Be kell tárazni olvasnivalókból a Tudásközpontban Fotó: Laufer László
„Tiltakozás
Pécs város vezetése nem kevés pénzt költ el, miközben a könyvtárosai éhbérért dolgoznak. A kormány döntött a béremelésről.
Pécsett hónapok óta forr a levegő a közszféra dolgozói között, különösen a Csorba Győző Könyvtár munkatársai tiltakoznak méltatlan bérezésük miatt. A könyvtárosok tiltakozása kapcsán a városvezetés eddig csak együttérzését fejezte ki, ám lényegi lépést nem tett, ahogy máskor, most is a kormányzatra mutogat. A valóság azonban az, hogy a könyvtár fenntartója és irányítója nem a minisztérium, a kormány, hanem Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ráadásul miközben a városvezetés a pénzhiányra panaszkodik, százmilliókat költ el olyan célokra, amelyek nem járulnak érdemben hozzá sem a város működéséhez, sem fejlődéséhez.

100 millió forint ötletelésre…
A gettóként elhíresült, majd kiürített Lánc utcai tömb átalakítására készült tanulmány, koncepció és terveztetés közel 100 millió forintjába került a városnak. Az idős otthonra vonatkozó projektet persze lefújták, holott már az első pillanatban voltak figyelmeztető jelek arra, hogy a „fejlesztés” óriási terhet jelentene a városnak.
60 millió egy embernek, de minek?
A város által kinevezett sportbiztos eddig közel 60 millió forintot emésztett fel. Érdemi eredménye gyakorlatilag nincs, az általa felmutatott „teljesítmény” olyan feladatokat takar, amit egy lelkes középiskolás diák is elvégezhetett volna közösségi szolgálatban
100 millió propagandára
Most éppen újabb 100 millió forintot akar elkölteni a városvezetés kommunikációra. A városi média és a hivatalos felületek Péterffy Attila polgármester fotóival vannak tele, miközben a kritikus hangoknak, a valós problémáknak már nincs helyük.
Majka-koncertre is futotta bőven
A baloldali városvezetés ugyanakkor Majkát hívta meg Pécs város napjára, ő az ország egyik legdrágább előadója, ebből kifolyólag 15 millió forintba került a hakni a városnak. De még új, harmadik alpolgármestert is megbíztak volna, aki az apparátussal együtt is több tízmilliót emésztett volna fel. Ilyen körülmények között a városvezetés hónapok óta mossa kezeit, mondván nincs pénz.
De kiderült: mégis lehetett tenni
Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője négy napja jelentette be: „Sikerült! Döntött a kormány: indul a kulturális béremelés! Januártól 15%-kal nő a könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok, a közművelődési és művészeti intézményi dolgozók bére.” Tehát miközben a pécsi városvezetés hónapok óta a kormányra mutogat, végül nem a város, hanem a kormány hozta meg a döntést, amely segítséget jelent a könyvtárosoknak és a kulturális dolgozóknak.”
Eredeti írás: BÓKA MÁTÉ CIPRIÁN
Fotó: bama.hu
