A kép illusztráció
A rendszerváltás nem jöhetett volna létre, ha nem hitetik el a néppel, hogy a kapitalizmus alapvetően jobb, mint a szocializmus. Ha nem ismételgetik folyamatosan a hazugságot, hogy a piacnak kell diktálni a tervek helyett, hogy a nyugati életszínvonal karnyújtásnyira van. De elhitették és nem is volt nehéz elhitetni. Mert sokan el akarták hinni, hogy a jóságos tőkének semmi más vágya nincsen, csak megjelenni a keleti blokk országaiban, arany kalásszal borítani a mezőket, újborral- és lágy kenyérrel teríteni az asztalokat.
Ma már sokan látják, de még nem elegen, hogy a tőke korántsem olyan jóságos, mint azt korábban mondták és hitték. A kilakoltatások, munkanélküliség, nyomor miatt külföldi munkára elvándorlásból fakadóan szétszakadt családok tízezrei a példája, hogy nincs jó kapitalizmus, hogy a tőke nem jótékonykodni vetette meg a lábát a térségben, hanem kaszálni, kiterjeszteni hatalmának határát, mivel korábbi keretei között már nem volt képes fenntartani a status quo-t, a szükséges növekedést.
A tőke, értsük tisztán – a tőkés – érdeke nem az, hogy őt szeresse a dolgozó, hanem az, hogy nála hagyja a pénzét. Mindent megtesz, hogy becsalogassa az utcájába, boltjába, s bármit megígér, hogy minél többet költsön nála, de hogy ezzel a dolgozó/munkavállaló/kizsákmányolt jól is járjon, az nem érdeke. Sokkal inkább a saját haszna/profit az, ami érdekli. S hogy mi történik, miután sikerült megkopasztani az ügyfelet/kuncsaftot/kizsákmányoltat? Nem érdekli tovább. Nem érdekli mindaddig, míg újra nem az a helyzet áll fen, hogy be tudja csalogatni, ki tudja csalni a pénzét, megkopaszthassa.
Iskolapéldája ennek a gyakorlatnak az olyan üzlet, aminek a bejárata csillog-villog. Fényreklámmal, óriásplakáttal, „tejjel-mézzel-kánaánnal” reklámozza, hogy nála mi-mindenben álnak a vevők rendelkezésére. Aztán betérve még mindig megtévesztő a helyzet, mert valóban az árukínálat bőséges és tetszetős, bár a haszonkulcsok nincsenek feltüntetve az árcédulákon, mert azok már eltéríthetnék a vevőt a vásárlási szándékától. Majd az üzlet nyélbeütése után a hazaút már egyáltalán nem úgy fest, mint a befelé út. A hazaszállítás, csomagolás plusz terhet vagy költséget jelent, amit előre nem közöltek, a határidők nem vevőpártiak, hanem kiszolgáltatott helyzetbe hozzák őt, számtalan trükk veszi kezdetét.
Mert a lényeg nem az, hogy a vevő/ügyfél/dolgozó/kizsákmányolt jól járjon, hanem az, hogy a tőke/kizsákmányoló.
A kép egy hazai üzemanyag kereskedelemmel foglalkozó multicég kijáratát mutatja. Befelé „csili-vili”, kifelé olyan kátyúk, hogy akár az imént drága pénzen megtankolt jármű mozgásképtelenségét is okozhatják.
Mert, ha odaadtad a pénzedet, akkor a tőkét már nem érdekli, hogy mi lesz veled!
2019 november
Kós Zoltán
