A téli felkészüléssel kapcsolatos gépszemle során szemügyre vették a jelenlévők a VGÜ Nonprofit Kft. járműparkját. Képünkön (balról jobbra): Kreicsi Bálint polgármester, Fekete Zoltán ügyvezető igazgató és Tolnai Sándor alpolgármester Fotó: Lorkó Dávid / Forrás: Nool.hu
„Szerdán reggel megtartotta az immár hagyományos téli síkosságmentesítési gépszemléjét a VGÜ Nonprofit Kft. A téli felkészüléssel kapcsolatos tájékoztatás során Fekete Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója fontos kérést intézett a salgótarjáni lakosok felé.
Megtartotta szerda reggel a VGÜ Nonprofit Kft. a hagyományos téli felkészüléssel kapcsolatos gépszemléjét. Fekete Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója kifejtette: Salgótarján területén 135 kilométer közút fut, valamint 2 ezer négyzetmétert meghaladó közterület, tér, buszmegálló, járda és sok kilométer kerékpárút van, aminek ők végzik a takarításnak.
Téli felkészülés: megfelelő tapasztalattal rendelkeznek, de nem tudnak egyszerre mindenhol ott lenni!
– Amikor elkezd esni a hó, akkor sajnos nem tudunk egyszerre jelen lenni minden utcában. A rendeleteknek és szabályoknak megfelelően kialakított prioritás szerint ilyen esetben az első és legfontosabb feladat a tömegközlekedési útvonalaknak, valamint az azokra csatlakozó bekötő utaknak a takarítása – húzta alá Fekete Zoltán, aki arra is kitért, ezek esetében a reagálási idő 30 perc és 1 óra között mozog, míg az állapot megszüntetésére 4 óra áll rendelkezésükre.
Hozzátette:
ez abban az esetben áll módjukban, ha a csapadék nem folyamatos, és nem képződik új hóréteg az aszfalton.
A városi gyűjtőutak esetében, ahol nincsenek meredek szakaszok a letakarítási idő 24 óra is lehet. Az ügyvezető igazgató véleménye szerint kellő tapasztalattal rendelkeznek már ebben a feladatban, de a lakosság türelmét kérte a fent leírt helyzetek előfordulása esetén.
A salgótarjániaknak is figyelniük kell
Fekete Zoltán egy fontos szempontra is felhívta a salgótarjániak figyelmét.
– Szeretném megkérni a lakosokat, hogy a járműveikkel úgy parkoljanak, hogy ne zavarják a munkánkat, ne okozzanak a parkoló autók fennakadásokat, veszélyhelyzeteket. Az ekéknek nem elég egy kétméteres útszélesség, ahol például egy átlagos jármű még el tud férni.
Ahhoz, hogy a tisztítójárművek biztonságosan elférjenek rossz látási viszonyok között is, legalább egy három méteres távolságra van szükség
– emelte ki a VGÜ Nkft. ügyvezető igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy 5 centiméter az a legalacsonyabb, egybefüggő hóvastagság, amely esetén el tudják kezdeni a hóekék használatát.
A gépek átlagéletkora több mint negyed évszázad
Elmondta továbbá, hogy a korábbi években, és tavaly is volt néhány nap, amikor fennakadás alakult ki.
– Ez javarészt annak köszönhető, hogy a rendelkezésükre álló technika közel egy idős a tevékenységükkel. A legidősebb jármű 1988-as, a gépek átlagéletkora hozzávetőleg 27 év – mondta Fekete Zoltán. A VGÜ Nonprofit Kft. saját gépparkját kilenc gép alkotja, amelyek közül öt a közutak takarítását szolgálja, három célgéppel a kerékpárutak, illetve a járdák takarítását végzik, illetve egy kézi kísérésű seprűgép is rendelkezésre áll.
Hozzáfűzte: Salgótarján magasabban fekvő területein – Rónafalu, Rónabánya, Salgóbánya vagy Somoskő – külsős alvállalkozó végzi a síkosságmentesítést a saját eszközeivel, míg Salgótarján belterületén a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft-vel működnek együtt.
Drágulnak a szóróanyagok
Felkészültek szóróanyaggal is, az induló készlet több mint 200 tonna, ebből 20 százaléknak mindig rendelkezésre kell állnia. Jelenleg 80 tonna bekevert anyag van.
– Az elmúlt évek során jelentősen megnövekedett a szóróanyag ára, például a sóé durván a háromszorosára emelkedett. Gazdasági megfontolásból a VGÜ-nél mindig kevert anyagot használtak, így lesz ez idén is. A keverési arány 1 rész só, 2 rész zúzalék – ismertette az ügyvezető igazgató, aki arra is rámutatott, hogy a kint maradt szóróanyagot tavasszal feltakarítják.
Salgótarján terei közül néhány esetében a térburkolat nem teszi lehetővé a só használatát, így a lényegesen drágább kálium-kloridot kell használniuk szóróanyagként. Emellett vannak olyan terek, ahol csak homokkal történhet a síkosságmentesítés. Ide tartozik például:
- a Fő tér,
- a Múzeum tér, vagy épp
- a Besztercei tér.
Az ügyeleti rend a megszokott módon alakul
A VGÜ Nonprofit Kft.-nél az ügyeleti rend a korábban bevezetett módon történik. A társaságnak egy meteorológiai szolgáltatóval van szerződése. A kapott időjárás előrejelzések szerint alakul az ügyelet készenléti fokozata is.
A legmagasabb szinten 0-24 órás telefonos ügyfélszolgálat áll rendelkezésre, a bejelentéseket rögzítik, így minden hívás visszahallgatható.
A sofőrök, amikor nincs veszélyhelyzet, telefonos ügyeletet tartanak, amikor azonban tartósan 0 fok környékére vagy az alá csökken a hőmérséklet, akkor 24 órás belső ügyeletet tartanak.
Felvetéssel élt a salgótarjáni polgármester
A gépszemle során Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere felvetette, hogy amennyiben fedélzeti kamerákkal rögzíteni tudnák a síkosságmentesítési tevékenységet, a felvételeket érdemes lenne médiaanyagként közzétenni.
Azért tartom ezt fontosnak, mert manapság csak azt hiszik el az emberek, amit látnak a közösségi oldalakon
– mutatott rá a városvezető. Elárulta, hogy a Salgó Vagyon Kft. által végzett belvárosi aknafelújítás több fázisáról készítettek videókat. Azokat megosztották, aminek köszönhetően az emberek tudták, hogy mi történik, így nem érkezett hozzájuk ezzel kapcsolatos panasz.
Hozzátette: másfelől a felvételek arra is lehetőséget kínálnának, hogy az emberek szembesüljenek vele, hogy milyen nehéz és felelősségteljes munkát látnak el a hókotrók vezetői. Kreicsi Bálint ígéretet tett rá, hogy ők is igyekeznek majd a kommunikáció terén segítséget nyújtani a lakosság tájékoztatásával. A polgármester végül megosztotta: úgy gondolja, hogy a lakosok jelzéseikkel hasznos szemként tudnak bekapcsolódni a téli síkosságmentesítés láncolatába.”
Eredeti írás: VERES EDINA
Fotó: nool.hu
Videó és képgaléria az eredeti írás alatt.
