„Az első Fekete Párduc-film, amelyet idehaza 2018 februárjában mutattak be a mozik, páratlan siker lett a Marvelnek. Nem csupán anyagilag, hiszen a Chadwick Boseman főszereplésével készített és Ryan Coogler által rendezett produkció világszerte összesen 1,3 milliárd dollárnyi bevételt söpört be a kasszáknál, hanem szakmailag is, miután az Oscar-díj-átadón a legjobb film kategóriában jelölték. Szuperhősös filmet nem ért korábban ekkora megtiszteltetés, és bár végül a Zöld könyv – Útmutató az élethez lett a befutó, a Fekete Párduc stábja mégsem távozott üres kézzel, három aranyszobrot is bezsebeltek.
A Marvel Studios az eredeti tervek szerint két folytatást vizionált T’Challa karakterével a középpontban, ezek az uralkodásba egyre jobban beletanuló király személyiségét mélyítették volna tovább. Coogler többször nyilatkozott arról, hogy terítékre került volna a második felvonásban Thanos csettintése, az, hogy a wakandai szuperhős hogyan birkózik meg a ténnyel, hogy öt hosszú év kiesett az ő életéből is, amíg kámforrá vált.
A világ lába földbe gyökerezett, amikor Chadwick Boseman egyik napról a másikra, mindössze 43 évesen rákban elhunyt. A színészt, mint később kiderült, már 2016-ban diagnosztizálták, állapotát azonban a lehető legnagyobb titokban tartotta, a színészkedést pedig folytatta, egészen 2020-as haláláig.
A nagy kérdés az volt, hogy a Marvel vajon mit kezd a helyzettel, újracastingolják-e, és másra bízzák-e T’Challa eljátszását ezt követően. Még a rajongók közt is jó páran akadtak, akik új színészt követeltek, ám Kevin Feige, a képregénygyár mozgóképes feldolgozásaiért felelős stúdió elnöke kijelentette, erről hallani sem akarnak. Wakandának egy T’Challa királya volt, nem alakíthatja más a szuperhőst. Coogler tehát nehéz helyzetben találta magát, hiszen amellett, hogy egy olyan folytatást várt tőle mindenki, ami felér az első részhez, rákerült az író-rendezőre a nyomás, hogy a közönség által imádott Chadwick Bosemantől is méltóképp búcsúzzon a Negyedik Fázis zárófilmje.
Ami az érzelmi részét illeti, a Fekete Párduc 2 egy mestermű lett. Ritkaság, hogy már a Marvel-intró torkon ragadja az embert, de ahogy a logót ezúttal mindenféle zenei körítés nélkül és Boseman kiollózott jeleneteivel összerakták… nos, a tömött mozi néma csendben nézte. Még a popcornt is elfelejtették rágni az emberek hirtelenjében. Coogler bátor húzással élt, és ahelyett, hogy időugrással kezdte volna, beleírta T’Challa halálát a történetbe is. A Fekete Párduc 2 konkrétan azzal kezd, hogy Wakanda királya haldoklik, húga, a fiatal kora ellenére agytröszt Shuri (Letitia Wright) pedig minden erejével igyekszik megmenteni.
Nem sikerül. Wakanda királya meghal.
Jön a temetés, ami a képi világát, a zenéjét és úgy összességében a koreográfiáját tekintve is annyira gyönyörűen és megrendítően fest a nagyvásznon, hogy itt némi szipogást is hallottunk már a környékünkről. Nem csoda, a Marvel-univerzum egyik legőszintébb jelenetsoráról van szó.
A film egészén végighúzódik amúgy a gyász témája, főleg Shuri szemüvegén keresztül látjuk mindezt, ahogy a dühös hercegnő legszívesebben felgyújtaná a világot dühében. Bár Letitia Wrighttal nem voltunk teljesen kibékülve még mindig, ezt rögtön kifejtjük, de a királynőt alakító Angela Bassett brillírozik a gyerekét elvesztett anya szerepkörében, és olyan bitangul erős teljesítményt nyújt, mint aki egy modern Shakespeare-királydrámából ugrott át ide. Ha ehhez hozzáadjuk a rettenetesen izgalmas főgonoszt, Namort (Tenoch Huerta Mejía), gyorsan rájövünk, hogy az egyéni alakítások zseniálisak. Még úgy is, hogy a Fekete Párduc 2-be némiképp beleerőszakolt Vasember Jr., azaz Riri Williams (Dominique Thorne) nagyon kilóg a sorból, nem működik.
Kissé megmosolyogtató időzítés, hogy alig egy hónappal az Avatar 2 bemutatója előtt a Fekete Párduc 2 is kék, vízi lényekkel támad.
Az ősi Talokan civilizációja, eredetsztorija és Aquamanre meglepően nem hajazó királya azonban élményszámba megy. A wakandaiak új ellenségei vérfagyasztóak, a fegyvereik ötletesek, és ahogy kijöttünk a moziból, rögtön azt kérdeztük, hogy mikor jön már Namor önálló filmje, mert ezt a karaktert bőven elnézegetnénk egy saját spinoffban.
A Fekete Párduc 2 sok más tekintetben elhasal sajnos. A Shurit alakító Letitia Wright sokat fejlődött színészként, de egyszerűen képtelen elvinni ezt a filmet a hátán a maga 161 perces játékidejével. A színésznő kap azért erősítést, a harcosnő Okoye (Danai Gurira) személyében például, de bekapcsolódik a kalandokba a mindig vicces M’Baku (Winston Duke), és rövid, de annál hatásosabb kulcsszerepben visszatér Nakia (Lupita Nyong’o) is. Ez az a Marvel-film, ahol még az utolsó mellékszereplőt is ügyesen castingolták, ám a verekedős jelenetek annyira átláthatatlanok, hogy az valami hihetetlen. A fő csaták helyszínét is elég bénán sikerült kiválasztaniuk a készítőknek, és bármilyen váratlannak szánták őket, egyszerűen nem működnek.
A párbeszédek alatt sűrűn azon kaptuk magunkat, hogy unatkozunk, de valószínűleg így sem csalódtunk akkorát, mint azok, akik egy megszokott Marvel-filmre váltottak jegyet. Merthogy a Fekete Párduc 2-ben a címszereplő szuperhős alig volt benne. Inkább volt ez egy misztikus elemekkel megcsavart, helyenként high-tech elemekkel operáló akciófilm, mint szuperhősdráma.
Annak viszont erősen örültünk, hogy MCU-szokásoktól eltérően végre többször éreztük, hogy a karakterek veszélyben vannak. Sőt, még azt is sűrűn mutatták, ahogy emberek halnak a csatákban. Váratlan, de örömteli újítás a direktortól, meg kell hagyni.
[merimag_video media_type=”external_media” title=”” author=”” url=”https://youtu.be/RlOB3UALvrQ” upload=”” cover=”” controls_color=”” width=”” height=”” align=”none” block_id=”element-6372ae36a9cd7″ _fw_coder=”aggressive” __fw_editor_shortcodes_id=”3d463d9d1d2bd53bf0016ccf1d45a9e7″][/merimag_video]
A zenéket Ludwig Göransson ráadásul durván odapakolta, a törzsi dallamok megint karcolták a füleinket rendesen, és kicsit sem lepődnénk meg rajta, ha újabb Oscar-díjat zsebelne be a munkájáért a zeneszerző. Göransson nagyon ritkán tud mellényúlni, a művész már A Mandalóri című Star Wars-sorozattal is valami elképesztően emlékezeteset alkotott, és néha a Boba Fett könyve elé is azért ültünk le jobb kedvvel, mert a silány történetmesélés ellenére a főcímzene valahogy mégis menővé tette a galaktikus fejvadászt.
Dühítő, hogy Ryan Coogler bár jobb filmet készített a 2018-as Fekete Párducnál, a folytatással sem tudott úgy igazán nagy mérföldkövet lerakni a Marvel-filmuniverzumban.
A Fekete Párduc 2-ben ott voltak az érdekes ötletek, a merész húzások, de valahogy mégis megint középszerű iparosmunkának érződött az egész. Kicsit olyan lett a Fekete Párduc 2, mint amikor a gyorsétteremben kér a hamburger mellé egy kólát is az ember, de véletlenül cukormenteset adnak neki. Lehetett volna finom ez a film, de végső soron inkább olyan ízetlen lett. És itt tényleg nem arról beszélünk, hogy miképp kezelte a direktor a Fekete Párduc és Chadwick Boseman örökségét. Hanem arról, hogy a forgatókönyv szét-szétesett, a látvány néha a 2000-es évek elejét idézte, és Ironheart karakterének innen való elindítása sem volt a legjobb ötlet. Egyszerűen megtörte a Wakanda és Atlantisz, elnézést, Talokan közt kirobbanó háború feszességét és hangulatát.
Most már nagyon úgy néz ki, hogy a Fekete Párduc-filmsorozat inkább a Shang-Chi és a Fekete Özvegy szintjén marad, és nem emelkedik soha a legnagyobb Marvel-klasszikusok közé. Vérzik miatta a szívünk, mert a második résznek néha már lelke és mélyebben szántó mondanivalója, sőt… a végén tanulsága is volt.”
Címlap fotó: Fórum Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
