A balatoni hajózás idei szezonjában az utasok egyik nagy kedvence egy új hajó, a Tomaj katamarán volt Forrás: bahart.hu
„Csúcs év volt
Minden eddiginél többen hajóztak idén a Balatonon. November elejéig a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) hajóin 2 millió 326 ezer utas utazott. Ez a szám még növekedhet, hiszen a balatoni hajózás tulajdonképpen egész éves lehetőség. Noha a séta- és menetrendi hajózás idénre véget ért, a kompok – megfelelő időjárási körülmények között – egész évben közlekednek.
November másodikán fejeződött be a BAHART 179. személyhajózási szezonja, amely minden eddiginél sikeresebb volt: a társaság hajóin és kompjain összesen 2 millió 326 ezer utazót regisztráltak. Ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest, közölte a BAHART a balatoni hajózás idei szezonjáról.
Már november elejéig többen szálltak hajóra, mint tavaly egész évben
„A balatoni turizmus fejlődését a kiemelkedő forgalom is jól mutatja”, emelte ki a balatoni hajózási társaság, amelynek összegzése szerint:
- a személyhajókon 901 ezren utaztak, azaz 38 fővel többen, mint az előző szezonban
- a kompokon 1 millió 425 ezer fő kelt át a két part között, 15 ezer utazóval többen, mint tavaly
- a menetrend szerinti hajók több mint 664 ezer utast szállítottak, 7,3% százalékkal többet, mint 2024 hasonló időszakában.
Balatoni hajózás – a legek
A hajózni vágyók körében a Fonyód–Badacsony és a Siófok–Balatonfüred–Tihany közötti útvonal volt a legnépszerűbb.
„A magyar kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásával megvalósult történelmi léptékű fejlesztés eredményeként az elmúlt évben forgalomba állított Tomaj és Balaton katamarán idén is nagy népszerűségnek örvendett. Csak a Fonyód–Badacsony járaton közel 251 ezren utaztak, a Tomaj katamarán pedig egyedül több mint 124 ezer utast szállított a két part között„.
A séta- és nosztalgiahajózás is töretlenül kedvelt: az utasszám (197 ezer) a tavalyihoz hasonlóan alakult. „A sétahajózás legnépszerűbb kiindulópontjai Balatonfüred, Keszthely és Siófok volt. A klasszikus nosztalgiahajók közül a Kelén és a Helka emelkedett ki az utasok számát illetően”, tekintett vissza a BAHART.

Forrás: bahart.hu
A bringások is szívesen szállnak vízre
A balatoni bringázás és a balatoni hajózás önmagában is élmény, a kettő összekapcsolása pedig biztosan felejthetetlen. Az a rengeteg utazó is minden bizonnyal így gondolta, aki idén kerékpáros kalandozását összekötötte a vízre szállás örömével. Az ő számuk is folyamatosan emelkedik. A kerékpáros turizmus erősödését mutatja, hogy a személyhajók a tavalyi évhez képest 22 százalékkal több, 54 ezer biciklit szállítottak, a kompok bringás forgalma pedig 8,5 százalékkal emelkedett: a tavalyi 133 ezer kerékpáros utas után idén 144 ezer bringás kelt át a két part között.
A rekord titka: menetrendi hajók, családi kedvezmények, bringás hajózók
A balatoni hajózási társaság elemzése szerint a turizmus élénkülése mellett a BAHART idén bevezetett új intézkedési is hozzájárultak a rekordokhoz. „A növekedésben leginkább a települések között közlekedő menetrendi járatok utasszáma, a családi kedvezmények, valamint az egyre többen hajózó kerékpárosok játszottak döntő szerepet„, emelte ki a Balatoni Hajózási Zrt.
A családi jegy kedvezménye olyannyira népszerű volt, hogy az ezzel utazók száma 82 ezerről több mint a duplájára, 171 ezerre növekedett. Az online és automatákból vásárolt jegyváltás is egyre népszerűbb: tavalyhoz képest 30 százalékkal többen, 177 ezren vettek így hajójegyet.
Ősszel is kedvelt a balatoni hajózás, Keszthelyen is
Nemcsak nyáron, hanem ősszel is emelkedett az utasforgalom a séta-és nosztalgiahajókon, valamint a menetrend szerinti járatokon: 15 százalékkal többen hajóztak az idei őszi szünetben a tavalyihoz képest. A keszthelyi kikötőből is indultak séta-és nosztalgiahajók.
Még mindig van lehetőség vízre szállni
Aki sétahajózásra vágyik, még mindig van rá lehetősége. November 15-én, a tihanyi Gardália Napok idején indul sétahajó, december 6-án pedig a Balatonfüredről és a Siófokról induló Gyerekhajó várja a legkisebbeket.

Forrás: BAHART
A komp egész évben közlekedik
A Tihany és Szántód között közlekedő komp egész évben jár. Ebben az időszakban, november 3-tól 7:00 és 18:15-között hétköznap óránként, hétvégente félóránként indul.”
Eredeti írás: KESZEY ÁGNES
Fotó: zaol.hu
Videó az eredeti írás alatt.
