Közösségi faültetést szerveztek Debrecen-Pallagon Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
„Faültetés
A hajdú-bihari akcióhoz rengetegen csatlakoztak. Közösségi faültetést szerveztek Debrecen-Pallagon.
Az Ültessünk újabb 10.000 fát Debrecenben! akció keretében, a Future of Debrecen mozgalomhoz kapcsolódóan, a város zöldfelületeinek további gyarapítása jegyében közösségi faültetésre került sor Debrecen-Pallagon a Heltai Gáspár utcán, a Debreceni Nemzetközi Iskola parkolója melletti területen 2025. november 3-án – számolt be róla a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal.
Mint írják, az akcióhoz csatlakoztak helyi lakosok, helyi egyesületek tagjai, a Debreceni Nemzetközi Iskola, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma diákjai, a DVSC Labdarúgó Akadémia sportolói, valamint a Boldogfalva Óvoda pallagi egységének óvodásai is. Az eseményen részt vett Balázs Ákos alpolgármester, Barcsa Lajos alpolgármester és Juráskó Róbert, a városrész önkormányzati képviselője is.
Barcsa Lajos alpolgármester szavai szerint Debrecen gazdaságának fejlődése, s ezáltal az önkormányzati bevételek gyarapodása magával hozott olyan lehetőségeket, melyek különböző programok finanszírozását tették lehetővé. Ezek közé tartoznak például az Ültessünk 10.000 fát Debrecenben!, majd ennek folytatása, az Ültessünk újabb 10.000 fát Debrecenben! elnevezésű akció is. Ez utóbbi keretében telepítettek ma itt, Pallagon 24 vadgesztenyefát. Mint azt az alpolgármester elmondta, ezekkel együtt összesen mintegy 800 facsemete kerül földbe idén ősszel a város területén, s ezzel folytatódhat az a nagyon komoly zöldítési hullám, amely a város új zöld politikájának keretében 2019-ben elkezdődött. Óriási jelentősége van ennek Pallagon is, hiszen itt olyan emberek élnek, akik nagyon szeretik a zöld környezetet, az erdőt, ami körbeveszi őket. Ezért fontos itt is újabb és újabb fákat ültetni, s ezáltal mondhatjuk el azt, hogy már ma teszünk valamit a jövő generációi környezetének zöldítése, mindennapi életének egészségesebbé tétele érdekében. Barcsa Lajos fontosnak tartja azt is, hogy ez a faültetés közösségi keretekben történt, hiszen részt vett benne a pallagiak közössége – a helyi lakosok, a helyi iskolák diákjai és az óvodások is –, akiket ezért köszönet illet. Fontos ez a közösségiség azért is, mert aki fát ültet, az a sajátjának fogja tekinteni azt a növényt, s óvni, lehetőségei szerint pedig ápolni, gondozni fogja a későbbiekben is.

Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Amint azt Balázs Ákos alpolgármester elmondta, az önkormányzat végrehajtja a Zöld Kódex intézkedéseit, melynek része a város fásítása. A Debreceni Egyetem szakembereinek és a Zöld Munkacsoport tagjainak közreműködésével készült el az a Zöld Kódex, ami meghatározza Debrecenben zöldítésnek irányát. A dokumentum összeállításának idején a debreceniek véleményét is megkérdezték arról, mit tartanak a legfontosabb, a természet és a környezet megóvása érdekében teendő intézkedésnek, s a vélemények alapján a fásítás ott volt az öt legfontosabb tennivaló között.
Balázs Ákos véleménye szerint az elültetett fák jelentősen hozzájárulnak a klímaváltozás negatív hatásainak kivédéséhez, javítják a város levegőjének minőséget, árnyékot adnak, arról nem is beszélve, hogy szebbé tesszük velük a környezetünket. Az alpolgármester arról is említést tett, hogy a városfásítási programon túl zajlik az ipari övezetek környezetének erdősítése, mind az Északnyugati, mind a Déli Gazdasági Övezet körül véderdők telepítése, zöld folyosók létrehozása. Ez utóbbi területeken – az Északnyugati Gazdasági Övezetben például még idén ősszel – ezres nagyságrendben folytatódik a faültetés. Balázs Ákos szerint nagyon fontos, hogy a fásítási programba a debreceni polgárokat is közvetlenül bevonják. Ennek egyik eleme a Fogadj örökbe egy fát! elnevezésű – családoknak, közösségeknek szóló – akció, melynek keretében idén 75 fát ültettek el a tavaszi időszakban, ugyanennyit ültetnek el még az ősz folyamán is, s ez az akció 2026-ban is folytatódik. A Zöld Kódex minden elemének nagyon fontos szerepe van abban, hogy Debrecen európai léptékkel is zöld várossá válhasson.

Forrás: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Juráskó Róbert, a városrész önkormányzati képviselője örömének adott hangot annak kapcsán, hogy a helyi közösség igényli, ösztönzi és mindig jó szívvel fogadja a fásítási akciókat. Fogadtak már örökbe fákat, s lakók fogtak és fognak össze annak érdekében, hogy utcáikba új fák kerüljenek. Pallagon ma 24 fát ültettek el, de az ősz folyamán összesen 100 fa fog ebben a képviselői körzetben földbe kerülni, így Pallag több pontján is – például a Mezőgazdász utcán, a Csáky Imre utcán, a buszfordulónál és a labdarúgó akadémiánál. S a Pallagon élők már jelezték, hogy szeretnék, ha a faültetés jövőre is folytatódna ebben a városrészben.”
Fotó / Eredeti írás: haon.hu
