„A rossz időjárás érthető módon elsodorhatja útvonalukról a vándormadarakat, ám van más tényező is, ami közrejátszik abban, hogy néha idegen helyre érkeznek.
A madármegfigyelők szeretik a különleges, ritkán előkerülő kóborlókat, amelyek nagy távolságokból keveredtek a szemük, látcsövük elé, de vajon minek köszönhető, hogy egyes madarak a saját élőhelyüktől nagy távolságokban bukkannak fel?
A Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) kutatói 6 évtized madármegfigyeléseit dolgozták fel, 1960-2019 között befogott majd szabadon engedett 2,2 millió egyed (152 madárfaj képviseletében) adatai alapján. Arra jutottak, hogy az őszi és tavaszi madárvonulás idején tapasztalt földmágneses eltérések összefüggést mutattak a kóborló madarak felbukkanásával. Ez a tényező nem a legfontosabb magyarázat, de az eltévedések egy részéért felelőssé tehető. A hatás mind a fiatal, mind a tapasztaltabb madarakat érintette, és különösen az őszi vándorlás során vált jelentőssé.
A szakemberek arra számítottak, hogy több lesz a tévúton járó madár, amikor a felerősödő naptevékenységgel párhuzamosan szintén erősebbé válik a geomágneses aktivitás, azonban a megfigyelések ezzel ellentétes eredményt adtak. A napfoltok számának növekedése, vagyis az erősödő naptevékenység éppenséggel csökkentette a kóborló madarak felbukkanásainak esetszámát! A kutatók arra gondolnak, esetleg ilyenkor a madarak, mivel a mágneses érzékelőik használhatatlanná válnak, lemondanak a tájékozódás e módjáról, s más jelek alapján találják meg útvonalaikat, de elképzelhető, hogy egész egyszerűen kényszerpihenőket tartanak ilyenkor.
„Érdekes módon, a nappal vándorló madarak általánosságban kivételt jelentettek ez alól, őket sokkal inkább letérítette útvonalukról a naptevékenység hatása” – mondta Benjamin Tonelli, a Scientific Reports folyóiratban publikált kutatás vezetője. A jelentősebb geomágneses zavarok idején nőtt a ritka kóborlók felbukkanási esélye: a gyűrűzési adatokban átlag 2 százalékot képviseltek az ilyen, nem a „megfelelő” helyen meggyűrűzött madarak, ám a geomágneses háborgások idején 5 százalékra ugrott, vagyis 2,5-szeresére nőtt ezek aránya. Az összefüggések azt mutatták, hogy minél nagyobb távolságot tesz meg egy madár, annál esélyesebb volt, hogy eltévedjenek egyes példányaik, a kutatók szerint ezek a madarak nagyobb arányban támaszkodhatnak a mágneses érzékelésre. A tavaszi vándorláskor a kutatók szerint azért van kevesebb, a mágnesség hatására eltévedt madár, mert a „visszaúton” jó eséllyel például az égbolt vagy a nap állása alapján tájékozódhatnak elsődlegesen a madarak.
A szakemberek egy webes alapú eszközt is kifejlesztettek, amelynek segítségével igyekeznek a vándorlási időszakokban előrejelezni a „kóbor” madarak felbukkanását, pontosabban azokat a körülményeket, amelyek kedveznek ezeknek a különleges megfigyelési lehetőségeknek. (Az eszköz télen nem működik, a tavaszi vándorláskor ismét elérhető lesz.)
Bár most csak madarakat vizsgáltak, a kutatók úgy vélik, ezek az eredmények más vándorló, és a mágnességre támaszkodó állatoknál is érdekesek lehetnek, így például a cetfélékre vonatkozóan.”
Címlap fotó: PIXABAY
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
