A rackajuhok vonulása indította el a behajtási ünnepet Fotó: Vida Márton Péter
„A puszta varázsa
Lőcsös szekér, ekhós fogat, huszárok, lovasok, csikósok. Több ezer embert vonzott a Szent Dömötör-napi behajtási ünnep.
Aki volt már ki- vagy behajtási ünnepen a Hortobágyon, az pontosan tudja, hogy akkora tömeget vonz a különös varázsú esemény, hogy a több ezer ember még a délibábot is kitakarja. Így történt október 25-én, szombaton is, a Szent Dömötör-napi behajtási ünnepségen.
Mint ismeretes, a 2025-ös tavaszi kihajtás a ragadós száj- és körömfájás vírus megelőzése érdekében elmaradt, így még nagyobb várakozás előzte meg az őszi rendezvényt. Október 25-én délután számadó juhászok, csikósok, pásztorok, városiak, családok, szerelmespárok, szegények és előkelőek mind sorban álltak a hídfőtől a szabadtéri színpadig, a felvonulásra várva. A vendégek a délelőtti órákat a kézműves vásárban bámészkodva, sült kolbásztól zsíros szájjal, slambuccal teli tányérral a kezükben múlatták, és gyönyörködtek „Isten homlokában”, a hortobágyi pusztában.
Látványos csúcspontja a behajtásnak a felvonulás
Elsőként a rackajuhok jelentek meg a Kilenclyukú hídon, egy fekete kos vezetésével. Ekkor már a bőujjú ingbe és szűrbe öltözött hortobágyi csikósok karikás ostorainak pattogása is felsejlett. Őket a Mátai Ménes fogatai követték, majd feltűnt a lőcsös szekér, valamint egy ekhós kettes fogat is, és egy öszvérfogat zárta a sort. Bevonultak a szürkemarha-állomány képviselői, egy magyar szürke és egy bivalyfogat, végül a Hajdú-Bihar Vármegyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület két lovashuszárában gyönyörködhetett a közönség.

Fotó: Vida Márton Péter
– Isten éltesse a hortobágyi pásztorokat, juhászokat, akik hűen őrzik a tudást, az értéket, a hagyományt, és a magyar pásztorkultúra páratlan csodáit! Munkájuk, a föld iránti szeretetük és a természet iránti tiszteletük ma is ugyanúgy irányt mutat, mint eleink idején – fogalmazott köszöntőjében Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
A puszta önmagában is él, de gondozni is kell
A Hortobágy többet jelent egy tájnál, a nemzeti büszkeség része. A magyar ember számára a természet rendjének, a kitartó munkának és a szabadságnak a szimbóluma, ahol a föld és az ég, az ember és az állat, a múlt és a jövő összefonódik
– véli az államtitkár. Hubai Imre szerint nem véletlen, hogy a Hortobágyot évente mintegy 160 ezer regisztrált látogató keresi fel. Kitért arra is, hogy a szakemberek nap mint nap azon dolgoznak, hogy megőrizzék és gyarapítsák azokat az élőhelyeket, amelyek a darvaknak és más állat-, illetve növényfajoknak adnak otthont a Hortobágyon. Rámutatott, a vizes élőhelyek a nemzeti parkban kiemelt jelentőséggel bírnak a biodiverzitás megőrzésében és a vízgazdálkodásban.

Fotó: Vida Márton Péter
A vizes élőhelyek természetes szivacsként működnek, vízmegtartó képességükkel mérséklik az aszályok és árvizek hatását. Hortobágy ékes példája annak, hogy micsoda érték a víz a tájban. Ezért indította el az Agrárminisztérium vízügyi szakemberekkel együttműködve a Vizet a tájba programot, melynek keretében a kormányzat 4,7 milliárd forint forrást biztosított. Ennek köszönhetően eddig országszerte több mint egymilliárd köbméter vizet táraztunk be a mélyfekvésű vagy víztárazásra alkalmas terekben
– fejtette ki az államtitkár, hozzáfűzve, a beavatkozásnak köszönhetően ebben az évben egy fél Balatonnyi vizet sikerült megtartani, majd kijuttatni a földekre.
Bemutatták a 12. örökös pásztort
– A hortobágyi embert a puszta tanítja tisztességre, egymás segítésére, a problémák és feladatok megoldására, vagyis azokra a tulajdonságokra, amikre a hétköznapokban szerte a hazánkban szükségünk van – mondta beszédében Bodó Sándor. Az országgyűlési képviselő szerint mindez a Hortobágyon tapasztalható meg igazán. Fontos eseménynek nevezte a behajtást, ami valójában egyfajta leltár, hiszen megszámláltatnak a csikók, a juhok és borjak, így rend van a pusztában is.

Fotó: Vida Márton Péter
A beszédeket követően a felszólalók, valamint Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője együtt fogadták Hortobágy örökös pásztorait, akik – mint az ügyvezető elmondta – tapasztalatuk átadásával segítik a fiatalabbakat, régi történeteikkel pedig vidám perceket szereznek mindenki számára.
A címet a hagyományoknak megfelelően egyszerre 12 ember viselheti, azonban 2025-ben egyikük, Szilágyi János csikós elhunyt, így róla is megemlékeztek a rendezvényen, egyúttal bemutatták utódját. A 12. örökös pásztor tehát Dobi István juhász, akit társa választottak ki, és a behajtási ünnepen átvehette a kitüntető címet is.
Az október végi hosszú hétvége nemcsak Hortobágyra vonzotta az embereket. Józsán nyúlfőző fesztivált rendeztek, Hajdúszoboszlón pedig a gyógyvíz feltörésének századik évfordulója alkalmából tartottak fesztivált. Az ezekről szóló helyszíni beszámolóink itt olvashatóak:”
Eredeti írás: HAJNAL LÁSZLÓ
Fotó: haon.hu
Galéria + Videó az eredeti cikk alatt.
