Robert C. Castel „Függőleges koporsó” című könyvéről
Az ukrajnai háborúról nem csak a fegyvergyártók és a fegyverkereskedők húznak le újabb és újabb bőröket, de a politikai elemzők, tanácsadók, bloggerek és más furcsa emberfajok népes tábora is.
Mivel az internetfüggők tábora jóval nagyobb, mint a háborúról személyes tapasztalattal rendelkezők köre, a médiapiacon szinte mindent el lehet adni. Minél inkább bennfentesnek tudja magát feltüntetni valaki, annál jobb pénzeket szakíthat cikkekkel, médiakommentárokkal, könyvekkel, podcastokkal.
Sok ész sem kell hozzá. Elég jó nagy számokkal dobálózni a vélt orosz veszteségekről, magát megnevezni nem kívánó Kreml-forrásokra hivatkozni, s a néző már kajolja is a tudatos dezinfót vagy az egész egyszerű baromságokat.
Az olvasók információs immunitását sikerült oly mértékig csökkenteni, hogy lassan a legátlátszóbb hazugságot is képesek készpénznek, sőt bizonyított igazságnak venni.
Bedőlnek a hírnek, hogy az orosz elnök beteg, pedig bármi ilyet nagyon kevés ember tudhat, és azok is a fejükkel felelnek a titokért. Nem tűnik fel senkinek, hogy a háborús katonai információkat legfeljebb a vezérkarok illetékesei ismerhetnek, de ők nem beszélnek. Megfellebbezhetetlen ítéleteket mondanak olyanok, akik soha a büdös életben nem jártak Ukrajnában, Oroszországban, de még Európa Bécsen túli részében sem.
E kis bevezetővel igyekszünk jelezni, hogy most egy sajátos, izgalmas, a magyar piacon újszerű könyvet ajánlunk olvasóink figyelmébe, Robert C. Castel „Függőleges koporsó” című kötetét.
A szerző, Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő. Átélt már háborúkat, és látott már hírszerző szolgálatokat belülről is, így az, amit leír, azt e munkával járó felelősséggel írja. Első kézből származó információkkal ő se nagyon rendelkezhet, de amit továbbít az olvasónak, az ellenőrzött, hihető.
Előnye, hogy a fizetését nem Soros-szervezetektől kapja, hanem Izraelben keresi, és mivel nem kis hazánkban él, függetlenítheti magát a magyar médiaviszonyok pusztító hatásától.
A szerző mindjárt a könyv elején megosztja velünk dilemmáját: „mértékadó nyugati szaklapokban szinte lehetetlen olyan cikkel, tanulmánnyal találkozni, ami nem az ukrán fél győzelmét vizionálja.”
Robert C. Castel véleménye viszont az, hogy Ukrajna nem nyerheti meg ezt a háborút. Ehhez nincsenek meg sem az anyagi, sem az emberi feltételek. A szerző világosan kimondja azt, amit Magyarországon is előszeretettel megkerülnek: Ukrajna önállóan életképtelen.
„A nyugat által nyújtott katonai segítség nélkül a szuverén ukrán nemzetállam és vele együtt az ukrán nép önrendelkezésének az ügye már régen elbukott volna” – írja a szerző, majd hozzáteszi: „A feltételek és irányadás nélkül nyújtott katonai segítség viszont lassan, de totálisan fizikailag pusztítja el az agresszió áldozatát egy végtelenített háborúban.”
Világos az is, hogy Ukrajna, az ukrán állam megsemmisül, ha látványosan elveszíti a háborút. Oroszország, mint állam akkor sem szűnik meg létezni, ha történetesen nem nyerné meg a háborút.
A szerző rámutat a nyugati politika értelmetlenségére és megvalósíthatatlanságára. A nyugat a mostani háborúval is saját filozófiáját, világrendjét akarja Oroszországra rákényszeríteni. De ez sohasem ment a történelemben. „Oroszország sohasem volt hajlandó hosszú távon olyan világrendben élni, amit nem ő határozott meg, vagy legalább is nem volt meghatározó szerepe a kialakításában” – emeli ki az író. Következésképpen a nyugati politikának másként kellene állnia az ügyhöz.
A szerző utal arra is, hogy a szankciós politika teljesen értelmetlen. Bizonytalan, hogy a nyugati szankciók okoznak-e egyáltalán kárt Oroszországnak. Az orosz ellenlépések viszont hideg, fűtetlen szobákat eredményeznek az EU-ban.
A szerző felteszi a logikus kérdést, hogy miért történik mindez, miért folytat a nyugat ilyen politikát, amikor tudhatja, hogy nem jó.
Választ is talál rá, ami nagyon elgondolkodtató „A nyugati demokráciák fokozatosan elvesztették a képességüket arra, hogy a normális politikai paradigmán belül képviseljék a választók akaratát. A vészhelyzet üzemmód általánossá vált… Az ürügy teljesen mellékes. Legyen az a Brexit, Trump, a klímaváltozás, a covid-járvány vagy akár az ukrán válság, a hatalom úgy lubickol benne, mint hal a vízben.”
Ebből adódik a szörnyű következtetés: „ahhoz, hogy ez a vészhelyzet üzemmód fenntartható legyen, arra van szükség, hogy a választókat az állandó szorongás és felháborodás állapotában tartsuk.”
A szerző aggodalommal beszél arról, hogy a világ a tűzzel játszik. Eljöhet az a pillanat, amikor a háború fokozásának nincs más eszköze, mint az atomháború. „A 21. század az atomfegyverek évszázada lesz, és egyben globális anarchia évszázada is” – mondja teljes őszinteséggel.
Figyelmeztet bennünket, magyarokat is: „Az ukrajnai háború bármikor átterjedhet a szomszédos országokra…” Ilyen helyzetben nagyon körültekintő politikára van szükség.
Lesz-e a béke? Erre a kérdésre nem ad választ a szerző. De azt kimondja, hogy béke csak akkor lesz, ha a felek belátják, hogy katonai eszközökkel többet nem tudnak elérni, s csak önmagukat, népeiket veszélyeztetik.
„Az első és legfontosabb teendő: visszatérni a racionalitás és az önmérséklet talajára.” Ezzel a konklúzióval egyetérthetünk.
Szóval, olvassák el a könyvet, tanulságos is, és élvezni is fogják!
