„Egy ragadozókkal teli élőhelyen nem minden ragadozó egyformán félelmetes a potenciális zsákmányállatok számára.
A félelemnek az ökoszisztémák felépítését, működését befolyásoló hatása lehet, azonban a legtöbb erre kitérő kutatásban egyetlen ragadozó jelenlétét szokták vizsgálni, a valóságban viszont számos ragadozó él egy-egy élőhelyen, s ezek mind-mind más hatást váltanak ki. Egy nemzetközi kutatócsoport kísérletekben azt mérte fel, hogy Afrika szavannáinak patásai miként reagálnak a különböző, velük élő ragadozókra, e reakciókból pedig felépítették a ragadozók keltette rettegés hierarchiáját, és a Behavioral Ecology szakfolyóiratban mutatták be az eredményeiket. Háromféle előzetes elképzelésük volt a reakciókra: vagy mindre egyformán reagálnak, vagy attól rettegnek leginkább, amely az adott fajból a legtöbb egyedet öli meg, illetve attól a ragadozótól, amely a legnagyobb eséllyel tudja elpusztítani a zsákmányt, ha támad, ez pedig az oroszlán.
A kutatók oroszlánok, afrikai vadkutyák és gepárdok hangmintáit gyűjtötték össze, kimondottan olyan hangokat, amelyek a ragadozó közelségére utalnak (morgás, vicsorgás), hogy ezekkel a ragadozó közelségét tudják szimulálni. E hangok mellett ártalmatlan madárhangokat is rögzítettek. Olyan rendszert építettek ki az állatok által gyakran látogatott víznyerő helyeken, amelyben egy rejtett hangszóró és kameracsapda együttesen működtek: ha megjelent például egy antilop, a kamera mozgásérzékelője beindította a felvételt és a hang lejátszását, s így az állat reakcióját a ragadozó- vagy madárhangra. A rendszert 14 különböző itatós helyszínen, az egyes helyeken heteken keresztül üzemeltették, és rögzítették a reakciókat.
Az eredmények szerint a leginkább rettegett állat az oroszlán volt, vagyis az állatok királya a rettegés királya is, ezt a vadkutya követte, majd harmadikként a gepárd állt be a sorba. Érdekes volt az, hogy az ivóhelyeken a leggyakoribb látogató az impala volt, ez az állat pedig nem tartozik az oroszlán kedvenc zsákmányai közé, ritkán támad rá, az impalák sokkal nagyobb eséllyel válnak a vadkutyák vagy a gepárdok áldozatává – mégis: a vizsgálatból egyértelműen az oroszlán jött ki nyertesként, az oroszlán hangja riasztotta fel a legtöbbször az impalákat. Ez a kutatók szerint azért van így, mert bár kicsi az esélye, hogy rátámadjon, ám ha mégis így dönt az oroszlán, akkor igen valószínű, hogy a támadás az impala végzetét jelenti.
A varacskos disznó különös kivételt jelentett ebben a hierarchikus versenyben: minden ragadozó hangjára egyformán reagáltak és elrohantak, holott a kisebbekkel (vadkutya, gepárd) szemben jó eséllyel meg tudják védeni magukat. Épp emiatt is fontos részletesen tesztelni a félelem hierarchiáját, mert egyáltalában nem biztos, hogy egy állat a számunkra logikusnak tűnő reakciót mutatja majd.
E hierarchia megértése az állatok védelme szempontjából is igen fontos, és az is régóta ismert, hogy a ragadozók jelenléte alapján dönt az élőhelye használatáról egy-egy potenciális zsákmányállat. Az pedig, hogy hol legelnek a növényevők, befolyásolják még az élőhely növénytakaróját is, ezzel pedig az egész ökoszisztémára képes visszahatni akár egyetlen állatfaj is. Emiatt is fontos azt felismerni, hogy nemcsak a valós zsákmányejtéssel, hanem a rettegéssel is befolyásolja a ragadozó a zsákmányai életét s ennek hatásai tovagyűrűzőek.”
Címlap fotó: INATURALIST
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
