Fekete István nyomában jártak a diákok. Fotó: DDNPI
„125 éve született a népszerű író
Egyik legnépszerűbb írónk születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok a Dél-Zselicben. A napokban rendezték az író szellemiségét, irodalmi tevékenységét megbecsülő, az általa képviselt, a magyar táj, és a benne dolgozó kétkezi emberek szeretetét fontosnak tartó általános iskolák tanulói számára a Fekete István nyomában – Természetismereti és életrajzi terepi akadályversenyt.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) beszámolója szerint a 2007 óta megrendezett versenysorozat az író kezdő mezőgazdász éveinek vidékén, a volt Majláth-uradalom területén, konkrétan is Fekete István nyomában járva került lebonyolításra az itt kialakított Fekete István emlékösvényen. A diákoknak az író környékhez kötődő emlékei és életrajza mellett a természetvédelemmel, az erdő- és vadgazdálkodással, valamint természetismerettel kapcsolatos kérdéseket, feladatokat kellett megoldaniuk.
Fekete István nyomában, Bakócáról indulva
Az évente váltakozó három útvonalszakasz közül 2025-ben a Bakócáról startoló került sorra. A diákok a Falumúzeum előtt gyülekeztek, ahol megtekinthették a Fekete István emlékszobát, és még egy totót is kitölthettek az ott látottakról.
A megnyitó után tizenhat, háromfős csapat indult el a verőfényes őszi időben, hogy teljesítse a nagyjából öt kilométeres, érdekes feladatokkal tarkított útvonalat. A Berkesdről, Kaposszekcsőről, Komlóról, Mindszentgodisáról, Nagyatádról, Szederkényből és Pécsről érkező csapatok közül a legsikeresebben a mindszentgodisaiak teljesítettek, akiknek két csapattal sikerült a dobogó felső és alsó fokát is elfoglalni, míg a második helyet a komlói Kenderföld-Somági Általános Iskola tanulói szerezték meg – részletezte a honlapján a nemzeti park.
A verseny szervezőinek – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Mecsekerdő Zrt., az Ajkai Fekete István Irodalmi Társaság, illetve a Dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület reményei szerint a rendezvényt továbbra is sikerül megrendezni és a gyerekekbe oltani az író örök érvényű felismerését: „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt… és megtaláltam a Hazámat”. – „
Fotó / Eredeti írás: bama.hu
