Zrínyi Miklós: „soha muzulman vér nagyobb folyásokkal nem folyt, mint a magyar kard miatt”

Habár az 1650-as évek végén Erdély és a Török Birodalom között jelentősen megromlott a viszony, a Habsburg Birodalom képtelen volt kihasználni a megváltozott helyzetet. Az újonnan megválasztott Kemény János erdélyi fejedelem hiába kérte a Habsburg császár – I. Lipót – oltalmát, a Raymondo Montecuccoli császári tábornok vezetésével érkezett csekély haderő csupán arra volt elegendő, hogy kivívja a török porta haragját. Hamarosan jelentős török-tatár sereg tört be Erdélybe, amelynek fővezére Apafi Mihályt tette meg fejedelemnek. Kemény János így magára maradt, mégis megkísérelte, hogy támadást indítson Apafi és az őt támogató Kucsuk Mehmed jenői bég csapatai ellen.

A törökök gyorsan reagáltak és 1662. január 23-án a Segesvár melletti Nagyszőlősnél megsemmisítő vereséget mértek Kemény János hadaira, aki maga is holtan maradt a csatatéren. A törökök azonban nem elégedtek meg az erdélyi viszonyok „rendezésével”, az 1606-os zsitvatoroki béke megsértésére hivatkozva a szultán nagyszabású büntető hadjáratot hirdetett Magyarország ellen. A Köprülü Ahmed nagyvezér vezette 80 ezer főnyi török had 1663-ban indult meg és hamarosan ostrom alá vette a Felvidék kulcsának számító Érsekújvárt.

A Dunántúlon felállított magyar hadsereg főparancsnokává ekkor Zrínyi Miklóst nevezte ki a császári udvar, aki előbb Zrínyi-Újvárnál aratott győzelmet a törökök felett, majd Pozsonynál kívánt csatlakozni az Érsekújvár felmentésére igyekvő királyi sereghez, azonban az erősség negyven napi ostrom után török kézre került. A törököknek így sikerült komoly rést ütniük a Bécs védelmét képező Nyitra-Komárom-Érsekújvár-Győr védvonalon. A keresztények kudarca ellenére Zrínyi először a Csallóközben aratott győzelmet a váradi pasa felett, majd a Dél-Dunántúl területén folytatott hadműveleteket követően a Muraközbe nyomult, ahol 1663. november 27-én egy tizenötezer fős török-tatár hadat vert szét. A törökök ezt követően a déli hadszíntéren is téli szállásaikra vonultak.

„Zrínyi már régóta készült arra, hogy a támadó hadműveleteket délre vigye. Új-Zrínyivár 1661-es felépítése is egyértelműen jelzi, hogy offenzív tervei vannak a térségben, hiszen a vár nemcsak átkelőhely biztosító sáncként funkcionál, hanem lehetőség van itt egy védett tábor kiépítésére is” – vélekedett kérdésünkre Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész, hozzátéve: a bécsi Haditanács tehetetlenségét látva a magyar politikai elit a Rajnai Szövetség támogatását igyekezett megnyerni egy török elleni támadóhadjárathoz.

A döntésre nem kellett sokáig várni, így a szövetség által felállított ütőképes sereg Wolfgang Julius von Hohenlohe generális vezetésével hamarosan megérkezett hazánkba, ahol egyesült Zrínyi Miklós horvát bán hadaival. „A körülbelül 24-25 ezer főt számláló egyesült sereg 1664 januárjában Új-Zrínyivárnál gyülekezett, majd innen kiindulva offenzív műveletbe kezdett: ennek során elfoglaltak számos török végházat – köztük Babócsát és Berzencét, Barcs várából pedig harc nélkül kivonult az őrség. Az előretörés lendülete azt mutatta, hogy a török kézen lévő Kanizsa előterében található kisebb várak nem jelentenek akadályt a keresztény csapatoknak” – tette hozzá a hadtörténész.

Zrínyi csapatai január utolsó napjaiban elérték a jól megerősített Szigetvárt, amelynek őrsége felkészült a védekezésre. „A keresztény csapatok ágyúlövésnyire meg tudták közelíteni a várat, ami alátámasztja azt a tényt, hogy azon a télen a rendkívüli hideg miatt a környező mocsarak befagytak, így az ostromlóknak lehetősége volt a jég hátán ágyúkat juttatni a vár közelébe” – mondta Négyesi Lajos, aki szerint Kanizsa viszonylatában is felmerült az elképzelés, hogy a befagyott mocsarakra támaszkodva indítsanak hadműveleteket a vár ellen.

Szigetvár ostroma elmaradt ugyan, de január 27-én a keresztény sereg előőrsei elérték Pécs külvárosát, majd heves harcokat követően elfoglalták. „A csapatok addig már több mint százötven kilométert tettek meg a rettentő hidegben, sőt a korabeli források beszámoltak arról, hogy a katonák a megfagyott földbe képtelenek voltak a sátorcövekeket leverni, ha esetleg mégis sikerült, másnap nem tudták összecsomagolni, mert annyira megfagytak a ponyvák” – idézte fel Négyesi Lajos, aki elmondta azt is, Zrínyi csak úgy tudta motiválni Hohenlohét és a rajnai szövetség katonáit, hogy megígérte nekik: Pécs elfoglalásával hatalmas zsákmányra tehetnek szert.

Pár nappal később Zrínyi és Esterházy Pál 5000 főnyi horvát-magyar lovassággal Eszék felé vette az irányt, míg a sereg maradéka a pécsi belső vár további ostromával foglalatoskodott. „Gyakorlatilag Pécs volt a kiinduló pont, ahonnan további 80 kilométeres utat kellett megtenniük ellenséges vonalak mögött. Február 1-jén érték el a törökök utánpótlását biztosító tölgyfahidat, amelyet a befagyott mocsarak miatt biztonságosan meg tudtak közelíteni. Az eszéki vár török őrsége ugyan lövöldözött rájuk, de nem sokat értek el vele” – fűzte hozzá a hadtörténész.

Esterházy Pál korabeli beszámolója szerint: „az volt a határozat, hogy rakjunk tüzet a híd alatt, s úgy égessük el – amit fáradhatatlan munkával két nap alatt el is végeztünk. Nádat kerítettünk ugyanis, amit bőségesen adott nekünk az Isten, s felülről borítottuk vele a hidat, sőt alsó részét is betömködtük, s az oldalába is mindenütt nádat dugdostunk, majd végül alulról meggyújtván a hidat Plutónak áldoztunk. Két teljes napon át és éjszaka szünet nélkül keményen dolgoztunk, s végre az egész szerkezetet Isten segítségével porrá égettük. (…) Borzalmas látvány volt, midőn éjszaka szemléltük ezt az oly sokezres lépés hosszúságú, meggyújtott fáklyaként égő hidat, mint valami ránk szakadó ördögi látomás.”

Miután a híd már teljesen leégett, a horvát-magyar lovasság Pécsnek vette az irányt, útközben Baranyavárt és Dárdát is felégetve. „Zrínyi tehát visszatért Pécsre, amelynek Hohenlohe nagyon megörült és a soron következő haditanácson próbálta kieszközölni Pécs ostromának folytatását. Zrínyi azonban a vezérek többségével egyetemben a visszavonulás mellett döntött, amelyen Hohenlohe természetesen vérig sértődött. A német hadvezér szempontjából ugyanis az eszéki híd felégetése teljesen érdektelen volt, ő a gazdag zsákmány reményében érkezett Magyarországra és most tízezer katonának kell elszámolnia az ígéretével” – mondta Négyesi Lajos.

A hadjárat véget ért, s noha Szigetvár és Pécs falai ellenálltak a támadóknak, a hazatérő Zrínyi Miklóst nem csak a Habsburg Birodalomban, de egész Európában hősként ünnepelték. A téli hadjárat a korban hadműveleti bravúrnak számított, a Dráván épített átkelő megsemmisülésével pedig esély nyílt Kanizsa várának sikeres megvívására, azonban az erősség elfoglalásának kísérlete 1664 májusában kudarcba fulladt.

Térkép: Nagy Béla (BTK Történettudományi Intézet)”