„Erről Széles Diána számolt be közösségi oldalán. Debrecen-szerte láthatóak voltak a kínai kamunyelvű plakátok. Ahogy korábban beszámoltunk...
Kós Zoltán
„Mozgolódik” a honvédség – közlekedési korlátozásokra kell számítani a zalai vármegyehatár közelében
„Mozgolódik” a honvédség – közlekedési korlátozásokra kell számítani a zalai vármegyehatár közelében
„A Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár Zala szomszédságában mozgolódik március 27-én, pénteken. Hogy pontosan mi történik...
„A VMSZ számíthat a Fidesz és a KDNP partnerségére, a vajdasági magyarok pedig számíthatnak a magyar kormány...
„Ukrajnában a jogi személyekre vonatkozó nyelvtörvényi bírságokat 2–3-szorosára emelnék, mert a jelenlegi összegek – 3 400-tól 5...
„Ukrajnában a jelenlegi készletek alapján dízelüzemanyagból várhatóan csak március végéig elegendő mennyiség áll rendelkezésre, miközben az áprilisi...
„Az albérleti díjakhoz nyújtott munkáltatói támogatások folyósítását illetően az elmúlt időszakban szakszervezetünkhöz is számos jelzés érkezett a...
„Utánajártunk, hogy tényleg be lehet-e kerülni angol nyelvtudás nélkül is a BYD-gyár dolgozói közé. Meglepően sok nyitott...
„A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem az autósok teendői is megváltoznak. A szakértők szerint most jött...
„Pénzhamisítás bűntette miatt vonta felelősségre a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki összesen 2050 euró értékű bankjegyutánzatot...
„Újabb baranyai településen leskelődnek be a házak udvarára. Több bejelentés is érkezett arról, hogy ismeretlen lomisok járják Nagykozár utcáit, akik házról-házra...
