Hogyan készül a Nemzeti Színház új függönye? Erről is mesélt Bán Andrea néprajzkutató
Kós Zoltán 
A népművészet a jelenben is élő örökség: közösen születnek új alkotások Fotó: Nagy Balázs
„Galériával
Törökszentmiklósról indult, de a Nagykunságban találta meg igazi otthonát az a néprajzkutató, akit a közösség tiszteletbeli kunnak fogadott. Munkásságának középpontjában a népművészet áll, amelyet nemcsak kutat, hanem saját kezűleg is gyakorol, hogy valóban megértse és továbbadhassa a hagyományokat.
Egyedülálló módon, hímzőmesterek közös munkájával készül a Nemzeti Színház új függönye, mely az összmagyarság történelmének és népművészetének foglalataként is méltó lesz a nemzet teátrumához. A hatalmas alkotás egyik közreműködője Bán Andrea néprajzkutató, aki vármegyénkben, Törökszentmiklóson él és dolgozik.
A népművészet, amely közösséget teremt és történelmet ír
– Szerényen tiszteletbeli kunnak határozza meg önmagát, holott életműve és számos elismerése is ehhez a tájhoz köti. Mi ennek a magyarázata? – Törökszentmiklósi vagyok, de mindennapjaim, az elhivatottságom a Nagykunsághoz köt. Kutatóként érdeklődő szemmel kívülről érkeztem erre a tájra, s a terepmunka során az emberek beengedtek az életükbe, közöttük otthonra találtam. Elsőként Kisújon, majd egyre több településen hallottam, hogy „Tiszteletbeli kunná fogadunk”. Az itt kapott figyelem, bizalom és szeretet kötelez arra, hogy belülről próbáljam megérteni és továbbadni az itteni örökséget. Tizenöt éve járom a Nagykunság és a Vajdaság kunok lakta településeit s számomra beigazolódott, hogy nem kell nagykunságinak lenni, elég, ha a szíved, lelked határozza meg ki a kun.
– Néprajzkutatóként otthon van a Nagykunság hímzőművészetének gyakorlatában is?
– A kutatás és a gyakorlati tudás kéz a kézben jár nálam. A hímzés először néprajzi témaként jelent meg az életemben, de ha valóban meg akartam érteni a kunhímzésre jellemző hamislapos öltést, magamnak is kézbe kellett vennem a tűt. Ez segített kutatás közben megismerni a technikát, egyben meglátni a mögötte lévő társadalmi és történeti összefüggéseket. Amikor a Kézműves Örökség Egyesület vezetője lettem a kettőt ötvözve szerveztem a táborokat és programokat, ahol helyi asszonyok, diákok, fiatal szülők együtt hímezték újra a múzeumban őrzött mintákat. A közösen készített kun vetett ágyat a kisúji Tájházban lehet megtekinteni, de interaktív kiállításainkra, bemutatóinkra is elvisszük. Így kelhetett valóban életre a kutatás eredménye.
– 2019-ben sikerült „A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlatát” felvetetnie a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. Mi a szerepe a Nagykun örökségben a kunhímzésnek?
– A 2011-2014 közt írott szakdolgozatom alapján indítottam el a folyamatot. A felterjesztést a a Kézműves Örökség Egyesület, a JNSZ Megyei Tudományos Egyesület, valamint a Nagykunsági Népművészek Egyesülete közösen adta be. A kunhímzés talán a legjellegzetesebb, legismertebb nagykunsági hímzésfajta, különösen gazdag az egykori tiszta szoba vetett ágyát díszítő kunrózsák, tulipánok, gránátalmák, indák, virágcsokrok alkotta, színes gyapjúfonallal készülő mintakincse. Azzal, hogy 2019-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, a közösség is visszaigazolást kapott, hogy ez a hagyomány nemcsak múlt, hanem jelen is. Ma a helyi hímzők párnákat, terítőket, viseleteket készítenek ezzel a tizenöt év alatt újra élővé tett mintakincscsel. Emellett nagyon érdekel a népinövényismeret, a festő- és gyógynövények használata is, ami nem csak a hímzéssel köthető össze, hanem arról is képet ad, hogy miként él tovább a népi növényismeret a 21. században. A doktori disszertációmnak is ez a témája. A néprajzi kutatómunkám során sikerült élő közösséggé tenni a nagykunsági kézműves-szakköröket, mert hiszek abban, hogy a hagyomány csak közösségekben tud létezni.
Ezért hoztunk létre szakköröket, szervezünk nyári táborokat, konferenciákat, divatbemutatókat vagy kiállításokat, mert ilyenkor a fiatalok tanulnak az idősektől, ami már örökségmegőrzés. Ez a közösségi élmény adja számomra az erőt a sokrétű munkához.
– Meglepett, hogy számon tartja az egykor a Bácskába költözött kunok lassan halványuló emlékét is.
Ez az egyik legizgalmasabb része a munkámnak. A bácskai kun településeken, például Bácskossuthfalván, Bácsfeketehegyen vagy Pacséron még őrzik a kun tudatot. Élmény látni, hogy a Nagykunságból több mint kétszáz éve indult hagyomány megtartó erőként még mindig jelen van a délvidéki falvakban. Ezért is szervezünk testvértáborokat és közös kiállításokat, amelyekben a két közösség újra egymásra találhat. …szeretek ott lenni…szeretem az ottani embereket…
– Hol állunk időben a hagyományőrzésben?
– Azt érzem, hogy az utolsó pillanatban vagyunk. Egyre kevesebb a köztünk levő idős mester, akiknek pótolhatatlanok az emlékeik, történeteik, kézmozdulataik. Amit most nem gyűjtünk össze, az tíz-húsz év múlva talán végleg eltűnik. Van, amit már most sem tudunk visszahozni, mint a mindennapi élet gyógynövény-használata, vagy egyes archaikus díszítőtechnikák, de még sok mindent megmenthetünk, ha a terepmunka nem csak adatgyűjtés, hanem közösségi átadás is egyben.
Fotó: Nagy Balázs
– A Stella Cumaniae kitüntetése átadásakor elhangzott, hogy munkássága olyan alapkutatás, aminek kevés hagyománya van a magyar tudományosságban.
– Most a Nagykunságról beszélünk! Úgy érzem, hogy az etnobotanika és a kézműves örökség összehangolt vizsgálata valóban hiánypótló. A festő- és gyógynövények népi tudása, vagy a nagykunsági hímzéshez kapcsolódó közösségi gyakorlatok kutatása sokáig csak szórványosan jelent meg a tudományos irodalomban. Én igyekszem ezekből egy átfogó képet adni, amely egyszerre szól a helyi közösségekhez és a tudományhoz. A Stella Cumaniae kitüntetés túlmutat rajtam, mindazok elismerése is, akik mellettem állnak, hisznek bennem és velem együtt dolgoznak. Nekem egyszerű dolgom van, hiszen a néprajz számomra nem csupán munka vagy hivatás – ez az életem része, lételemem! Amit csinálok, azt a szívemmel és örömmel teszem! Minden feladatom feltölt és gazdagítja a lelkem.
Ami a Nemzeti Színház új díszfüggönyét illet, annak elkészítésére Vidnyánszky Attila igazgatótól Kustán Melinda textiltervező iparművész kapott megbízást, aki 2019-ben kezdett dolgozni az „Összetartozás függönyének” tervén. A függöny tervezett mérete 167 négyzetméter, és 64 magyar tájegység motívumait foglalja magába.
– Kustán Melinda már a munka kezdeti fázisában megosztotta velem az elképzeléseit, így a nagykunsági és vajdasági környezet hímzőit, közöttük a Kézműves Örökség Egyesülethez közel álló tagjainkat is bevonhattam ebbe a nagyszabású vállalkozásba. Helyileg a Vajdaságból Kishegyes, Bácsfeketehegy, Bácskossuthfalva, Horgos, Magyarkanizsa, a Nagykunságból Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Törökszentmiklós hímzőinek keze munkáját őrzi az alkotás. Közben amikor szükséges volt szakmai tanácsokat adtam a technikai problémákhoz, motívumharmonizáláshoz, az összehangolt mintához, illetve a függöny egy részét magam is hímeztem. Minden helyi motívum, apró öltés közvetlenül a közösségek identitását jeleníti meg, s minden elismerésem azoknak a hímző asszonyoknak, akik hosszú heteken át dolgoztak ezen az alkotáson. Hisszük és reméljük, hogy ez a függöny — mely nem csupán művészeti alkotás, hanem közösségi szimbólum — örök értéket képvisel majd, és valóban, ahogy mondani szoktam, „belehímezzük magunkat a történelembe.” – „
Eredeti írás: SZATHMÁRY ISTVÁN
Fotó: szoljon.hu
About the Author
