Fotó: Srdjan Randjelovic
„A tökéletességre való törekvés első hallásra pozitív tulajdonságnak tűnhet. Hiszen ki ne szeretne precízen, igényesen és kiemelkedően teljesíteni a munkájában vagy a magánéletében? A gond akkor kezdődik, amikor a maximalizmus már nem cél, hanem kényszer, ami egy soha véget nem érő verseny önmagunkkal és a világgal.
A folyamatos belső elégedetlenség nemcsak az önbecsülésüket rombolja, hanem hosszú távon kimerültséghez, szorongáshoz és kiégéshez is vezethet. A perfekcionista és maximalizmussal küzdő egyének gyakran azt érzik, hogy semmi sem lehet „elég jó”. Még ha látszólag kiválóan is teljesítenek, mindig találnak egy apró hibát, egy részletet, amin lehetett volna még csiszolni.

Maximalizmus vagy perfekcionizmus?
– A perfekcionizmus fő hajtóereje a félelem (a hibától, az elutasítástól, a kudarctól), míg az egészséges maximalizmus fő hajtóereje a motiváció és kíváncsiság, nem a félelem. A perfekcionista azt gondolja: „Csak akkor vagyok elég jó, ha hibátlan vagyok.”, míg az egészséges maximalista pedig: „Mindig igyekszem a legjobbat kihozni magamból, de közben tanulok a hibáimból.” – mondta el Mátraházi Tibor, kaposvári pszichológus.
Mi húzódhat meg a háttérben?
– A perfekcionizmus hátterében gyakran gyerekkori élmények, családi minták és társadalmi hatások komplex keveréke áll. Ez általában nem egyetlen okra vezethető vissza, hanem több tényező együttese alakítja ki a „csak a tökéletesség az elfogadható” belső meggyőződést. A perfekcionizmus hátterében gyakran egy belső szükséglet húzódik meg, a szeretet, elfogadás és biztonság iránti vágy, amely gyermekkorban nem feltétlenül teljesült feltétel nélkül, és felnőttkorban a teljesítményen keresztül próbálja valaki biztosítani magának.
A kontrollhiányos, bizonytalan családi környezetben felnőtt gyerekeknél a teljesítmény lehet a biztonság illúziójának forrása. Emellett egyes személyiségjegyek, mint az érzékenység a visszajelzésekre vagy a fokozott kontrolligény, szintén hajlamosíthatnak a perfekcionizmusra. Az alacsony önértékelés pedig azt az érzést keltheti: ha tökéletes vagyok, talán elég jó leszek.
A társadalom is ráerősít erre, a teljesítményközpontú kultúra és a közösségi média által közvetített tökéletesség képei folyamatos összehasonlításra késztetnek.
Milyen hatással van ez a kapcsolatokra?
A perfekcionizmus nem csupán belső teher, hanem komoly hatással van az emberi kapcsolatokra is, legyen szó párkapcsolatról, barátságról vagy munkahelyi viszonyokról. Ez a gondolkodás idővel feszültséget okoz aláásva az őszinte kapcsolódást.
– Párkapcsolatban leginkább túlzott elvárások jelennek meg a másikkal szemben. A perfekcionista nemcsak magától, hanem partnerétől is „hibátlanságot” várhat. Ez gyakran kritizáláshoz, elégedetlenséghez, konfliktusokhoz vezet. A hibátlanság illúzióját fenntartani akarva ez a személy kevésbé mutatja meg a gyengeségeit, sérülékenységét, emiatt nehezebb valódi intimitást kialakítani. Állandó teljesítménykényszer jellemzi, ami a folyamatos szorongás miatt megterhelheti a kapcsolatot. A partner gyakran úgy érezheti, hogy bármit tesz is, az sosem elég jó. Ez hosszú távon frusztrációhoz, eltávolodáshoz vezethet – erősítette meg a szakember.
Mi lehet a megoldás?
Nem a törekvés, a görcs oldása a cél. Ez azt jelenti, hogy megtanuljuk elfogadni a hibákat és reálisabb viszonyt alakítunk ki a teljesítménnyel és önmagunkkal.
- A valódi egyensúly ott kezdődik, amikor felismerjük, a hiba nem a kudarc jele, hanem a fejlődés része. A kontroll elengedése nem gyengeség, hanem bizalom önmagunk és mások felé. És sokszor a „jó elég jó” szemlélet vezet tartósabb sikerhez és több belső elégedettséghez, mint a hibátlan teljesítmény hajszolása.
– Rengeteg terápiás és önfejlesztő módszer és technika található a piacon, de óva intek mindenkit, hogy egyedül próbálja megoldani a problémát. A felnőttkori görcsös tökéletességre törekvés egy hosszú folyamat eredménye, mely több kritikus tényező szövedékeként alakul ki. Ha külső segítség nélkül kezdünk el bolyongani saját lelkünkben, úgyis csak azt fogjuk meglátni, amit a védelmi mechanizmusaink megengednek nekünk. Tehát az első időben elengedhetetlen egy külső segítő, vezető szakember jelenléte, hogy kiszakadhassunk a szubjektivitásból, és biztonságos környezetben tudjunk objektív pillantást vetni belső folyamatainkra – tanácsolta Mátraházi Tibor.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: BODOR NIKOLETT
