Kós Zoltán 
"...Vannak férfiak, akik hónapok, olykor évek óta alig mernek kilépni az otthonukból..." Forrás: KISZó
“November 2-án meglehetősen zavaros, egyúttal felkavaró történet kezdett terjedni az ukrán közösségi médiában. A Kijev melletti Petropavlivszka Borscsahivkában állítólag több tucat férfit tartottak fogva egy magánház pincéjében. A beszámolók szerint fegyveresek őrizték őket, többen súlyos sérüléseket szenvedtek, egy férfi pedig állítólag meg is halt. Ez később nem igazolódott be. A helyszínen megjelent egy mentőautó, egy egészségügyisnek öltözött nő pedig térdre ereszkedve kérlelte a rendőröket, hogy engedjék be az épületbe, hogy segíthessen.
A felvételek futótűzként terjedtek az interneten. A ház előtt tömeg gyűlt össze, elszabadultak az indulatok. A helyszínre végül a Nemzeti Gárda parancsnoka, majd maga Kirilo Budanov, az elnöki hivatal vezetője is megérkezett. Az egész történet szinte filmszerűen bontakozott ki. Talán túlságosan is filmszerűen…
A rendőrség cáfolta, hogy az épületben embereket tartottak volna jogellenesen fogva, vagy bárki meghalt volna. A Nemzeti Gárda tájékoztatása szerint a ház ideiglenes katonai elhelyezési pontként működött, ahol mozgósított, illetve az alakulatukat engedély nélkül elhagyó, majd visszakerült katonák tartózkodtak. Négy katonát valóban kórházba szállítottak, sérüléseik körülményeinek tisztázása azonban vizsgálat tárgya. Előkerült egy 14 éves, sokkos állapotban lévő kisfiú is. Az esettel kapcsolatban sok a megválaszolatlan kérdés, az ellentmondás.
Egy dolog azonban nem lehet kérdéses: ha bárkit jogellenesen tartottak fogva, bántalmaztak vagy akadályozták az orvosi ellátását, az elfogadhatatlan. Függetlenül attól, hogy ki követte el, és milyen egyenruhát viselt. A háború, a mozgósítás szükségessége vagy a katonai fegyelem sem adhat felmentést az embertelen bánásmódra.
Bár nehéz, de ha eltekintünk most ettől a konkrét helyzettől és tovább nézünk ezen az eseten, egy másik gondolat is felmerülhet bennünk.
Ukrajnában a háború ötödik évében rengetegen élnek olyan börtönökben, amelyeknek nincsenek rácsai. És amelyekből talán a béke sem szabadítja ki őket egykönnyen.
Vannak férfiak, akik hónapok, olykor évek óta alig mernek kilépni az otthonukból. Nincs felmentésük a katonai szolgálat alól, félnek a mozgósítástól, de az országot sem tudják vagy akarják elhagyni. Maradnak a család közelében, mégis mind távolabb kerülnek az élettől. Először csak a városba nem mennek be. Később a boltba sem. Végül a kapu előtt sem mernek álldogálni. Szüntelenül be van húzva a függöny, állandóan be van zárva a kapu. És egyszer csak az ember rádöbben, hogy egy börtönben él, a saját életéből is egyre kevesebb maradt.
Több ilyen esetről is hallottam. Van, akit hónapok bezártsága emésztett fel, mást már néhány nap is megviselt.
És persze mondhatjuk, hogy ezt az állapotot maguk választották. Hogy senki sem kényszerítette őket arra, hogy otthon maradjanak. Hogy közben mások a fronton harcolnak, hónapok óta nem látták a szeretteiket, nap mint nap az életüket kockáztatják. Olyan terheket viselnek, amelyekkel a hátország bezártsága nem állítható egyenlőségjel alá. Ez mind igaz. Az ország védelmének szükségességét sem lehet elvitatni. De attól, hogy egy döntés vitatható, a mögötte lévő emberi szenvedés még valóságos.
Ráadásul ebben a láthatatlan börtönben ritkán csak egy ember él. A feleség dolgozik, bevásárol, intézkedik, gyereket nevel, igyekszik mindent egyben tartani. Közben pedig nézi, ahogy a társa lassan elveszíti az életkedvét, az önbizalmát, a türelmét, önmagát…
Néha arra gondolok, mennyire keveset beszélünk ennek az egésznek a lelki következményeiről. Milyen lelkiállapotban lesz ez az ország, amikor egyszer végre véget ér a háború?…
Mert a háború az emberekben is pusztít. Ehhez néha elég az éveken át tartó félelem, a tehetetlenség, a bizonytalanság, az érzés, hogy az ember elveszítette az irányítást a saját sorsa felett.
Persze a háborút meg kell vívni. Az országot meg kell védeni. De közben nem szabadna megfeledkeznünk arról sem, hogy ez az ország nemcsak területekből és épületekből áll, hanem emberekből is.
Fotó forrása / Eredeti írás: KISZó
About the Author
