Nagy István 
Semjén Zsolt helye most már biztosítottnak látszik a történelemkönyvekben. Tizenegy magyart kimenteni orosz hadifogságból, ez azért nem semmi! Mondhatni hadicsel a javából.
Hirtelenjében csak Hadik András hadicsele jut eszembe, aki 1757-ben elfoglalta Berlint. Mi magyarok ritkán szoktuk Berlint elfoglalni, és arra sem volt még példa, hogy orosz hadifogságból mentsünk ki magyarokat.
Jó, jó, utcát elnevezni miniszterelnök-helyettesünkről még korai lenne, a szobor is várhat még, de azért tizenegy magyar kimentése több, mint, mondjuk, a vadászati világkiállítás szervezése vagy akár egy pápai látogatása gründolása.
Gondolják csak végig! Titokban megegyezni az orosz egyházzal, sőt állítólag a pápával, megszervezni a hadifoglyok átszállítását Budapestre, s mindezt titokban, hogy se az ukránok ne vegyék észre, se a botrányra mindig éhes magyar ellenzék, ehhez már tudni kell valamit.
Isten őrizz, hogy értékeljem Semjén Zsolt magyarmentő akcióját! Hogy is jönnék én ehhez? De azért egy pár kérdés motoszkál bennem. Ez még nem bűn. Talán nem.
Példának okáért, hogy tudtuk meg, hogy a magyarok fogságban vannak? Karády Katalin énekelte annak idején, hogy „üzenet jött messze-messze földről, halványzöldszín tábori levél.” Lehet, hogy most is jött egy-két tábori e-mail vagy halványzöld SMS? Ugye, Önök se hiszik el?
Aztán hogy választották ki az oroszok a sok ukrán hadifogoly közül a magyarokat? Találomra, vagy Budapestről súgtak? Lehet, persze, hogy az oroszok megkérdezték: emberek, ki a magyar? Aki magyar, álljon balra, illetve, jobbra, mert ugye hivatalos felfogás szerint a magyar jobbra van.
A magyar persze általában óvatos, nem lehet tudni, hogy miért kérdezik az oroszok, lehet, hogy nem kell rögtön rohanni. Az oroszok esetleg megkérdezhetik, hogy te ukrán állampolgár vagy magyar, vagy esetleg mindkettő? Mert azért, „muszka földön” is tudják, hogy a magyar kormány szép számban honosított Kárpátalján élő magyarokat is.
Ugye, azért nem mindegy! Magyar vagyok, magyarnak születtem, ez szépen hangzik, de Magyarország végül is egy NATO-tagállam. Mi van, ha valaki félreértelmezi és azt találja mondani, hogy az ukrán hadseregben egy NATO-tagállam polgárai harcolnak. Ebből azért még lehet bonyodalom.
Azt is jó lenne tudni, hogy a magyar kormány lebeszélte-e ezt az ügyet a szövetségeseivel. Az amerikaiak nem nézik jó szemmel, hogy Szijjártó miniszter úr az oroszokkal különalkukat köt a gáz- és olajszállításokról, és naponta mondanak is egy-két ejnye-ejnyét. De ezért még nem rohannak le bennünket, mert végül is az orosz energiából nem csak a magyar lakosságot látják el, hanem a Magyarországon lévő külföldi cégeket is, köztük a mintegy 1600 amerikai céget is.
De egészen más tészta háború idején az ellenséggel tárgyalni a szövetségesek háta mögött. Az amerikaiakat sose hatotta meg a kárpátaljai magyarság sorsa. Gyanítom, hogy most se fogják díjazni a magyar kormány magyarmentő hadicselét.
Aztán itt vannak az ukránok. Eddig nem robbantották fel a Barátság olajvezetéket, most kapnak egy újabb érvet a robbantáshoz, persze csak akkor, ha az amerikaiak rábólintanak. De robbantani lehet másutt is, mondjuk, magyar területen. Naponta tízezrével lépik át ukránok a magyar határt. Ki tudja, hogy hány diverzánst küldenek ide?
A románok talán nem fognak robbantgatni, de a magyarellenes politikájukhoz kapnak egy súlyos érvet. A román-lengyel barátság ma sokkal erősebb, mint az állítólagos magyar-lengyel, úgyhogy sok jóra ne számítsunk!
Lehet persze, hogy a magyar kormánynak már minden mindegy. Vannak ilyen vélemények. Végül is az EU-pénzekről már lemondhatunk. Az EU politikai és gazdasági háborút folytat Magyarország ellen csak azért, mert a magyar kormány másként látja a háború lezárásának ügyét és persze nem akarja feladni a Kínához fűződő stratégiai viszonyt. Ha az EU felrúghatja a szabályokat, miért ne tehetné ugyanazt Magyarország is?
Ebben az érvelésben lehet igazság, de mégsem gondolom, hogy a magyar kormánynak minden mindegy. A kormány az EU-t és a NATO-t továbbra is a tőkés rend garanciájának tekinti, és bár sok mindennel nem ért egyet, de nem az EU feloszlatását akarja, hanem belső reformját, s ebben még hisz is. A NATO-ról pedig rosszat még gondolni sem illik, nemhogy mondani.
A magyar kormány hangoztatja, hogy ki akarunk maradni a háborúból. Nyugati szövetségeseink pedig be a közös akolba akarnak terelni bennünket is. A NATO és amerikaiak pedig már eleve itt bóklásznak magyar területen, és akármikor beránthatnak bennünket a háborúba, akár akarjuk, akár nem.
Hadik tette hadicsel volt, nem egy stratégia része. Elég volt ahhoz, hogy egy napra elfoglaljuk Berlint, de nem többre. A háborút nem mi nyertük. Azt a háborút sem!
Kárpátaljai magyarokat lehet hadicsellel menteni. De Magyarországot megmenteni a háborútól csak stratégiával és politikai bátorsággal lehet. Megkérdezhetem: megvan mindkettő?
About the Author
Kós Zoltán 
