szerkeszto 
Fotó: Bayerischer Rundfunk (BR)/ picture alliance / SVEN SIMON | Frank Hoermann / SVEN SIMON
Jana Puglierin „Ki védi meg Európát?” című könyvéről
A nyugati könyvpiacon szinte naponta jelennek meg új könyvek az Európát fenyegető háborúról. A könyvek kiadásával nyilván céljuk van azoknak, akik ezt engedik, sőt támogatják. Európa több mint nyolcvan év alatt elszokott a háborútól. A tőkés válságot viszont nem lehet fegyverkezés, hadipar, és háború nélkül leküzdeni. Az emberek figyelmét el kell terelni a válságról, a szegénységről, a szétzilált egészségügyről, a migránsokról.
Akkor pedig fel kell készíteni az embereket a háború lehetőségére és el kell fogadtatni azokat az intézkedéseket, amelyeket a tőkés kormányok már ma meghoznak a háború előkészítésére.
A szavakat tetteknek kell követniük!
A könyvet a nyugati média agyondicsérte. „Jana Puglierin cselekvésre szólít fel… Könyvének elolvasása után az Európa nagyobb biztonságpolitikai önállóságát követelő hangok még erőteljesebbé válhatnak” – írta a Neue Zürcher Zeitung. „Jana Puglierin Ki védi Európát? című műve egy nyomatékos felhívás az európaiak helyzetére vonatkozóan.” – hangzott el a ZDF-ben. „Jana Puglierin évek óta figyelemmel kíséri a fejleményeket… Könyve világossá teszi a fenyegetési helyzetet, és felvázolja a jobb védelem felé vezető lehetséges lépéseket.” – mondták a Deutschlandfunkban.
„Fontos, nyomatékos felhívás Németországhoz és Európához, szakértő módon, de egyben szenvedélyesen is, egy új generációs külpolitikai gondolkodók egyik vezető képviselőjétől. Jana Puglierin üzenetét nem csupán szavaknak, hanem tetteknek is követniük kell.” – írta Timothy Garton Ash brit történész.
Egységes Európa európai hadsereggel német vezetés alatt
Európa biztonsága forog kockán. Oroszország nyíltan revizionista magatartást tanúsít, nyugatellenes szövetségre törekszik Kínával – és egyáltalán nem biztos, hogy az Egyesült Államok, mint védelmező hatalom, teljesítené-e szövetségi kötelezettségeit egy NATO-terület elleni támadás esetén. Egy dolog azonban biztos: a jelenlegi helyzetben Európa aligha lenne képes önmagát megvédeni. Ezt üzeni nekünk könyvében Jana Puglierin.
A szerző német, ismert katonai szakértő, a European Council on Foreign Relations berlini irodájának vezetője, igazi profi nem csak katonai kérdésekben, de a médiában is. El tudja adni magát.
Jana Puglierin a hagyományos, hibrid és nukleáris hadviselés forgatókönyveiből kiindulva bemutatja, mit kell most tenni ahhoz, hogy az európai országok meg tudják védeni polgáraikat. Milyen képességekre, technológiákra és haderőkre van szükség? Szüksége van-e Németországnak – amelynek ebben központi szerep jut – saját atomfegyverekre, vagy egy európai nukleáris védelmi ernyő garantálhatná az elrettentést? Hogyan lehet megerősíteni a polgári védelmet, ha a támadások már régóta a kibertérből, dezinformáció vagy a kritikus infrastruktúra szabotálása révén is érkeznek?
„Európa legerősebb hagyományos hadseregét akarjuk felépíteni” – nyilatkozta Friedrich Merz német kancellár 2025 októberében.
A gond az, mondja a könyv szerzője, hogy Németország ehhez nem rendelkezik a megfelelő gazdasági és politikai erővel. Németország ezt a célt csak akkor tudja elérni, ha Európa, az Európai Unió országainak erőforrásait is alárendeli ennek.
Puglierin kijelenti: Németországnak szüksége van Európára, de Európának is szüksége van Németországra. Ha az európai államok nem egyesülnek, nem centralizálják erőforrásaikat, a „kontinens sok kicsi és közepes államra fog szétesni.” Semmi esélye se lesz arra, hogy szembeszálljon olyan „centralizált önkényuralmi rendszerekkel”, mint Oroszország és Kína.
A szerző arra is rámutat, hogy a németek részéről hiba lenne önálló, független német katonai erőt megteremteni. A 20. század történelme mutatja, hogy minden kísérlet tragikus kudarcra van ítélve, ha Németország egyedül akar vezetni. Következésképpen Németország feladata az, hogy a NATO és az EU keretében összefogja az európai államokat a közös ellenség legyőzésére.
Németországnak számos feladatot otthon is el kell végeznie, mondja a szerző. Németország hidegháború vége óta ugyanis nem frontállam. Nem érintkezik közvetlenül sem Oroszországgal, sem Kínával.
Németország egy óriási logisztikai központ. Háború vagy konfliktusok esetén óriási mennyiségű katonai szállítmány fog áthaladni. A csapatok ideiglenes elhelyezéséhez már most laktanyákra van szükség. Óriási raktárak kellenek a hadtáp biztosítására. Megerősített hidak és utak kellenek. Biztosítani kell a kórházak működését és hadrafoghatóságát.
A szerző összeveti Európa és Oroszország katonai erőit. Európa 1,9 millió katonával rendelkezik, Oroszország pedig 1,1 millióval. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Európa erősebb.
Egyrészt, Európa minden területen függ Amerikától. Másrészt, az európai országok erőforrásait nem lehet mechanikusan összerakni. Az EU hadseregei 25 féle hajót, 12 féle harckocsit, 14 féle repülőt használnak. Még a tüzérségi lőszer sem azonos.
Tény az is, hogy az oroszok ma már rendelkeznek friss harci tapasztalatokkal, Az európai hadseregeknek nincs ilyen tapasztalatuk. 2022 óta az orosz hadiipart felpörgették, az európai viszont még nem gyorsult fel eléggé.
Oroszország támad vagy Európa támad?
A szerző több következtetést tesz. „Oroszország a rendelkezésre álló csapatok és katonai képességek birtokában aligha szánja rá magát egy NATO elleni támadásra.”
Más a helyzet azonban, ha az ukrajnai háború Oroszország győzelmével érne véget. Ebben az esetben az orosz vezetés dönthetne úgy, hogy képes bevállalni egy fegyveres konfliktust valamelyik NATO-állammal vagy a NATO egészével.
A szerző rámutat arra is, hogy sok függ Kína, Irán, Belarusz és Észak-Korea magatartásától. Ha az oroszok megkapják a szövetségesek támogatását, a háborút elindítják. A Nyugatnak most mindent meg kell tennie azért, hogy éket verjen az oroszok és partnerei közé.
Megtámadja-e Oroszország az európai NATO-területeket? Jelenleg senki sem tud válaszolni erre a kérdésre, de egy dolog biztos: ha az USA középtávon kivonul Európából – ahogyan az Donald Trump elnöksége alatt látszik –, az európaiak aligha tudnak majd hatékonyan védekezni egy támadás ellen.
A szerző véleménye szerint Európát szorítja az idő. Az európai háború legkevesebb három éven belül kitörhet, bár ez lehet több is, esetleg tíz év is. Legkorábban 2029-ben, legkésőbb 2036-ban háború söpör végig Európán.
A háború kitöréséig hátramaradó időt csak azzal lehet meghosszabbítani, véli a szerző, ha Európa már most hozzálát „egy önálló, szavahihető elrettentő potenciál megteremtéséhez.”
A feladat nagy. 2022 után az EU nem állt fel egységesen Oroszország ellen. Jelentős regionális különbségek maradtak. A magyar kormány például Orbán Viktor vezetése alatt folyamatosan gátolta az EU háborús felkészülését.
2025-ben Ursula von der Leyen előterjesztette az európai védelmi tervet, amely alapján 2030-ig meg kell teremteni az EU elrettentő erejét. 2029-ig 800 milliárd eurót kell erre a célra fordítani, ebből 150 milliárdot kölcsönfelvételből fedeznek, de a többit a tagállamok adják össze.
Fel kell gyorsítani a hadiipari termelést. Számos EU-ország nem rendelkezik elég lőszerrel és puskaporral. A harckocsik és tüzérségi lövegek zöme elavult, le kell cserélni őket.
Meg kell oldani a hadsereg átállását a kötelező katonai szolgálat rendszerére. Önkéntesekből áll hadsereggel nem lehet az oroszokat legyőzni.
Jelentős feladatok vannak a katonai infrastruktúra építésében. Új vasútvonalakra van szükség, a nyomtávok egységesítésére. Meg kell változtatni az adminisztratív előírásokat, a közbeszerzési eljárások túl hosszúak.
A nagy kérdés, hogy ki biztosítja Európa nukleáris védelmét. Az EU jelenleg teljes mértékben ki van szolgáltatva Amerikának. Képes-e Európa önálló atomerőt teremteni? Ennek feltétele az, hogy Németország megegyezzen az atomerővel rendelkező Franciaországgal és Nagy-Britanniával.
Ehhez azonban a védelmi politikát teljes mértékben ki kell venni a nemzetállamok hatásköréből, és egy egységes EU intézményre bízni. Az EU-tagállamoknak ki kellene lépniük az atomsorompó egyezményből.
És megérkeztünk: a nyugati nagytőke, a német tőke bármi áron európai egyesült államokat akar. A németek nem tudják másként valóra váltani szándékaikat. Az EU többi országát igyekeznek meggyőzni, hogy nincs más út, adják fel az önállóságukat.
A könyv nem mondja ki, de érzékelteti: ha Európa előbb készül el, mint az oroszok, érdemes lenne az oroszok terveit egy megelőző csapással keresztülhúzni. Vagyis háború!
֍֍֍
A könyvben nincs szó Magyarországról, de rólunk is szól. A magyar tőkés uralkodó osztály elkötelezte magát a Nyugat mellett, amikor bevitte az országot a NATO-ba és az EU-ba.
A NATO-ban alárendeltük magunkat a közösnek kikiáltott érdekeknek, amelyek valójában a nagyok, az USA, Németország, Nagy-Britannia érdekei. Húsz éven át magyar katonák is voltak Afganisztánban. A magyar hadsereg mind a mai napig jelen van Koszovóban, Boszniában és másutt.
Az Orbán-kormány megakadályozhatta volna Svédország és Finnország felvételét a NATO-ba, de nem tette. Kijelenthették volna, hogy Magyarország kilép a NATO katonai szervezetéből, mint egykor a franciák, de nem tette.
Magyar Péter kormánya mondhatott volna nemet a NATO3.0 programra, szembeszállhatott volna a NATO háborús törekvéseivel, de nem tette. Vállalta a katonai kiadások növelését, miközben tudta, hogy ezer más dologra kellene a pénz.
Az Orbán-kormány igyekezett legalább pragmatikus politikát folytatni. A NATO és az Európai Unió tagja volt, de nyitott kelet felé, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekedett más hatalmakkal is. Ez a politika bővítette Magyarország mozgásterét a világban, biztosítani kívánta energiabiztonságot, beruházásokat vonzott az országba.
A Tisza-kormány feladta a pragmatikus politikát. Oroszországot fenyegetésnek nyilvánította, nyilvánosan Ukrajna mellé állt. Lemondott az önálló magyar külpolitikáról, alárendelte érdekeinket a nyugati érdekeknek.
Nem beszélnek a háború veszélyéről. Azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy a háború bennünket nem érint, mi kimaradhatunk az egészből. Tagadják, hogy valójában már benne is vagyunk.
A világ a szemünk láttára alakul át. Használjuk ki a történelmi lehetőséget! Keressük a kapcsolatot azokkal, akik az egymás tiszteletére és a kölcsönös előnyökre épülő világban hisznek!
Konfrontáció helyett pragmatikus megegyezésre törekedjünk Oroszországgal! Elzárkózás helyett az együttműködés legyen a célunk!
A mostani világpolitikai helyzetben nem háborús uszításra, atlantista háborúpártiságra van szükség. A mi utunk a függetlenség legyen, nem a németek vezette EU és az amerikaiak uralta NATO kiszolgálása!
About the Author
