szerkeszto 
„A napihírek áradatában kevesen figyeltek fel arra, hogy november közepén az emberiség létszáma elérte a nyolcmilliárdot. Egy ilyen magas szám önmagában persze értelmezhetetlen, ezért érdemes hozzátennünk, hogy 1974-ben még csak négymilliárd volt, vagyis negyvennyolc év alatt megduplázódott. A népesség változása országonként és kontinensenként drámai különbséget mutat.
Európa népessége szerény 10 százalékkal növekedett, de ez a bővülés is csak néhány nyugat-európai országnak, és jórészt a bevándorlásnak tudható be.
A Benelux államoktól keletre és délre gyakorlatilag mindenütt csökkent a lélekszám. Magyarországon 1980-ban éltünk a legtöbben, azóta egymillióval csökkent hazánk lakossága, s ebben nincs benne a legutóbbi népszámláláson vélelmezett további veszteség. Tőlünk keletre még rosszabb a helyzet. Románia lakossága több mint kétmillióval lett kevesebb, Bulgária pedig a rendszerváltozás óta elvesztette népessége bő egynegyedét, két és fél millió embert. Az Európai Unió lakossága a világ össznépességének csak öt százalékát teszi ki, noha saját fontosságunk tudatában erről szeretünk megfeledkezni.
A legnagyobb népességrobbanást déli szomszédunk, Afrika élte át. Lakossága az elmúlt fél évszázadban a három és félszeresére nőtt, Ázsia után a világ legnépesebb földrésze lett. Míg Magyarországon az átlagéletkor 43 év, addig Afrikában döbbenetesen alacsony, mindössze 18 esztendő. Ez a fiatal lakosság természetesen további bőséges gyermekáldást vetít előre. Ma durván 1,4 milliárd ember él Afrikában, ez a szám 2050-re 2,5 milliárdra fog növekedni. Ha tudjuk, hogy a klímaváltozás, az elsivatagosodás, a hőhullámok, az ivóvíz és az élelmiszer hiánya valamennyi kontinens közül Afrikát sújtja a legjobban, akkor ez a demográfiai adat egyben súlyos geopolitikai figyelmeztetés is. Az emberek önként nem szeretnek sem megsülni, sem éhen halni, és ha százmilliók úgy látják, hogy a szülőföldjükön biztos pusztulás vár rájuk, akkor új hazát keresnek maguknak. Minél szörnyűbbek a körülmények otthon, minél fiatalabb és elszántabb a lakosság, annál nehezebb lesz megállítani egy ilyen új népvándorlást.
A jótékony nyugati elemzések szeretik hangsúlyozni, hogy az afrikai migráció alapvetően a kontinensen belül történik, az ottani migránsok (az angol szövegek a migrant szót használják) nyolcvan százaléka egy másik afrikai országban próbál új életet teremteni. Az is tény, hogy a termékenységi ráta Afrikában csökken, vagyis a népességrobbanás ott is mérséklődik valamelyest. De minden megnyugtató magyarázat ellenére tény, hogy
Európába legalább nyolcmillió afrikai ember illegálisan érkezett, és a számuk folyamatosan nő.
Ha a természeti katasztrófák tovább súlyosbodnak a kontinensen, akkor ez a migráció még tömegesebb lesz. Az Európai Unió és a mainstream média lényegében tabunak tekinti ezt a témát. A rasszistaalapú riogatást persze el kell utasítani, de a realitásokkal szembe kell nézni.
Az afrikai államok arról panaszkodnak, hogy a nekik adott európai fejlesztési támogatások eltörpülnek a nyugati multik által onnan kivitt extraprofit mellett. Másrészt elsősorban a Fekete-Afrikát egyre jobban befonja a kínai tőke, néhány ottani állam pedig politikailag az oroszokhoz húz. Európa így egyre kevésbé lesz képes a helyszínen befolyásolni az afrikai népmozgásokat. Ilyen körülmények között három területen kellene radikálisan megváltoztatnunk az Afrika-politikánkat.
- Érdemi szociális támogatással segíteni az afrikai országok népességmegtartó képességét.
- A klímaváltozás következményeit mérsékelni gátakkal, öntözéssel, agrárreformmal, klímaberendezéssel és hasonlókkal.
- Végül erős és hatékony határvédelmet kiépíteni a tengereken és a szárazföldön.
Csak ez utóbbi ellentétes lenne humánus normáinkkal, de kemény határvédelem nélkül a többi lépés homokba írt üzenet maradhat.
Ázsia köszöni, jól van, a világátlagnak megfelelően 1974 óta kétszeresére nőtt a lakossága. Ma az emberiség 58 százaléka Ázsiában él, és Japánt leszámítva létszámuk tovább növekszik. Földünk lakosságának 36 százaléka kínai vagy indiai lakos, és e két hatalmas ország gazdaságilag is rohamos léptekben fejlődik. Kína lakosságát a későn korrigált egykepolitika a stagnálás közelébe juttatta, a születésszám csökkenését egyelőre az átlagos életkor kitolódása ellensúlyozza. A kevés gyerek és az egyre több idős ember az egészségügyet és a társadalompolitikát új kihívások elé állítja, ami a gazdaságban is új gondokat jelent. Indiában egyelőre folyamatosan nő a lakosság létszáma, hamarosan Kínát megelőzve a világ legnépesebb országa lesz, de a bővülés üteme ott is leszálló ágban van. Az indiai szubkontinens két muszlim országában, Pakisztánban és Bangladesben viszont évi egy százaléknál nagyobb a lakosság gyarapodása.
Az orosz–ukrán háború demográfiai összefüggéseiről ritkán beszélünk. Pedig hosszabb távon érdemben befolyásolhatják mindkét ország jövőjét. Ukrajna lakossága a Szovjetunió felbomlása után és még a Krím elcsatolása előtt közel tízmillióval csökkent. Ráadásul az európai országok között itt a legalacsonyabb a termékenységi ráta. A lakosság jelenlegi létszámát gyakorlatilag lehetetlen megállapítani. A nemzetközi statisztikák politikai okokból a 2014 előtti „nagy Ukrajnával” számolnak, ennek lakosságát 36 és 43 millió közé becsülik. A különbséget a sok millió menekült adja, akik névleg ukrán állampolgárok, de kérdés, hogy mikor kívánnak hazatérni az országukba. Saját szerény becslésem szerint az oroszok ellenőrizte területeket, az oda irányuló migrációt és az ukrán lakosság 2022 előtti kivándorlási mutatóit a jövőbe vetítve a mai, Zelenszkij ellenőrizte
Ukrajnában maximum harmincmillió ember élhet. Ez az 1994-es 51 millióhoz képest hatalmas csökkenést jelent, aminek a következményeit felfogni is nehéz.
Oroszországban nem ilyen tragikus mértékben, de szintén csökken a lakosság létszáma. A magyarhoz hasonló családtámogatások sem hoznak lényeges javulást a születések számában. Az 1992-es csúcsról (148 millió) 2013-ra ötmillióval csökkent az ország lakossága. Látványos javulás egyetlen esztendőben, 2014-ben következett be, amikor a Krím megszerzésével egyszerre 2,5 millióval nőtt az ország lélekszáma. A háború kitörése óta bekövetkezett népmozgásokat nehéz megbecsülni. Sok függ attól, hogy milyen területeket tartanak meg, vagy adnak fel a reménybeli tűzszünet során. Az ENSZ becslése szerint közel hárommillió ukrán állampolgár menekült orosz területekre. A mai Ukrajna ezeket nem is nagyon várja vissza. Vagyis paradox módon Oroszország időlegesen ismét kipótolhatja demográfiai veszteségét – vagy a megszerzett ukrán területeken, vagy otthoni letelepítéssel. A fiatal, nyugatos értékrendű orosz kivándorlók helyére zömében sértett, nacionalista emberek érkeznek, ami sajnos a közhangulatot és a 2024-es elnökválasztást is befolyásolhatja.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
