Van választék bőven az egri piacon Fotó: Fotó: Huszár Márk/heol.hu
„Szeretteink
Hétvégén elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sokan már előre megveszik a virágokat, de többen az utolsó pillanatig kivárnak, így halottak napi rohamra számítanak az árusok. Mutatjuk, mennyibe kerülnek a krizantémok, mécsesek és koszorúk idén halottak napja előtt. Mutatjuk, hogy bírja sokáig.
Már csak néhány nap van hátra mindenszentek és halottak napja ünnepéig, a két ünnep hétvégére esik idén. Már az előző hetekben is tele voltak a piacok krizantémot áruló virágárusokkal, mécsesekkel és koszorúkkal is. Vasárnap délelőtt a Kisasszony piacon is rengetegen árultak virágot, mécsest, és sokan már meg is ejtették a bevásárlást a hétvégi temetőlátogatáshoz, de csak a vásárlók kisebb hányada ilyen tudatos, az egri piacon ugyanis azt mondják az árusok, hogy rendszerint kivárnak a vevők.

A belváros felől sétálva a Katona téren jobb kézre az első árusítóhelyen tucatnyi fajtájú és színű krizantémot árusítottak, volt közte kiscserepes, de hatalmas bokros növény is jó néhány, feltűnt viszont, hogy habár vágott virágból is van választék, jóval kevesebb mint cserepesből.
– Gyakorlatilag tavalyi, azelőtti árakon dolgozunk. Cserepes növények 850 forinttól 3500 forintig, szálas virágok 600 és 800 forint között kaphatóak. A legtöbben még csak érdeklődnek, felmérik az árakat és a kínálatot, aztán szerdától péntekig vásárolnak. Ez a jellemző már manapság, főleg Egerben, ahol sokan lakásban élnek és nem tudnák tárolni a virágokat. Sokan egyből a temetőbe viszik, amit vesznek – magyarázta Juhász Levente, aki a nagytályai Viksz Virágoskertje egyik árusítóhelyén segített a vásárlóknak. Elmondta, hogy az egyik oka ennek hogy minél később akarják megvenni a növényeket.
– Sokan nem tudják, de ha szeretnénk, hogy a növény tartósabb maradjon, akkor hipós vízbe tegyék: 3 liter vízhez egy kupak hipó minden szálas virágot tartósabbá tesz, ugyanennyi vízhez vagy egy kis kristálycukor viszont meggyorsítja a nyílást. A rohamra szerdán és csütörtökön számítunk, aki tudja tárolni a növényeket és szeretne nagyobb választékban szemezgetni, az jobban jár, ha addig megveszi. A nagyobb növényeket keresik most sokan, hiszen egy óriás cserepes krizantém az egész sírra elég lehet, persze az urnás sírokra a kisebbeket keresik. Jó pár éve még a szálas virágokat keresték, manapság viszont már a cserepeseket. Színben is van változás, hiszen a fehér helyett a színeseket viszik. Ez azért van, mert a világos virágzat a fagytól elszíneződik, a színesek viszont sokkal jobban tűrik a hideget, de azért a hagyományos fehér színt is keresik még – magyarázta.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Heol.hu Google News oldalán is!

Juhászné Nagy Viktória termelő hozzátette, van aki a nagy virágzatú szálas krizantém mellett tart ki, de többen keresik a pók és csokros holland fajtákat is. Előbbit azért, mert sokan esküsznek rá, hogy lepergeti a vizet ezért a legtartósabb, utóbbit azért mert egy szálon 5-6 virágzat is nyílik.
Van, aki halottak napja előttig kihúzza a vásárlást
– Mi végig itt leszünk, mindkét helyen minden nap reggel 6 és délután 5 között, de még szombaton is kijövünk reggeltől 11 óráig, vagy délig. Vannak olyan vásárlók, akik felmérik a terepet, akár több napon keresztül és a legkedvezőbb ajánlatot adó árustól vásárolnak, de olyanok is vannak, akik szombat reggel jönnek vissza és jócskán alkudni akarnak az árból. Nullára sosem fogy el a virág, így azok is találnak még szombaton, akik az utolsó napra hagyják a vásárlást, de szinte teljesen el szokott fogyni a készlet. Mi megtérülési ár alatt nem adjuk a virágokat, hiszen rengeteget dolgozok velük, viszont alkudni engedjük a vásárlót, ha legalább közel egy tucat növényt vásárolnak, az utolsó napon már lehetetlen árakat próbálnak kialkudni, 100 forintos vágott virágot és 500 forintos cserepeset – mesélte Juhászné Nagy Viktória.
Azért virágokból is akadtak drágábbak, volt ahol a vágott ára 1000 forint felett kezdődött és a kisebb cserepesért is elkértek ennyit. Mécsesekből is rengeteg volt a piacon. Az egészen kicsi, egyszerű üvegű fajtáktól a nagy díszes darabokig lehetett kapni mindent. A kisebbeket 1500 forintért is lehetett kapni, de a határ a csillagos ég: volt 15 ezer forintos mécses is. Sokan viszont csak a mécsesbetétet keresték. Az egyik árus, aki kérte, hogy nevét ne írjuk le azt mondja, egyre többen rakják el a tavalyit és csak ezt cserélig benne. Betéteket 350 és 800 forintért is lehetett kapni, a nagyobbak cserebetétei ezresen felül voltak. A kereskedő elmondta, hogy ha nagy tételben viszi a vásárló, akkor sokan engedik alkudni. Ledes mécsesekből is egyre többfajtát lehet kapni. Az árusok azt mondják, az idősek közül is sokan keresik ezeket, de azért van egy kemény mag, amelyik kitart a hagyományos, lánggal égő fajta mellett. A koszorúkból is volt választék, akár 1500-2000 forintért is lehetett kapni kisebbeket, de ilyenkor nem keresik őket annyian, mint karácsonykor. Művirágot is lehetett kapni, több egészen élethű volt, de jóval kevesebben nézegették őket, mint az élő, illatos változatot, az árusok szerint főleg azok viszik, akik évente 1-2 alkalommal jutnak ki csak a temetőbe.”
GALÉRIA
Eredeti írás: SZABADI MARTINA LAURA
Fotó: Huszár Márk/heol.hu
