A gyorshajtás büntetése akkor lenne hatékony, ha minden száguldozót szinte naponta tetten érnének? Traffipaxot minden sarokra? Fotó: Rimányi Zita/Napló
„Elegük van a száguldozókból
Cunamit indított el, amit egy édesanya írt a bakonyi falvakban száguldozókról. Levelet kaptunk Puláról is, a 77-es út rémeiről és egy veszprémi déditől, aki a gyorshajtás büntetéseként a sofőr autóját is elvenné. Egy másik olvasónk a traffipaxok, a traffiboxok telepítésében látná a megváltást.
A bakonyiaknak, a Balaton-felvidéken élőknek is elegük van a száguldozók autósokból, motorosokból és tudják is a receptet a bajra, csak az úgy tűnik, drága. A gyorshajtás büntetésében, a gyakoribb, a komolyabb büntetésben látják Veszprém vármegyei olvasóink a megoldást.
Gyorshajtás büntetése – Hány pénzbírság változtatna a helyzeten?
Egy bakonyi édesanya akkor háborodott fel igazán, amikor fia tenyésztett galambját csapta el egy belterületen nagy sebességgel haladó jármű. Sorai nyomán kiderült, hogy nem csak nála telt be a szabálytalankodók miatt a pohár és tudjuk, hogy a balesetek jelentős részét a gyorshajtás okozza.
A közlekedésben azért érdemes lassabbnak, körültekintőbbnek lenni, mert életekről van szó és mindenkit hazavárnak – erre a rendőrség már rengetegszer felhívta a figyelmet Veszprém vármegyében is. Most viszont csak a félelem és az aggodalom van emiatt a falvakban. Mit lehetne tenni?
A dédi keményen büntetne
Egy veszprémi dédi azt írta, megakadályozná a közlekedési szabályok áthágását, ha nemcsak a sofőr jogosítványát vonnák be, hanem autója használatát is megtiltanák egy időre, zárolnák, azaz bevonnák a forgalmi engedélyét. Szerinte ez a megfelelő recept a gyorshajtás büntetésére.
Traffipaxot minden faluba, városrészbe?
Kaptunk egy újabb olvasói levelet is a témában. A levélíró szerint a gyorshajtás esetében a rögzített sebességmérő kamera jelenti a visszatartó erőt. Ilyen persze nincs mindenhol.
Szabadságpusztán a 30-as táblát leszedték, ott, ahol egyébként nincs kiépített járda és az emberek a száguldozó autók között közlekednek, a sofőrök pedig 50 helyett 80-100 kilométeres sebességgel mennek. Az út mellett parkoló autók mögül bármikor kiugorhat egy gyermek, kiléphet egy felnőtt, aztán készt a tragédia!
– ezt szintén olvasónk fogalmazta meg, de úgy tudja, egyelőre a napokban csak három sünt ütöttek el a járművekkel.
Kíváncsi lenne rá olvasónk, mennyi az anyagi vonzata egy sebességmérő kamerának.
Úgy tudjuk, egy traffipax a beszerzéssel, a telepítéssel és az engedélyekkel együtt mintegy 20-30 millió forintba kerül. Ezt a költséget kellene az önkormányzatnak állnia, a működtetéssel kapcsolatos feladatok és kiadások pedig a rendőrségre hárulnának.
Persze egy-egy traffibox gyorsan behozhatná az árát, de a bírság az államháztartásba folyik be. Mennyire drága egy emberélet? – kérdezhetnénk. Akárcsak azt, miért csak akkor jönnek rá a gyorshajtók, mekkorát hibáztak, ha már emberéletet követelt a szabálytalankodás.”
Eredeti írás: RIMÁNYI ZITA
Fotó: veol.hu
