szerkeszto 
A Szabadságban új sorozatot indítunk „Harcolj a hazugság és a tudatlanság ellen!” címmel. Mondjuk ki az igazságot, a tényeket a szocializmusról és leplezzük le a hazugságot, a manipulációt!
A tőke ma hazudik és sikerrel hazudhat, mert az embereket megbénítja a tudatlanság, az információhiány, a hiszékenység. A szocializmust megbuktatták 1989–90-ben, de nem győzték le. A szocializmus eszméje, emléke él és újjászületik. A kapitalizmus ezért a tudomány, a technika minden vívmányát a hazugság, a manipuláció szolgálatába állítja. Győzni akarnak, véglegesen győzni. A mi dolgunk felvilágosítani az embereket, leleplezni a hazugságokat, kimondani az igazságokat.
A német proletár író, Bertold Brecht útját követjük. Még 1935-ben írta, de ma is ugyanannyira, ha nem jobban, időszerű: „Aki ma a hazugság és a tudatlanság ellen harcol és az igazságot kívánja megírni, annak legalább öt nehézséggel kell megküzdenie. Szüksége van kellő bátorságra, hogy az igazságot megírja, jóllehet ezt úton-útfélen elnyomják; kellő okosságra, hogy azt felismerje, jóllehet lépten-nyomon elleplezik; kellő művészi erőre, hogy azt fegyverként alkalmazhatóvá tegye; kellő ítélőképességre, hogy kiválaszthassa azokat, akiknek a kezében az hatékony lenne; kellő furfangra, hogy azt ez utóbbiaknak eljuttassa.”
Az igazság és a hazugság a gulágról
Kezdjük a tőkés média „kedvenc” témájával, a gulággal! Szinte alig van olyan interjú. ahol a riporterek ne tennék fel ezt a kérdést, mindent megsemmisítő érvnek szánva a szocializmus hiteltelenítésére. Válaszolnunk kell és tudunk is válaszolni!
Mi a gulág?
A Gulág „a javító-munka táborok főigazgatósága” orosz elnevezésének rövidítése. A nyugati propaganda kedvenc témája, amellyel „a véres Szovjetuniót”, és szélesebb értelemben a „gyilkos, embertelen szocializmust” akarták és akarják „leleplezni.”
1930 és 1959 között a Gulág felelt a szovjet büntetésvégrehajtás javító-munkatáborainak irányításáért.
A nyugati propagandának óriási segítséget adott Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918–2008) orosz író „A Gulag-szigetvilág” című könyve, amely 1973-ban Párizsban jelent meg. A könyvet a Szovjetunióban betiltották. Az író külföldre emigrált és vállalta a szovjetellenes ideológiai hadjárat egyik jól jövedelmező főszerepét.
A szó nagy betűvel írandó, ha magáról az intézményről beszélünk, és kis betűvel, ha a jelenség általánosításával van dolgunk,
Igaz-e, hogy a gulág a szocializmus jelensége?
A gulág nem a szocializmus jelensége. Bűnözés minden országban van. Büntetőrendszerek is vannak a világ minden országában.
A szovjet büntetőrendszert az 1930-as években hozták létre. Az ország nagyságát és a történelmi helyzet miatt számos sajátos vonást mutatott, de semmi esetre sem volt rendkívüli.
Az Egyesült Államokban is az 1930-as években hozták létre a szövetségi börtönrendszert. Az amerikai börtönökben is dolgoztatták az elítélteket és a túlzsúfoltság miatt sok volt a haláleset is.
Igaz-e, hogy a Gulág a tömeges szenvedés helye volt?
A Gulág többféle büntetésvégrehajtási formát tartalmazott. Egyetlen épeszű ember sem nevezné a gulágot kellemes helynek, de nem volt a tömeges szenvedés helye.
Az 1930-as években a szovjet büntetőrendszer a következőket foglalta magában: börtönök, munkatáborok, a Gulág munkakolóniái és speciális nyílt zónák.
A munkatáborokba azokat küldték, akik súlyos köztörvényes bűncselekményeket követtek el (például gyilkosság, nemi erőszak, gazdasági bűncselekmények). Ide kerülhettek az államellenes cselekményekért elítéltek is.
1940-ben 53 munkatábor működött. A munkatáborban letöltött meghatározott idő után a fogvatartott enyhébb rendszerű munkakolóniába vagy speciális nyílt zónába kerülhetett.
A munkatáborok általában nagy kiterjedésű területek voltak, ahol a foglyok szigorú felügyelet és őrzés mellett éltek és dolgoztak.
A Gulág rendszerhez 425 munkatelep is tartozott. Ezek sokkal kisebbek voltak, mint a táborok, a fogvatartásuk nem volt olyan szigorú, és a felügyelet is kevésbé volt szigorú. Ide kerültek a rövid büntetést kapott elítéltek. Lehetőségük volt szabadon dolgozni a vállalatoknál és a mezőgazdaságban, és a civil társadalom részét képezték.
A speciális nyílt zónák többnyire mezőgazdasági területek voltak azok számára, akiket száműzetésbe küldtek (például a kulákokat a kollektivizálás során). Azok, akiknek a bűne kevésbé volt súlyos, ezekben a zónákban tölthették le büntetésüket
Igaz-e, hogy a gulág haláltábor volt?
Nem, nem igaz! A táborokban tapasztalt halálozás nem a „véres rezsimhez” kapcsolódott, hanem az ország általános problémáihoz, a gyógyszerek és az élelmiszerek hiányához. A legszörnyűbbek a nagy háború évei voltak, amikor a hitleri „európai unió” támadása a szovjet nép elleni népirtáshoz és az életszínvonal hirtelen zuhanásához vezetett még a szabad területeken is.
A nyugat állítása szerint a gulág táboraiban milliókat öltek meg. Szolzsenyicin azt állította, hogy a munkatáborokban elhunyt 60 millió vagy annál is több ember halt meg. Amerikai „kutatók” szerint 1930 és 1953 között 12 millió politikai foglyot öltek meg a munkatáborokban.
Az archívumok másról tanúskodnak. Dmitrij Volkogonov szovjet és orosz történész, aki Borisz Jelcin elnöksége alatt a szovjet archívumokat vezette, a következő számot hozta fel:
1936–1938 folyamán 30 ezer embert ítéltek halálra katonai törvényszékek. Egy másik adat a KGB-től származik: 1930 és 1953 között (vagyis 23 év alatt) 786 ezer embert ítéltek halálra ellenforradalmi tevékenység miatt. Ebből a többséget 1937–1938-ban ítélték el. Az adatok szerint a halálos ítéletek 50 százalékát nem hajtották végre, munkatáborbeli büntetésre cserélték.
Egy másik rágalom a Szovjetunióval szemben a börtönökben és táborokban töltött korlátlan időtartam. Ez is egy újabb hazugság. A sztálini korszakban bebörtönzöttek többségét általában legfeljebb 5 évre ítélték el. Így például az Oroszországi Föderáció területén 1936-ban az elkövetők a következő ítéleteket kapták: 82,4 százalék 5 évig, 17,6 százalék 5–10 évig. 1937-ig a 10 év volt a lehetséges maximális büntetési időtartam.
A munkatáborokban elhunytak száma évről évre ingadozott: 1934-ben a fogvatartott 510 ezer ember 5,2 százaléka halt meg. 1938-ban a fogvatartottak száma 996 ezer volt, a halálozás aránya 9,1 százalék.
A legmagasabb értékek a Nagy Honvédő Háború legnehezebb éveiben voltak. 1942-ben 1,4 millió elítélt 18 százaléka, 1943-ban a 983 ezer fogvatartott 17 százaléka halt meg. Ezt követően a háború végével és az ország anyagi életkörülményeinek rendeződésével a halálozási arány hirtelen visszaesett. 1953-ban 1,7 millióan voltak a gulág intézményeiben, de már csak 0,3 százalék hunyt el.
Igaz-e, hogy rabok építették a szovjet gazdaságot?
A szovjet gazdaságot a szovjet emberek, munkások, parasztok, mérnökök építették fel. A foglyok hozzájárulása a Szovjetunió gazdaságának felépítéséhez elhanyagolható volt. A gulág munkaerőit ugyanakkor számos nagy építkezésen hasznosították.
A nyugat állítása szerint a szovjet gazdaságot a bebörtönzött tömegek építettek fel. Az igazság itt is más!
A fogvatartottak munkaereje tömeges igénybevételének szükségességét az élet diktálta. 1929 tavaszán született javaslat arra, hogy hozzanak létre munkatáborokat minden három évre vagy annál hosszabb időre elítélt személyek foglalkoztatására az ország északi peremvidékeinek kihasználására, természeti kincseinek kiaknázására.
A 200 milliós Szovjetunió munkaerő-állománya 1937-ben mintegy 120 millió fő volt. Az elítéltek ennek maximum 2 százalékát teszik ki. Erre az időszakra azonban az iparosítás nagy része befejeződött. Az iparosítás időszakában a foglyok átlagos száma a Szovjetunió munkaerő-állományának körülbelül 0,8 százalékát tette ki.
Igaz-e, hogy Szovjetunió a „népek börtöne” volt?
A Szovjetunió hetvenéves története tele volt nehézségekkel, ami együtt járt a bűnözés növekedésével. Az állam szigorúan fellépett a bűnözés ellen, de a helyzetet figyelembe véve az elítéltek száma sohasem volt kirívóan magas. A Szovjetunió nem volt a „népek börtöne”.
A köztörvényes bűnözés érthető, hiszen a Szovjetunió évtizedeken át küzdött a szegénység, a gazdasági problémák ellen. A polgárháború idején rengeteg gyermek került az utcára és lett a bűnözök áldozata. A második világháború után megszaporodtak a fegyveres bandák is.
Az államellenes bűncselekményeknél nem lehet elfelejteni, hogy a nyugat 1917-tól folyamatosan igyekezett megfojtani a Szovjetuniót, szembeállítani a lakosságot a szocialista rendszerrel.
1937-ben a Szovjetunió lakossága 162 millió volt. 1,2 millió ember volt a gulágban. 87 százalékuk köztörvényes bűnöző. 1938-ban 1,9 millió elítélt volt, a köztörvényesek aránya 81 százalék volt. 1939-től a háború kitöréséig a foglyok száma csökkenni kezdett.
A köztörvényesek aránya 1947-ben volt a legalacsonyabb. A 172 milliós lakosságból 1,7 millió volt elítélt. 40 százalékuk volt köztörvényes. A táborok megteltek a különböző bandák embereivel, és azokkal, akik a megszállás alatt együttműködtek a németekkel.
1950. januárban volt a legmagasabb a regisztrált foglyok száma. A 179 millióra emelkedett lakosságból 2,6 millió volt az elítéltek száma. A köztörvényesek aránya 77 százalék volt. A növekedést a háború utáni nehéz viszonyok között az elszabadult erőszakhullám, a szervezett bűnözés, a banditizmus idézte elő.
A fentiekből az is látszik, hogy a Szovjetunióban nem politikai foglyok töltötték meg a börtönöket. Politikai okokból, államellenes cselekedetekért 1921 és 1953 között, azaz 33 év alatt, körülbelül 3,8 millió főt ítéltek el. Közben volt intervenció, polgárháború, német agresszió.
2012-ben az Egyesült Államok lakossága 314 millió volt és 2,2 millió ember volt börtönben. 2026-ban 342 milliós lakosság mellett 1,8 millió ember van börtönben, 98 szövetségi börtönben, 3 ezer helyi börtönben, 1 277 fiatalkorúak számára fenntartott javítóintézetben, 220 bevándorlási fogva tartási központban és 77 indián rezervátumokban, valamint katonai börtönökben, polgári kényszerkezelési központokban, állami pszichiátriai kórházakban, további 5,5 millió ember állandó rendőrségi megfigyelés, további 2 millió hatósági egészségügyi kontroll alatt.
Tény, – amint Viktor Zemszkov archív dokumentumok alapján meggyőzően bizonyította – hogy a Szovjetunió lakosságának túlnyomó többsége (több mint 97,5 százalék) 1918 és 1958 között semmilyen formában (letartóztatások, száműzetések, kulákok felszámolása) nem volt kitéve politikai elnyomásnak.
Tény az is, hogy a szovjet emberek kiálltak a szocializmus, a munkásparaszt hatalom mellett. 1941–45 között a németek mintegy 5,7 millió szovjet hadifoglyot ejtettek, de ezek elenyésző része volt hajlandó a németek oldalára állni.
Tény az is, hogy a németek által megszállt területeken ezer emberből legfeljebb 14 volt hajlandó kollaboráns lenni, azaz valamilyen formában együttműködni a németekkel. Az oroszok és belaruszok közül csak 4 fő, de a mai Ukrajna nyugati részén és a Baltikumban 70 fő lett kollaboráns.
Tény, hogy a szovjet emberek képesek voltak a második világháborúban harcba menni „Sztálinért és a hazáért!” és a szovjet nép képes volt 27 millió embert feláldozni a győzelemért. Erre csak szabad, magabiztos nép képes.
About the Author
Nagy István 