Őriszentpéteren különböző indokokkal házalnak Forrás: VN-archív
„Vasszécseny, Uraiújfalu, Kőszegszerdahely és Acsád után újabb településről kaptunk beszámolót. Olvasónk szerint a gyanús idegenek most Őriszentpéteren bukkantak fel.
Futótűzszerűen terjed a hír a vármegyében: gyanús alakok járkálnak a települések utcáin. Van, ahol vízóraleolvasónak adják ki magukat, máshol bemennek az udvarra, hogy valakit keresnek, de végül nem derül ki a valódi szándékuk. Elsőként Vasszécseny önkormányzata figyelmeztette a lakókat a furcsa jelenségről, egy hét alatt pedig szinte minden napra jutott egy másik falu is, ahol észlelték a gyanús alakokat. Uraiújfalu, Kőszegszerdahely és Acsád után most egy olvasónk jelezte: egy városban, Őriszentpéteren is felbukkantak idegenek.
Csalók házalnak Vas vármegyében – Őriszentpéteren is felbukkantak
Helyi, a neve elhallgatását kérő olvasónktól megtudtunk további információkat is. Mint elmondta, először náluk próbálkoztak: becsengettek hozzájuk és arról érdeklődtek, van-e olyan ócskavasuk, amit elvihetnének.
– A mi udvarunk zárt és kutya is van, illetve a férjem otthon volt, lehet ez volt a szerencsénk. Miután határozottan megmondta nekik, hogy nincs vasunk, azonnal elmentek – mondta el olvasónk, aki azt is hozzátette, hogy a gyanús egyének zöld Opellel járták az utcákat – két férfi és egy nő. A autóról fotót is készítettek.

Forrás: Olvasó
Azt is megtudtuk tőle, hogy a szomszédjánál is jártak – az idős hölgy már kevésbé volt szerencsés, mivel egyedül lakik és sajnos a kapuja nyitva volt, a három idegen egy szó nélkül bejutott az udvarra. Nála már nem a vasas sztorival, hanem eladó ágyneművel próbálkoztak, aki végül vásárolt is tőlük, az már egy másik kérdés, hogy ezt önszántából tette, mert valóban szüksége volt rá, vagy azért, mert megijedt a három idegentől az udvarán.
Végül olvasónk férje kihívta a rendőröket, akik igazoltatták a Opelben ülő személyeket.
Másoknál is jártak
Olvasónk több helyi lakóval is beszélt tegnap, akikkel hasonló dolgok történtek.
– Két helyen biztosan jártak még tegnap rajtunk és a szomszédunkon kívül, de nem tudjuk pontosan, hogy ugyanazok az emberek voltak-e. Az egyik esetben elmentek otthonról a lakók és a zárt villanyórát, mire hazaértek nyitva találták – mondta el olvasónk, aki egy negyedik esetről is beszámolt.
Mint mondta, egy őriszentpéteri idős néninél szintén próbálkoztak, aki rendkívül talpraesett volt és azt mondta az udvarra hívatlanul betérőknek, hogy kamera veszi őket, akik erre láthatóan megijedtek és elmentek.
A lakók, akikkel beszéltünk úgy vélik, hogy most még nem rablási vagy lopási szándékkal jönnek a gyanús alakok, hanem csak felmérik a terepet. Megnézik, ki lakik egyedül, hol van kutya az udvaron, hova lehet sikeresen és kevésbé sikeresen bejutni.
Tegnap mi is újabb kérdést küldtünk a rendőrségnek, arra voltunk kíváncsiak, hogy más településekről kaptak-e bejelentést. Válaszuk szerint továbbra sem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés feléjük az ügy kapcsán, ennek ellenére minden érintett településen visszatérő ellenőrzést hajtanak végre.”
Eredeti írás: CSABAI BERNADETT
Fotó: vaol.hu
