szerkeszto 
„2022. június 24-én megszűnt az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme, amely 1973 óta védte a terhességmegszakításra szoruló nőket az Egyesült Államok egész területén.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl az államok maguk hozhatják meg saját politikai alapú abortusztörvényüket. Akár olyan embertelen módon is, mint Texas vagy Missisippi, ahol az abortusz ezentúl minden körülmények között tiltva lesz. A döntés, amely az abortuszhoz való jogot alkotmányos – politika fölött álló – jogként ismerte el, Roe v. Wade néven híresült el.
Történt ugyanis, hogy 1969-ben egy Norma McCorvey nevű kétgyermekes nő (akit akkoriban személyiségi jogai védelmében Jane Roe néven emlegettek a bíróságon és a médiában) teherbe esett és abortuszt szeretett volna. Egyik gyermekét sem ő nevelte, nem volt munkája, ellenben alkohol- és drogproblémákkal küzdött.
McCorvey azonban Texasban élt, ahol az abortuszt tiltják, ezért aztán ügyvédjei pert indítottak a helyi ügyészség vezetője, Henry Wade ellen annak bizonyítására, hogy a texasi abortusztörvény alkotmányellenes. A pert végül “Roe” nyerte, az ügyvédek pedig tettek azért, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az egész országra kiterjessze a határozatot.
1973 óta tehát alkotmányos védelem alá tartozott az abortuszhoz való jog az egyes államok álláspontjától függetlenül – ettől fosztották most meg az amerikai nőket. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy Amerikában július 3-tól a konzervatív államokban a legszigorúbb, legkegyetlenebb abortusztörvények élnek.
A terhességmegszakítás a fogantatás első pillanatától kezdve tilos Missisippi, Texas, Oklahoma, Louisiana, Kentucky, Arkansas államokban. Esemény utáni tabletta sem írható fel többé. Vagyis azok a szegény sorsú nők, akik nem jutnak el más államokba, kénytelenek alternatív módon megszakítani a terhességüket, ami sokkal veszélyesebb és aggályosabb.
Egyes államokban a terhesség megszakítása a szívhanghoz kötött, vagyis nagyjából a hatodik hétig engedélyezett. Ez egyrészt olyan korán van, hogy sok nő – különösen a kamaszok, az iskolázatlanok és a bántalmazottak – még tisztában sincs azzal, hogy megfogant. Másrészt ott a veszélye annak, hogy kívánt terhesség esetén is megindul a vetélés folyamata, de a szívhang miatt a nő nem juthat életmentő abortuszhoz.
Egy ír fogorvos már belehalt a befejezetlen spontán vetélés miatti vérmérgezésbe. A világ pedig most egy Máltán ragadt turista, Andrea Prudente életéért imádkozott napokon keresztül, akit végül Spanyolországba menekítettek az életmentő műtét érdekében. A tapasztalatok szerint az abortusz tiltása a modern történelem során sosem vezetett eredményre. A tehetősebb nők elutaztak oda, ahol volt lehetőségük a terhességmegszakításra.
A szegény sorsú lányok és asszonyok számára pedig ott volt a forró fürdő, a lépcső, ruhafogas, a kötőtű. Vagy épp a kerti vécén felejtett, még rosszabb esetben születése után meggyilkolt baba. Micsoda embertelen, istentelen, középkori módja ez a magzattól, megszületett gyermektől való megszabadulásnak!
Most, hogy ezeknek az eseteknek a száma drasztikusan nőni fog, a konzervatív vezetőknek lesz mivel elszámolniuk a halálos ágyukon. Abortuszra ugyanis senki sem jókedvéből, passzióból jelentkezik, hanem azért, mert nincs más választása, vagy épp két rossz közül még mindig ez az élhetőbb döntés.
Az, hogy a saját lelkével vagy – ha van ebben hite – az őt választó kis lélekkel hogyan számol el, az ő dolga.
Amibe a 80 százalékban idős fehér férfiak által dominált politikának nem volna szabad, hogy beleszólása legyen. A magam részéről hiszek abban, hogy a születéshez három dolog kell: petesejt, hímivarsejt és lélek. Hiszem, hogy minden lélek szerződés útján érkezik a fizikai világba, ez a szerződés azonban mindkét fél részéről felbontható, akár a fizikai világ szerződései.
Ha az érkező fél dönt a felbontás mellett, azt nevezik vetélésnek vagy halvaszülésnek. Ha pedig a már itt lévő fél hozza meg ezt a döntést, az az abortusz. Vitás esetben egyetlen bíró van: az Isten, a Természet, az Univerzum – ki minek nevezi. Nem pedig hajlott hátú fehér férfiak, akiknek inkább a bántalmazott nők, a hátrányos helyzetű családok és az éhező gyermek segítésén kellene ilyen elánnal dolgozniuk…”
Címlap fotó: Unsplash
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Kós Zoltán 
