Gazdafórum Szombathelyen: aktualitások az agráriuban Fotó: CSEH GABOR
„Klímaváltozás, területalapú támogatás, versenyfutás a piacokért – a legaktuálisabb szakmai kérdésekben szervezett gazdafórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Szombathelyen.
A tavalyi év a pályázatok esztendeje volt, idén és jövő év elején pedig a döntéshozatalokra helyezzük a hangsúlyt – mondta Dr. Viski József, az Agrárminisztérium államtitkára, aki a Közös Agrárpolitika eredményeit és kihívásait ismertette az érdeklődő gazdákkal. Kifejtette, a beruházási pályázatok mellett igyekeznek a jövedelembiztonságot megteremtő területalapú támogatásokat mielőbb kifizetni. Ezért változtattak az ellenőrzési, nyomon követési gyakorlatokon.
Kihívások az agráriumban
Szólt arról is, a napokban van nyitva az a pályázati lehetőség, amelyben 100 millió forintos keretösszegre pályázhatnak magyarországi élelmiszeripari vállalkozások üzemeik korszerűsítésére. Ez két korábbi pályázatnak a folytatása, így az élelmiszeripar számára több mint 350 milliárd forintnyi pályázati döntést tudtak hozni az elmúlt öt hónapban.
– Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a következő években több, Magyarországon előállított üzemben előállított magyar termék jusson a magyar kiskereskedelmi láncok polcaira – hangsúlyozta az államtitkár.
Dr. Balla István, Magyar Agrár és Tudományi Egyetem egyetemi docense arról beszélt, a 21. század elején számos kihívás nehezíti a magyar agrárium szereplőit: ilyen a globális klímaváltozás, a termőhelyek romlása, a rendelkezésre álló erőforrások szűkösségének a növekedése.
– Alkalmazkodnunk kell a változó környezeti feltételekhez. Nagyon sok esetben ezekre a kihívásokra nem tudunk befolyással lenni, az alkalmazkodás lehet a fő válasz, a megoldás. Olyan utakat szeretnék felvázolni a gazdálkodok számára, amelyek ebben segíthetnek: precíziós gazdálkodás, szerves anyagban gazdagítása a talajoknak például – magyarázta.
Versenyfutás az európai agrárpiacokért címmel tartott előadást Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ szakmai titkára. – Az elmúlt 10 évben az Európai Unióba beáramló takarmány alapanyagok – búza, szója, kukorica -, zöldségek, gyümölcsök mennyisége drasztikusan megemelkedett Ukrajnából, Észak-Afrikából, Dél-Amerikából. Ezzel párhuzamosan az Európai Unióban szigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkalmaznak, amivel az európai gazdálkodóknak önmagában nincs is semmi problémája. Az elvárásunk viszont az, hogy piacvédelmi szempontból ezeket a feltételeket ne csak az európai termelőktől várják el, hanem ugyanúgy az ukrán vagy az észak-afrikai termelőktől is – hangsúlyozta.
A fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, milyen élelmiszert fogyasztanak – folytatta. A címkén feltüntetett ország ugyanis nem a származási országot takarja, tehát nem azt, hogy az alapanyagok melyik országból származnak, hanem a feldolgozásnak a helyét.
Így lesz az ukrán búzából európai kenyér, a brazil csirkéből holland pipifasírt.
Brüsszelbe vonulnak a gazdák
Dr. Cseh Tibor András rámutatott: a helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy december 18-án összeurópai gazdatüntetés lesz Brüsszelben. Közel 10 ezer gazdálkodót és több száz traktort várnak. Az Európai Unió ugyanis nemhogy segítséget nem ad, a meglévő támogatásaikat is elvonná.”
Eredeti írás: CSEH-EGYED BERNADETT
Fotó forrása: vaol.hu
