"Lucenko hangsúlyozta, hogy ezek a számok hivatalos adatok, a valóságban sok önkényes eltávozást vagy dezertálást nem jegyeznek fel."
„Az ukrán hadsereget kétpercben elhagyja egy katona – októberben több mint 21 602-en szöktek meg hivatalosan, a valós szám azonban ennél is magasabb lehet, a frontvonalakon pedig egyre súlyosabb morális és fegyelmi válság bontakozik ki – osztotta meg a közösségi médiában a belső adatokra alapozott információit Ihor Lucenko.
Hivatalos adatok szerint októberben Ukrajnában 21 602 katona hagyta el önkényesen az alakulatát, ami rekordmagas szám. Erről Ihor Lucenko, a drónkezelő egységek parancsnoka, a Légi Felderítést Támogató Központ alapítója számolt be a Facebookon.
„Ez nagyon rossz rekord. Kétpercenként egy ember megszökik a hadseregünkből. Mire elolvassák ezt a bejegyzést, újabb katona fog „lelépni”. Ukrajna egy védővel gyengébb, az ellenség pedig egy emberrel erősebb lesz”
– írta.
Lucenko hangsúlyozta, hogy ezek a számok hivatalos adatok, a valóságban sok önkényes eltávozást vagy dezertálást nem jegyeznek fel.
Elmondása szerint „ez a hadsereg legnagyobb problémája, következésképp az ország legnagyobb problémája is.”
„Az a hadsereg, amely visszaszorul — az még képes győzni. Az a hadsereg viszont, amely széthullik, amely hónapról hónapra egyre több embert veszít dezertálás és az egységek elhagyása miatt — nos, ez az, ami valós veszélyt jelent Ukrajna létezésére” — nyilatkozta Lucenko.
Hangsúlyozta, hogy az ellenség napi előrenyomulásai, amelyeket a térképen látunk, többek között annak is köszönhetők, hogy nincs elég katona:
„A fronton elegendő drónunk van. A hátországban elegendő pénzünk van. De túl kevés ember harcol. Akik most a fronton vannak, emberfeletti erőfeszítéssel küzdenek, mert minden egyes katona, aki nem szökött meg, kettős-hármas terhet cipel.”
A katonai történész és elemző Roman Ponomarenko Telegram-csatornáján szintén kommentálta az októberi hivatalos dezertálási adatokat. Elmondása szerint naponta 696 katona tűnt el az ukrán védelmi erőkből, ami egy zászlóaljnyi létszámnak felel meg.
„Ez rekord: korábban a legtöbb esetet idén májusban jegyezték fel – 18 134-et. Szeptemberben 17 176 esetet. Így a háború kezdete óta hivatalosan több mint 306 ezer önkényes eltávozást és dezertálást regisztráltak – ez csaknem az egyharmada a mozgósítottak hivatalos számának, azaz mintegy egymillió főnek” – írta Ponomarenko.
Véleménye szerint ezek a számok a hadsereg tömeges demotiváltságát és a fegyelem általános összeomlását jelzik.
Az elemző szerint a problémát komplexen és rendszerszinten kell megoldani, a szigorúbb büntetések bevezetésétől és az anyagi ösztönzők növelésétől kezdve a morálpszichológiai támogatási szolgálat reformjáig”. -„
Fotó / Eredeti írás: KISZó
