„A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) az elmúlt években spanyol sorozatként lett legalább annyira húzócíme a Netflixnek, mint a Stranger Things, a The Witcher vagy éppen a Szexoktatás. Az Antena 3 tévécsatornától átmentett produkció még be sem fejeződött, amikor a piacvezető streamingszolgáltató bejelentette tavaly december 1-jén, hogy jön a dél-koreai remake.
Sokan már ekkor kétkedve sóhajtottak fel: ugyan minek? A nagy pénzrablás: Korea első epizódját látva pedig azt kell mondanunk, hogy nekik volt igazuk. Az új széria nem lett több egy silány hamisítványnál.
A történet szerint a nem túl távoli jövőben járunk, amikor Észak- és Dél-Korea között az alapvető ellentét csitulni látszik, ám hiába az egyesítési törekvések és az immár szabad átjárás, a Squid Game-ben is taglalt társadalmi problémák így is jelen vannak: a gazdagok és a szegények közötti szakadék nagyobb, mint valaha. A korábban a sereget megjárt Tokió (Jeon Jong-seo) is azok között van, akik csalódnak a rezsimben, szerencsére azonban jön egy Professzor kódnévre hallgató zseni, aki más megoldást ajánl a nőnek az eszetlen önbíráskodás helyett.
A Yoo Ji-tae által játszott karakter az eredeti A nagy pénzrabláshoz hasonlóan grandiózus bankrablást szervez egy jól őrzött pénzverdébe, és ehhez szüksége van néhány flúgosra, aki nem félti az életét a nagy nyereményért cserébe.
A koreai verzióval az a legnagyobb probléma, hogy a főszereplőkből tényleg félkottásokat csináltak. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire elvetik a sulykot, mert például Denver a La Casa de Papelben is egy nagyon fura egyén volt. Itt viszont egy önjelölt Jackie Chant csináltak belőle. Tokió, akinek amúgy jól állna ez az exkatonásdi, kapott egy hangsúlyos jelenetsort, ami arról szól, hogy mekkora BTS- és K-pop-rajongó, tulajdonképpen egy tinilány. Nairobit túlszexualizálták, és egy riszáló szexbomba lett belőle. Vérzik a szívünk miatta, de még a Berlint alakító és a Squid Game-ben látott Park Hae-soo se az igazi. Egyedül a Lost egykori sztárját, Kim Yun-jint nem tudjuk kikezdeni, aki az itteni Raquel, csak Itziar Itunónál sokkal karizmatikusabb és komolyabban vehető az alakítása.
A nagy pénzrablás: Koreát ebben a formában egyenesen időpocsékolás megnézni.
Mert aki látta a La Casa de Papel első szezonját, az egyetlen fordulaton se fog meglepődni. Ami a pénzverdén belül zajlik, egy az egyben ugyanaz, mint a spanyol verzióban – csak rosszabbul, bénább zenei aláfestésekkel és gyengébb akciójelenetekkel megvalósítva.
A bankrablók többsége tényleg annyira bohém, hogy az európai néző gyomrának már-már bevehetetlen. Szolgai remake-ről van itt szó, egyedül a politikai háttér lehetne érdekes, vagy az egy-két megváltoztatott előzménytörténet. Utóbbiak azonban annyira nem hangsúlyosak a sorozatban, és olyan keveset kapunk belőlük, hogy az embernek kávéra sincs szüksége ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomása, jó magasra.
A Netflix ráadásul nem vette számításba, hogy az emberek jobban preferálják az 50-60 perces epizódokat, itt azonban az átlag jóval egy óra felett van. Nem valami nézőbarát megoldás, A nagy pénzrablás: Korea első évadának első fele igaz, hogy csak hat rész, de nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy ezeket a filmnyi hosszúságú felvonásokat egy ültő helyünkben megnézzük.
Ha valakinek A nagy pénzrablás-elvonása van, inkább nézze újra az eredetit, jobban jár vele, mint ezzel a futurisztikus katyvasszal. Néhány jobban eltalált alakítástól eltekintve ez egy nagy öngól a Netflixtől, szégyellhetik magukat, hogy ennyire pofátlan módon húznának le még egy bőrt egy ekkora franchise-ról ahelyett, hogy összeraktak volna nekünk egy rendes spin-offot.
A félpontos felfelé kerekítés alább annak köszönhető, hogy az új, keletiesre vett maszkok jól néznek ki, de tényleg ennyire nagyítóval kellett keresni ennek a sorozatnak az erősségeit. Nagy kár érte.”
Címlap fotó: Yang Young Cheul / Netflix
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
