Nagy István 
2009 táján jártam Pápán és a helyi vezetők büszkélkedtek azzal, hogy most itt van a NATO stratégiai légiszállító képességéhez tartozó légibázis, ilyen bazi nagy C-10-es óriási szállítógépekkel. Pápa valamikor magyar katonai repülőtér volt. De most már más az élet. Dől a pénz, az ingatlanpiacon megnőttek az árak, mivel a katonacsaládok lakásokat keresnek. A vendéglők soha nem látott virágzásnak indultak. Az amcsiknak van pénzük. Dőzs!
Nem gondolják, hogy háború esetén Pápa, ez a kedves kis város, ahol Petőfi iskolába járt, az ellenfél számára célpont lesz? – kérdeztem. Miféle háború? – mondták felelős személyiségek.
2019-ben a kormány engedélyezte a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság felállítását Székesfehérváron. Kérdeztem több fehérvári illetékest: nem elég nektek az, hogy a magyar hadsereg több parancsnoki intézménye települt ide? Az oroszok, már amennyiben ők az ellenség, pontosan tudnak mindent, hiszen évtizedeken át állomásoztak itt szovjet erők. Mi lesz Székesfehérvárból háború esetén? Nem lesz háború, hiszen éppen ezért van itt a NATO. – mondták.
Aztán egymás után jöttek a hírek, hogy a NATO és az USA 2017 óta csapatokat és fegyverzeteket telepít lengyel, román és baltikumi területekre. Nem feltűnő hadosztályokat, csak kisebb egységeket, szinte feltűnés nélkül. Senkit sem érdekelt kis hazánkban.
Aztán 2022-ben már jött a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoportja, úgymond a szövetség keleti szárnyának megerősítése érdekében. Senki nem olvassa a híreket? Mit nem lehet ezen érteni?
2022 óta folyamatosan hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az amerikai és a német hadsereg, a NATO hadtáp- és egészségügyi szolgálatainak parancsnokai egymásnak adják a kilincset Magyarországon. Miért? Csak nem a magyar egészségügyi kapacitás háborús felhasználása érdekli őket? Megjegyzem: az ukrajnai háború óta tudjuk, hogy ezrével halnak meg katonák, mert nem jutnak időben megfelelő ellátáshoz. Magyarország pedig közel van.
Feltettük a kérdést, hogy vajon Ruszin-Szendi Romulusz, a magyar vezérkar főnöke miről tárgyal az amerikai katonai vezetéssel. Nem kaptunk rá választ.
A Munkáspárt évek óta igyekszik megértetni a közvéleménnyel, hogy háború fenyeget bennünket. Az ukrajnai események kapcsán eleinte odafigyeltek, aztán a gyűléseink érdektelenségbe fordultak.
A Fidesz szinte az egész kampányát a háborús fenyegetés felidézésére építette, de a közvélemény nem vette az adást.
Jobb, ha tőlünk tudják: akárhogyan is tetszettek szavazni április 12-én, a háború veszélye ma is itt van.
Kedves magyar honfitársaim! Miért vagyunk vakok? Nem tűnt fel 1938 márciusában, hogy a hegyeshalmi határátkelő másik oldalán már nem az van kiírva, hogy Ausztria, hanem Német Birodalom? Nem tűnt fel senkinek, hogy a német csapátok lerohanják a lengyeleket, aztán egész Nyugat-Európát?
Miért gondoljuk, hogy Oroszország Európa leigázására törekszik? 1945 májusában hárommillió szovjet katona volt Németországban. Sztálin kiadhatta volna a parancsot, hogy irány Párizs. De nem adta ki! Miért adná ki ma Putyin?
Miért nem látjuk, hogy a lengyelek, a franciák, a balti államok etetnek bennünket? Orosz fenyegetésről beszélnek, közben a saját felduzzasztott hadseregeiket akarják valahogy hasznosítani?
Miért nem akarjuk megérteni, hogy az ukránok, Zelenszkij hülyít bennünket? Most leváltották Orbánt, a Barátság vezeték hirtelen megjavult? Miért engedjük, hogy hülyének nézzenek bennünket?
Miért nem értjük, hogy az oroszok az ukránok ellen nem vetnek be atomfegyvert, végül is úgy-ahogy testvérek. De, ha Európából jönnek a katonák? Ha tovább provokálják Oroszországot?
Miért nem látjuk, hogy az Európai Unió vezetői katonai szervezetté akarják változtatni az Európai Uniót? A gazdaság fejlődését csak a háborús célokon keresztül látják, európai hadseregről, európai hadiiparról álmodnak.
Miért nem látjuk, hogy minden magyar kormány, amely egyetért az EU és a NATO mai politikájával, gyakorlatilag a háborút támogatja?
A Fidesz hibái, a tizenhat év kormányzás, a botrányok és sok minden más elhomályosították a látásunkat. Lehet, hogy elhitték a háborús veszélyt, de fontosabb kérdésnek látták Mészáros Lőrinc gazdagodását.
De most? Most nincs Fidesz! Most meg lehet kérdezni, hogy mi lesz a magyar-amerikai katonai egyezményekkel. Nem a buta, és nem is megvalósult csádi akció a lényeg, hanem Magyarország katonai elkötelezettsége az USA mellett.
Most meg lehet kérdezni, hogy mi célt szolgálnak a magyar hadiipari fejlesztések és azok integrálása a nyugati rendszerekbe. Most, az új hadügyminisztertől meg lehetne kérdezni, hogy végül is ki az ellenség? Kire lőjön a magyar katona?
Most meg lehet kérdezni az új kormányt, merre visznek bennünket? A béke felé vagy a háború felé? De nem szavakat akarunk hallani, hanem tetteket látni.
A kormányokat le lehet váltani, a felelősöket le lehet csukni, a nem hagyományos szexuális orientációt lehet engedni, de mindez nem véd meg bennünket a háborútól.
Nem akarunk szenvedni, nem akarunk háborús inflációt, nem akarunk meghalni! Békét akarunk!
Maradhatunk vakok, de vakságnak ára van! Mondjuk, az életünk!
About the Author
Kós Zoltán 
