Nagy István 
Kis hazánk tátott szájjal figyeli az új hatalom első lépéseit.
Ez az! Ezt vártuk, le kell számolni ezzel a piszkos bandával! Valami ilyesmi foroghat sok-sok hazánkfia fejében, akik április 12-én az újra szavaztak.
Ámulva figyelik az új hatalmat: bátrak, karakánok. Ja és persze rendkívül transzparensek is. Ezt senki se tudja, hogy pontosan mit is jelent, de rohadtul jól hangzik, és ez ma egyfajta jelszó az új klubba való belépéshez.
Igazi mézes hetek ezek. Hulljanak a fejek! Dolgozzon az ügyészség, a NAV, a rendőrség! Le velük! Mármint a szemét NER-esekkel! Vegyük el a vagyonukat! Hirdessünk amnesztiát, hogy legyen hely a börtönben a NER-eseknek!
Recipe ferrum! Kiáltják, mint egykor Rómában amikor a tömeg a gladiátor halálát követelte. Hát nem csodálatos?
Nem kell törődni a híresztelésekkel, hogy majd emelkedik a benzin ára, meg mindennek az ára, eltörlik a rezsicsökkentést, a nők adókedvezményét! Ez csak a többszörösen megbukott ellenzék gonosz pletykája. Van miniszterelnökünk, másnak ilyen nincs, minden szavából kihallani, hogy ő tudja a dolgát. Mi mellette vagyunk mindhalálig! Ez utóbbi persze majd elválik, amikor a méz elfogy a madzagról és cirkusz helyett mar kenyérre vágyik a nagyérdemű. Ja és persze egy kis vajra is!
Tátott szájjal figyel a szűkebb csapat is. A miniszteri posztok már elkeltek, de van még finom falat bőven. Egy államtitkárság, esetleg helyettes államtitkárság, szóval van miért küzdeni. Ha nem jut, az gáz, de ahogyan a Tisza felkent színésze, Nagy Ervin mondta, biztosan lesz olyan pozíció a jövőben, amiben szolgálhatja hazáját.
A parlamenti ellenzék is annyira meglepődött a Tisza huszárvágásán, hogy még mindig nyitott szájjal figyeli, hogy mi is történik. Gondolták, hogy a győzelem után véget ért a kampány, már nem kell börtönnel fenyegetődzni, és a parlament alakuló ülésén csak normalizálódnak a dolgok. De nem ez történt!
A Mi Hazánk legalább egy pillanatra becsukta a száját és kivonult az ülésről, amikor elkezdték az EU-himnuszt meg a cigányhimnuszt játszani, a tiszások forradalmi indulójáról már nem is beszélve.
A Fidesz csak ült és bámult maga elé. Az úrifiú Gulyás Gergely a konstruktív ellenzéket akarja játszani. Pedig tudhatná, hogy ilyen harminchat éve nincs, nem is volt sohasem és aligha lesz. A hatalom ugyanis sohasem volt kíváncsi az ellenzéki ötletekre. Egyik se. Doboghat benned európai szív, szavalhatsz a demokráciáról, de, mondd meg őszintén, kétharmad birtokában ki törődne az ellenzékkel?
Mit tehet a Fidesz? Nagyjából semmit. Lehet az üléseket bojkottálni, de éppen Kövér László idején szigorodtak a játékszabályok. Bojkottálni lehet, de akkor nincs fizetés. Az pedig nem olyan jó dolog. Lehet verekedni, léggömböket eregetni, lehet keresztbe feküdni az elnöki pulpitus előtt, de a fideszesek ehhez nem értenek, s erre is lecsapna a magyar, illetve „magyari” igazságszolgáltatás. Úgyhogy sakk-matt!
Persze valamit ki kell találniuk, mert azok is elvándorolnak tőlük, akik áprilisban rájuk szavaztak. Úgyhogy bele kéne húzni!
Eszembe jut a mondás: ne menjen a napra, akinek vaj van a fején! Lehet, hogy erről van szó?
Valljuk be őszintén: mi sem ocsúdtunk fel még egészen! Sok minden jelzőt mondhatnánk az új hatalom ténykedésére. Az antidemokratikus a finomabbak között lenne. De mi értelme lenne? Ki figyelne oda a mézes hetek idején?
Kivárunk! Megnézzük, hogy mi történik a gyakorlatban. Kapitalizmus van, a tőkések egymást ölik. A kapitalizmust ők akarták, a rendszerváltást ok csinálták, úgyhogy, ladies and gentlemen, jó szórakozást!
A mi dolgunk ott kezdődik, ahol a népbe rúgnak bele. Mert az hétszentség, hogy bele fognak rúgni. Tudod miért? Azért, mert kapitalizmus van, és csak a pénz számít.
Ne szégyelljünk beszélni a szocializmusról! Magam is meglepődtem, hogy fiataljaink ragaszkodnak ahhoz, hogy a Kádár-évfordulót az idén is megtartsuk. Helyes, tartsuk meg! Manapság kiállni Kádár mellett nagyobb forradalmi tett, mint a tiszás gyűlésen csápolni. Sőt, a miénk az egyetlen forradalmi tett.
Május elsején megmutattuk, hogy vannak pártokba szervezett baloldali erők, a Munkáspárt és A Szolidaritás Pártja. Valóságos pártok, nem értelmiségi vitakörök, nem „MSZP-árvák”, nem „elhagyott DK-sok”. Nem! A kapitalizmus, a tőke, a pénz uralma ellen következetesen küzdő erő. Nekünk nem kell keresgélni a baloldalt. Itt van!
Sok mindent nem tudunk, hibázunk is, de élünk. Úgyhogy, barátaim, csukjuk be a szánkat, elég a csodálkozásból, a megdöbbenésből! Harcra fel!
Emlékszel az indulóra? „Királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák!” Ilyenek már nincsenek, illetve nagyon is vannak, csak manapság nem így hívják őket.
A paloták is állnak még. Sőt tartok attól, hogy újabbak jönnek hozzájuk. Barátaim! Nagy munka vár ma reátok, illetve ránk!
About the Author
Kós Zoltán 
