Kós Zoltán 
"...Bizony, megérjük, hogy a hülyék döntik el, ki legyen a Császár!.."
Mert tudja, főhadnagy úr, az úgy van, hogy a világon bizonyos mértékig szükség van a hülyékre – kezdett bele Svejk, a derék katona végeérhetetlen monológ-jainak egyikébe, amikről lebeszélni lehetetlen, ezt a főhadnagy már jól tudta – mert ha hülyék nem lenné-nek, akkor a világban az a sok ész csak gyűlne, gyűl-ne és egyszer felrobbanna minden a sok okosságtól. Az Isten nem hiába teremtette a hülyéket. Ma, a tu-domány fejlődésének idejében pedig, egyre nagyobb számban. – Svejk, mondtam, hogy ne meséljen nekem semmit! – rivallt rá a főhadnagy. Ezt számtalanszor eljátszották és mind hasztalan. Előbb csak lélekben, rövid mozdulattal az életben is legyintett és az ablak felé fordult, hogy elterelje gondolatait Svejk hangjáról, de semmit nem talált. Komoran tekintett az előtte álló fertály órára, amíg Svejket fogja hallgatni.
Mert tudja, főhadnagy úr, a hülyék szükségességét mi sem igazolja jobban, minthogy az országok ösz-szegyűjtik őket a nagyvárosokban, ahol az okosok is nagyobb számban vannak. Összegyűjtik a ma már szemérmesen pszichiátriának nevezett, bentlakásos intézményekben, hogy az okosság veszélyes mértékűre növekedése esetén azonnal kiereszthessék a hülyék szükséges egyedét, s közömbösíthessék az okosság fenyegető hatását. De mindig csak annyit, ami szükséges, mert a túl sok hülye is veszélyes lehet! – Svejk, amikor idáig ért a beszédben, hangosan köpött egyet, ebből a főhadnagy tudta, hogy éppen a csizmafényesítést végzi a derék katona. – Hányszor mondtam, ne a nyáladdal glancold azt a drága csizmát, te megátalkodott? – förmedt a derék katonára, de választ nem jött, ellenben Svejk emeltebb hangon folytatta. – Ezekben az ispotályokban, miszerint pszichiátria, vannak a hülyék, az ápolók, a medikusok, az orvosok és a főorvosok. Mint a piramis, s a legtetején az igazgató. Ha az igazgató meghal, kiöregszik, vagy csak túl sokat volt már a betegei között és hasonlatossá válik hozzájuk, szükséges lesz, hogy a főorvosok közül egyet megválasszanak a helyére. – A főhadnagy fülébe nyikorgó hang jelezte, hogy elkezdte a fogait csikorgatni. – De arra nem volt még példa, hogy az igazgatót közfelkiáltással helyezték volna titulusába, melyben az orvosok és ápolók szava is ugyanannyit ért, mint a főorvosoké. Mert hová is vezetne az, főhadnagy úr – nyomta meg a hangsúlyt a derék katona – ha, mondjuk az alorvosok, medikusok és ápolók is szavazhatnának? Mi alapján lehetne véleményük, nem ismerik, hacsak valamelyikét nem tanította az universitaton, vagy nem kezelte a hozzátartozóját a megelőző évek során. – Bőrök csattogása hallatszott, Svejk a csizmákkal tapsikolt, jelezvén, hogy a munka befejeztetett. A főhadnagy nem nézett rá, csak némán, a tenyerébe vájta körmeit – mert tudja, főhadnagy úr, bólogatott a derék katona, mindenképpen helytelen gyakorlat lenne. Ha így felborulna a vezetés egy bolondok házában, akkor mi a folytatás? Megérhetnénk, hogy a hülyék jogot követelnének megválasztani az
igazgatót? De meg ám, ahogy halad a világ. De, ha a hülyék olyanról szavazhatnak, amiről semmit nem tudnak, akkor hogyan döntik el, kire voksoljanak? És arra még nem is gondolok, ha hosszú évek gyakorlata lesz a hülyék szavazása, megeshet, hogy maguk közül akarnak majd igazgatót választani. És megteszik, végtére akire többen szavaznak, az viszi a bankot, hogy egy kártyás kifejezéssel éljek. Ez tudniillik azt jelenti… – Tudom, hogy mit jelent, Svejk – kiáltott fel a főhadnagy és véreres szemeivel a fogason lógó revolverére meredt. Svejk gondosan elrakta a csizmákat, majd előkotorta a pipáját. A főhadnagy émely-gett a szagától. A pipa szája körül hullott a morzsa és a fináncláb. – Egy percig se aggódjon, főhadnagy úr, mosolygott a derék katona, majd felseprem, amíg ebédel. Az elgyötört tiszt elordította magát – Sepred ám a pokolra vezető utadat, te akasztófáravaló, nem fogod körülöttem soha többé porba borítani a szobát, amikor elköltöm az ebédemet. Mars ki! – De Svejk nem mozdult, csak rágyújtott, s p-p-p hangot hallatott. – Mert tudja, főhadnagy úr, a világon szükség van a hülyékre. Ha egyszer túlságosan megnő az okosok száma, akkor az egyensúlyért ki kell egy halom hülyét ereszteni. De a hülyék aztán már nem csak a főorvosok és igazgató választásához akarnak jogot, hanem a Kormányéhoz is. Persze nem azonnal, hanem generációk után. De, főhadnagy úr, tessék elgondolni, ezzel sem elégednek meg, megérjük, hogy magát a Császár Őfelségét is ők fogják választani. Bizony, megérjük, hogy a hülyék döntik el, ki legyen a Császár! – A főhadnagy előrántotta a kardját és Svejk felé suhintott. – Mit hordasz össze, te gyalázatos? Ez felségsértés, te bitang, hamarabb foglak téged felszeletelni! – Svejk korát meghazudtoló gymnasticus mozdulattal tért ki a penge elől, majd békülékeny hangon folytatta – Jól van, na, jól van, főhadnagy úr, látom, már éhesnek tetszik lenni, és ezért egy kicsit türelmetlen.
KÓS ZOLTÁN
About the Author
