szerkeszto 
Vasárnap felmentünk az új Néprajzi Múzeum tetejére. Régóta élek Pesten, de ilyen magasról sohasem láttam a Városligetet. Szép, lenyűgöző!
Persze vannak, akik ideológiai és politikai vakságban szenvednek és nem fogadják el azt, ami nem illik a világképükbe. Építsd meg a magadét, de ne rombold le a másét! Ha ez vezérelte volna történelmünk megannyi személyiségét, akkor ma a város, az ország tele lenne várakkal, emlékművekkel, kulturális értékkel. De nem így történt, így legfeljebb irigyelhetjük Nyugat-Európát, amely nem rombolt le mindent. De, ami késik, nem múlik! Amerikában már rombolják a szobrokat, és a többi rossz amerikai dologgal ez is meg fog érkezni.
De térjünk vissza a Néprajzi Múzeum csúcsára! Szememmel látom az újat, de keresem a régit. A játszóteret, ahova a szomszéd néni vitt bennünket gyermekkoromban. Tágasabb volt, mint a megszokott Horváth Mihály tér, a játékok is szebbek voltak. Már nincs itt. Újak vannak, impozánsabbak, EU-konformok. Így van ez rendjén. A ma gyerekei kapjanak újat, a legjobbat, amit ma lehet adni!
A Felvonulási tér is a múlté. Apám mindig szerzett belépőt a Néphadsereg díszszemléire. Igen, akkoriban ilyen is volt, Néphadsereg is, díszszemle is. Ma egyik sincs, mindkettőt sajnálom. A rendszerváltás előtt a Néphadsereg egy tíz milliós ország lehetőségeinek megfelelő, korszerű, összfegyvernemi haderő volt. A magyar üzemek magasfokú önellátást biztosítottak. Nem kellett élelmiszerért, gyógyszerért, egyenruháért, lőszerért külföldre szaladni. Az ipar többi része előnyösen kapcsolódott a többi szocialista ország hadiiparához. De, ami a legfontosabb: nem kellett háborúba menni!
A Ligetről még sokáig a május elsejék fognak eszünkbe jutni. A sokezres felvonulások is a szocializmus idején, de azok is, amelyeket már mi rendeztünk az elmúlt évtizedekben. Sokan szidják a kormányt, a Fideszt, hogy miattuk nem lehet felvonulni, majálisozni. Persze, igaz, átépítették a Ligetet, és politikai tilalomfákat is állítottak. De nem ez a lényeg! A ligeti május elsejéket a magyar munkásság, a magyar dolgozók hagyták elveszni. A szakszervezetek, amelyeknek nem volt erejük, nem volt elszántságuk védeni a hagyományokat. És persze, maguk az emberek, akiket fájdalmas gyorsasággal hódítottak meg az új eszmék. De ne csüggedjünk! Az új idők új problémákat szülnek. Az új problémák pedig új harcokat, új hagyományokat, sőt új harcosokat is.
Eszembe jutott, hogy nemrégen jártam Prágában. Hagyjuk a nosztalgiát, a régi helyeket, mondta nekem cseh barátom, oda viszlek, ahonnan a ma, sőt a holnap városát láthatod. A cseh Nemzeti Múzeumot a Vencel téren újjá varázsolták. A legkorszerűbb eszközökkel mutatják be a cseh történelmet. A tetőteraszról pedig a változó, az új, önmagát kereső városra nyílik kilátás.
Szép, de Budapest már lehagyta Prágát. A Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Millennium háza, a Pesti Vigadó, az Eiffel Műhelyház és sok minden más nagyhatalommá tesz bennünket a kultúrában.
Az ukrajnai háborúban nem osztanak nekünk kártyát. Mi is áldozatok vagyunk. Az EU-ban a magyar politikai elit legfeljebb az álmait látja, ahogyan a miniszterelnök fogalmazott, de már maga se hisz komolyan abban, hogy az európai házban valaha főbérleti lakásunk lesz. A NATO-ban egy vagyunk a kicsik közül, akiket a nagyok ügyesen játszanak ki egymás ellen. Egyelőre nem kell magyar katonákkal hadba menni, de a magyar településeket hamarosan ellepik az amerikai és más NATO-katonák.
A kultúrában nagyhatalom lehetünk. Nem csak követjük a trendeket, hanem sok mindenben mi jelentjük a trendet. A kultúra így válik ma a nemzeti önvédelem fegyverévé, és jó látni, hogy ezt egyre többen értik.
Mondom, sok minden jó és értékes épül. Sok minden olyan, amit jó lett volna a szocializmus idején megépíteni. De nem volt rá pénz, vagy a döntéshozók kulturális befogadóképessége nem volt elég széles.
Sok mindent mi is megépítenénk, ha mi lennénk kormányon, de örüljünk neki, hogy van, aki megcsinálja. Én egyet ígérhetek: ha egyszer kormányra kerülünk, a jövőt fogjuk építeni és nem a múlt emlékeit lerombolni.
Vannak dolgok, amit mi ma is másként csinálnánk. A Budai Vár rekonstrukciója szépen halad, de miért nem lehetett megőrizni a Munkásmozgalmi Múzeumot? Volt magyar történelem munkásság nélkül? Aki tagadja a történelmi teljességet, az valójában hazudik a jelennek, és hosszú távon kárt okoz a jövőnek.
Szép a Városliget. Sokan innának, ennének valamit, de az embernek olyan az érzése, mintha a középosztály a középosztálynak építene mindent. A kávézók elegánsak, de drágák, kispénzű emberek aligha engedhetik meg magunknak. Megértem, hogy nem lehet a Ligetet telerakni lángossütőkkel és balatoni halsütőkkel. Részben azért nem, mert a Liget mai tisztaságát aligha lehetne megőrizni, de főleg azért nem, mert a mai világban azok is drágák lennének.
Kell lenni emberi megoldásnak! A Liget nem válhat a tehetősek pihenőparkjává! A Liget legyen minden szempontból olyan hely, ahol mindannyian otthon érezzük magunkat! A Liget szolgálja hatékonyan nemzeti kultúránk védelmét, a nemzet önvédelmét! Soha ilyen mértékben nem volt erre szükség, mint ma.
About the Author
Kós Zoltán 
