A kétszer kétsávosra tervezett mohácsi Duna-híd szerkezeti elemeit nagyrészt már legyártották. Fotó: Löffler Péter
„Eszement ötletnek nevezte Hargitai János országgyűlési képviselő annak vizsgálatát, hogy lebutítható-e a híd kétszer egysávosra. A kétszer kétsávosra tervezett mohácsi Duna-híd szerkezeti elemeit ugyanis nagyrészt már legyártották, s a helyszíni összeszerelés jól halad. Mivel a már elkészült munkálatokat mindenképp ki kell fizetni, az esetleges új tervek készítése, s azok kivitelezése összességében többe kerülhet, mint az eredeti elképzelés megvalósítása.
Érvek és ellenérvek sokasága hangzik el a mohácsi Duna-híd építésével kapcsolatban arról, hogy a felfüggesztett beruházás mikorra és milyen műszaki tartalommal valósulhat meg, és persze az is, hogy mennyiért. A kormány a hídon, illetve híd és az 51-es számú főút közötti szakaszon a 2×2 sávos kialakítás helyett 2×1 sávos keresztmetszet alkalmazásának lehetőségét vizsgálja.
Hargitai János országgyűlési képviselő a híd kétszer egysávosra butítását egyenesen eszement ötletnek tartja. Egyrészt azért, mert a kétszer kétsávosra tervezett építmény szerkezeti elemeit már legyártották, s a mohácsi oldalon a helyszíni összeszerelés is jól halad. Olyannyira, hogy az első ilyen, hatalmas elemet a jövő héten kezdték volna betolni a Duna fölé, hogy helyet csináljanak a következő összeszereléséhez.
A kereszténydemokrata képviselő szerint ezeket a munkákat mindenképpen ki kell fizetnie a megrendelőnek, még akkor is, ha nem használják fel az elkészült elemeket. Az esetleges új tervek készítése, s azok kivitelezése így összességében többe kerülhet, mint az eredeti elképzelés megvalósítása. (Nem beszélve a híd befejezésének várhatóan jelentős csúszásáról.)
A mohácsi Duna-híd nemzetközi szempontból is jelentős szerepet játszana
Másrészről Hargitai János azzal is érvel, hogy a mohácsi híd nemcsak a két városrész, Baranya és az Alföld, hanem Magyarország nyugati része és Románia, valamint Magyarország és a Vajdaság összekötését is szolgálja, ami igenis jelentős forgalmat generál majd.
Éppen ezért szerinte egy útszűkület létrehozásával a hídon és a szigeti oldalon a kétszer kétsávos helyett a kétszer egysávos megoldás választásával a forgalom lassítását, megakasztását érik el, ami a híd vonatkozásában ráadásul szinte bizonyosan visszafordíthatatlan lenne, hiszen annak későbbi bővítésére vajmi kevés esély mutatkozna.
A témával kapcsolatban kerestük Rózsahegyi Áront, a mohácsi választókerület tiszás országgyűlési képviselőjét, de egyelőre nem értük el. Amennyiben mégis választ kapunk, frissítjük cikkünket.
A képviselő egyébként a közösségi oldalán korábban közzétett videóban arról beszélt, hogy soha nem vitatták, hogy szükség van a mohácsi Duna-hídra, s az meg is fog épülni, „csak nem pazarlásból, hanem felelős kormányzásból!” – fogalmazott.”
Eredeti írás: Máté Balázs (Mohácsi Újság.hu)
Fotó forrása: bama.hu




























