Forrás: bama.hu
„„A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű, az Európai Unió támogatásával megvalósuló, a hazai munkaerőpiac versenyképességének erősítését, a foglalkoztatás bővítését és a tartós inaktivitás csökkentését elősegítő, stratégiai jelentőségű Pillér projekt keretében szervezett őszi munkáltatói fórumsorozat utolsó állomása Siklós volt.
A Baranya Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakemberei a térség kiemelt gazdasági szereplőivel – cégvezetőkkel, települési vezetőkkel, a vállalkozásokat támogató intézmények, szervezetek képviselőivel – ismertették azokat az aktuális foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket, amelyek hatással lehetnek a gazdasági fellendülésre, és ezzel összefüggésben a foglalkoztatási mutatók javulására is.
A szeptember 30-i rendezvényen elsőként dr. Tigelmann Éva, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője mutatta be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz, GINOP_PLUSZ-3.1.1-23-2024-00001 kódszámú „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű munkaerőpiaci programban elérhető támogatási lehetőségeket, valamint a projekt eddigi eredményeit. Mint elmondta, a 30 és 65 év közötti álláskeresők elhelyezkedését segítő programban továbbra is rendelkezésre állnak az Európai Szociális Alap Plusz által biztosított, vissza nem térítendő támogatási formák, azaz a bértámogatás, a mobilitási támogatás, a képzéshez kapcsolódó, álláskeresést ösztönző juttatás és a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások ideje alatt igénybe vehető pénzügyi támogatás.
Mint elhangzott, a siklósi járásban a program indulásától szeptember közepéig 442 fő részesült valamilyen támogatásban. A foglalkoztatási szakemberek hangsúlyozták azt is, hogy szinte valamennyi érintett a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű célcsoport tagja, azaz tartósan álláskereső, 50 év feletti, alacsony iskolázottságú, vidéki területen élő, kisgyermeket nevelő, közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethető, roma nemzetiségű, megváltozott munkaképességű vagy ápolási feladatokat ellátó munkakereső volt. Hozzátették: a programnak köszönhetően a siklósi járás álláskeresői közül már több mint százötvenen csatlakoztak olyan támogatott képzéshez, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők a munkáltatói igényekhez igazodó szaktudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.
A Baranyában összesen 8,056 milliárd forint európai uniós forrásból, kiemelt fontosságú Pillérként megvalósuló, 2029. augusztus végén záruló projektben eddig már több mint 2700 álláskereső kapott segítséget.
A 2021–2027-es uniós fejlesztési időszakban, 175,67 milliárd forint támogatásból zajló program a Magyarország által kijelölt stratégiai fontosságú műveletek, úgynevezett Pillérek közé tartozik. A Pillérek kiemelt szerepet játszanak a fejlesztéspolitikai célok elérésében, az adott operatív program sikeres végrehajtásában, valamint az uniós támogatások eredményes és átlátható felhasználásában.
A programról és a támogatási lehetőségekről bővebb információ található a www.munka.hu oldalon, valamint a kormányhivatal honlapján.”
