„Láng Annamáriát, Budapest-Bécs között ingázva csípte el egy interjúra Gyulay Eszter. “Az első szó, ami eszembe jut róla, hogy egy, József Attila-i értelemben véve: európai nő. Harmonikus és megnyugtató a jelenléte, kisimult a létezése és a gondolatai. Egész-séget sugároz kívül-belül” – fogalmaz a szerző a Theater.hu oldalán.
A kérdésre, mit szólt, amikor megérkezett a Burgtheater felkérése, melyben társulati tagságot ajánlottak számára, Láng Annamária elárulta: “Az, hogy ezt el kell vállalni, nem volt kérdés. Nem gondoltam ugyan bele, hogy ez akár több évre szóló szerződés is lehet. A többiekkel ellentétben én akkor csak egy évre szerződtem. Pont azért, hogy megnézzem, hogy milyen is ez belülről. Az is biztonságot adott, hogy pontosan tudtam, kikkel és mit fogok próbálni. Ezért nem voltam megijedve. Ha tudtam volna akkor, amit azóta tudok, hogy micsoda presztízse van egy ilyen szerződésnek, hogy milyen munkával, mennyi feszültséggel jár, hogy milyen súlya van, akkor nem tudom, hogy bele mertem volna vágni. Ezeket én mind nem tudtam, így sokkal inkább egy kaland volt számomra. Egy olyan lehetőség, amit volt kedvem kipróbálni.”
A színésznő arról számolt be, már otthon érzi magát a színházban: “Mostanra múlt el az az érzet is, hogy más lennék, mint a többiek. 3 évig folyamatosan hendikepesnek éreztem magam. Ez elmúlt. (…) Én nagyon jól érzem itt magam. Élvezem, hogy saját magam dönthetek dolgokról, hogy saját magam tehetek a fejlődésemért. Megvan az önállóságom, amit a színház – bármennyire is nagy és üzemszerű, – de megad nekem. Úgy látom ezt a helyet, mint egy elit színházi ügynökséget, ahol persze teljesíteni kell, amit az ember vállalt, de cserébe megkeresik neked azt a rendezőt és azokat a partnereket, akikkel te a legjobban tudsz együtt dolgozni. (…) Valóban a Krétakörben az együtt létezés nagyon szoros volt, és számomra egy picit levegőtlen is. Olyan, mintha most lennék igazán a közegemben. Szabadon, távolságot tartva élünk. Amikor összejövünk a próbateremben, nagyon koncentrált, egymásra figyelő, egymást tiszteletben tartó munka folyik, majd mindenki megy az útjára, és másnap újra találkozunk. Valahogy nem sűrűsödik be úgy a levegő, nem válik fullasztóvá. Ez nagyon kellemes munkakörülmény számomra.”
Azt is elárulta, megszerette az idegen nyelven való munkát: “Itt minden egyes szóval meg kell küzdeni. Emellett, ez a másik nyelven való játék új érzelmeket is kinyit. A más nyelvi környezet, az, hogy másképp artikulálok, valójában gazdagítja az identitást. Veszítek is, nyerek is egy csomó dolgot.”
Címlap fotó: szinhaz.online
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
