"Az uniós vezetők számára kifejezetten kínos, már-már megalázó fejleményként hatott, hogy éppen Magyarországon találkozhat Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnal."
„Napokig az egész világ az esetleges budapesti békecsúcsról beszélt. Kis időre ismét felcsillant a remény, hogy elhallgathatnak a fegyverek. Bár már annyit csalódtunk, hogy nehéz hinni bármiben is. Közben Donald Trump legújabb vezércselét elemzik a nemzetközi sajtóban.
Volodimir Zelenszkij úgy repült el a múlt héten Washingtonba, hogy ott megállapodásra juthat az amerikai elnökkel a Tomahawk-rakéták átadásáról és az Oroszországra nehezedő szankciós nyomás további fokozásáról. Trump azonban igencsak meglepte ukrán kollégáját azzal, hogy váratlan telefonhívásba bonyolódott Vlagyimir Putyinnal, ami után bejelentette: Budapesten találkozhat a Kreml vezetőjével, hogy nyugvópontra juttassa az ukrajnai háborút. Trump világosan jelezte, elutasítja a további eszkalációt és a diplomáciai rendezés folyamatában nem igen áll szándékában lapot osztani az Európai Unió vezetőinek. Aztán történt, ami történt…

Az uniós vezetők számára kifejezetten kínos, már-már megalázó fejleményként hatott, hogy éppen Magyarországon találkozhat Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnal. Azaz a NATO területén, egy EU-s tagállamban, úgy, hogy az EU nem is képviselteti majd magát a tárgyaláson – vont gyorsmérleget az El Pais, Spanyolország legismertebb lapja, amely azt is írta: Kijev számára még inkább kifejezetten kellemetlen a helyszínválasztás, hiszen az 1994-es budapesti egyezmény mentén Ukrajna feladta atomfegyvereit területi egységének garantálása érdekében, miközben 2014-ben Oroszország a Krím annektálásával ezt megszegte, 2022-ben ráadásul teljes körű katonai offenzívát indított vele szemben. A lap beidézett egy meg nem nevezett diplomatát is, aki arról beszél, hogy szerinte Putyin budapesti látogatása növelheti az EU-n belüli ellentéteket, egyúttal pedig Orbán Viktor újraválasztási esélyeit. Az El Pais újságírója emellett más forrásokat is említett, melyek szerint „politikai rémálom”, hogy az EU megpróbálta elszigetelni Putyint és mindent megtenni azért, hogy tönkre menjen Oroszország gazdasága, Trump pedig az EU ezen szándékát ignorálva hívta az unió területére az orosz vezetőt.
A budapesti helyszínválasztás felerősítheti az európai békehangokat is, egyfajta alternatívát kínálva a további eszkalációs politikával szemben. Ugyanakkor Trump megnyilatkozásai olyan gyakorisággal váltakoznak az orosz–ukrán háború vonatkozásában, hogy azért teljes mértében nem mertem rá mérget venni, hogy biztosan sikerül tető alá hozni a budapesti békecsúcsot. Sajnos igazam lett…
Holott jó lett volna. Abból a szempontból feltétlen, hogy végre véget érjenek vagy legalábbis mérséklődjenek az ukrán emberek kínszenvedései. Hogy ne arra ébredjünk, aznap hol és hány drónnal, rakétával támadtak az oroszok, ne az áramkikapcsolások ütemtervéhez kelljen szabnunk napi programjainkat, de legfőképp, hogy végre valahára ne kelljen nap, mint nap eltemetni ukrán katonák sokaságát…
Ukrajna hivatalos pozíciója sokat változott az elmúlt években. Az 1991-es határok emlegetése helyett Kijev kész belemenni a feltétel nélküli, azonnali tűzszünetbe, Moszkva viszont ragaszkodik a Donbász teljes területéhez. Trump megszólalásai alapján arra lehet következtetni, hogy ő is a frontvonalak pillanatnyi állása mentén fagyasztaná be a konfliktust és térne át a tárgyalásokra, ami elvezethet a tartós békéhez. Jelen állás szerint a konfliktus „elnémítása” az orosz elnök hajthatatlanságán múlik. Makacssága miatt az USA igen komoly olajszankciókat vetett ki rá. Washingtonban ettől azt remélik, tárgyalóasztalhoz tudják kényszeríteni Putyint, hogy véget vessen a háborúnak. Kíváncsi leszek, bejön-e Trump elnök legújabb vezércsele. Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nem győzöm követni az amerikai elnök folyton folyvást változó politikáját és narratíváit…
Fotó / Eredeti írás: KISZó
