A katolikus néphagyományban nagypéntek a szigorú böjt és a gyász napja
„A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum). Idén a húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt március 31-én és április 1-jén ünneplik a nyugati keresztény egyházak.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.
Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.
A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre.
Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
Nagypénteken az egyház Jézus szenvedésének, halálának és temetésének emléknapját tartja – írja a Magyar Nemzet. Ezen a napon nem mutatnak be szentmisét a katolikus papok, csak csonkamisét tartanak, amelyből kimarad a konszekráció (azaz az ostya és a bor átváltoztatása Krisztus testévé és vérévé). A tizenkettedik és a tizenhetedik század között nagypénteken nem volt gyakorlat az áldozás, sőt a római kánon 1602 óta tiltotta (ezt Magyarországon Pázmány Péter kardinális, esztergomi érsek 1632-ben vezette be). 1955 óta azonban az áldozás ismét része a nagypénteki liturgiának.
A katolikus néphagyományban nagypéntek a szigorú böjt és a gyász napja.
Ilyenkor a régi kor katolikusa hallgatag volt, sokszor megállította az órát, fekete kendővel takarta le a tükröt, eloltotta a tüzet (arra emlékezve, hogy az evangéliumok szerint Jézus halálakor a nap elsötétült), vagyis úgy viselkedett, mintha halott volna a háznál.
Az ünnepet negyvennapos, hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis).
Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és a halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadott Üdvözítőt a világ világosságaként jelképezi.
Nagyszombattól pünkösdvasárnapig a katolikus egyházban a reggeli, déli és esti harangszó alatt az Úrangyala (Angelus) imádság helyett a Regina coeli (Mennyek Királynője) ősi Mária-himnuszt mondják.
Húsvétvasárnap a keresztény egyházban ünnepélyes szentmisét, istentiszteleteket úrvacsorával tartanak.
Ferenc pápa a feltámadás napján a Szent Péter téren ünnepi misét vezet, majd délben mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et Orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását. Ferenc pápa a koronavírus-járvány idején, 2020-ban és 2021-ben a vatikáni Szent Péter bazilikában misézett, a szertartást és a katolikus egyházfő ezután mondott beszédét és apostoli áldását interneten közvetítették.
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása.
A szentelés után a hívők siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették vele a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.
Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolkodás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása.
A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható.
A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt, szabadban töltött szórakozással. Az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.”
Fotó: IKÉ illusztráció
Eredeti írás: MW
