szerkeszto 
„Kiváló úti cél lehet a hős Dobó Istvánról és a várról elhíresült Eger, ami nem csak a hűsítő borospincékkel várja a turistákat, de számos, bakancsosok számára is érdekes helyszínt rejt.
Így például a Hungarikumok gyűjteményébe felkerült kaptárkövekből, vagy stílusosan – Eger környéki megnevezéssel élve – vakablakos kövekből is itt, a Bükkalján találjuk a legtöbbet, szám szerint 41 lelőhelyet és 82 kaptárkövet.
A sziklaalakzatokba vájt 479 fülke eredete meglehetősen rejtélyes, földrajzos szemmel a Bükk sziklakúpjai a riolitos vulkáni tufában a jégkori felszínfejlődés (a víz, szél és jég együttes munkája) alakította ki. Azt azonban, hogy a kő obeliszkeken kik és milyen célból vájták a fülkéket napjainkig titok övezi. Persze a számos kutatómunka eredményeképpen több fajta elmélet is létezik. A legelterjedtebb nézet szerint középkori erdei méhészek használták őket, azonban elgondolkodtató az a tény, hogy akkor miért volt szükséges a fülkéket ennyire égtájanként változó helyen kialakítani, illetve akad köztük számos olyan keskeny üreg is, amelyet aligha tudtak volna kaptárként használni. Ezért a gazdasági (méhészeti) elmélet mellett időről időre szóba kerül egy kultikus rendeltetés is, mely szerint szertartásokra és bálványok elhelyezésére használták az aprócska üregeket. Lehet, hogy a kaptárkövek rejtélyét sohasem tudjuk meg, azonban mint kulturális és természeti kincsünket, érdemes felkeresni.
Erre biztosít kiváló alkalmat többek között a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület által életre hívott Kaptárkő teljesítménytúra is, amit immáron 14. alakommal rendeztek meg, 2022. június 18-án. Az egyesület vezetője, Havasi Norbert régi jó barátunk, így többszöri invitálásának eleget téve neveztünk be mi is a választható három táv közül (15 km, 30 km, 50 km) a középsőre, mely talán az egyik legtöbb látnivalót tartogatja és némi kitartással még hőségben is teljesíthető.
A Kaptárkő teljesítménytúra célja a sporton kívül a Bükkalja egyedi természeti- és kulturális értékeinek a felfedezése és bemutatása, így a kőkultúra számos látnivalója képezi az érintendő ellenőrzőpontokat. Az Eger melletti, hangulatos Mátyus Udvarházból útnak indulva, három kilométer megtétele után már el is értük a Nyerges-tető és Mész-hegy kaptárkő csoportját, ahol a különleges sziklák megörökítése mellett a környékre nyíló szépséges panoráma sem maradt el. A meglehetősen zegzugos tanösvényt szinte visszahódította a természet, az egy nyomvonalas turistajelzésen látszott, hogy a szervezők gondos keze nyomán vált újra járhatóvá.
Az információs táblán található kódok feljegyzését követően sem maradtunk sokáig látnivaló nélkül, hiszen a Király-réti „terülj-terülj asztalkás” frissítőpontnál, és hangulatos mini tónál megpihenve egy kis kitérőt tettünk a kőhodályhoz. A riolit tufába vájt barlangszerű hodályokból szintén több akad ezen a vidéken, gyakorlatilag komplex gazdasági épületek ezek, ahol a falu nyáját tartották hajdanán a juhászok, de sokat közülük a mai napig rendeltetésszerűen használnak az állattartók.
Még Noszvaj előtt, a nyári forróságban is kellemes sűrű bükkösben bújt meg a következő ellenőrző pontunk: a Cakó-tető sziklavonulata, ahol 11 fülke között akadnak 82-86 cm magasságúak is.
Noszvaj a Bükk igazi ékköve, az ezernyolcszáz fős település a 667 méter magas Várhegy lábánál, a Kánya-patak völgyében helyezkedik el. Szépen karbantartott pincesorokkal, az egész évben látogatható De La Motte kastéllyal, Kövesdi kilátóval és a Millecentenáriumi Emlékművel, melyet 1996-ban állíttatott Sebestyén József noszvaji fafaragó mester a honfoglalás 1100 éves évfordulójára.
Az emlékmű lábánál elköltött turista ebédet követően jól esett még a Síkfőkúti Hotel előtt behúzódni a forróságban egy kis hűsítő fagylaltra – szerencsére a Kaptárkő Teljesítménytúrán sem mérik szűken a szintidőt így jutott idő egy kis pihenésre, és a kulacsok hideg vízzel való feltöltésére. Az utóbbi korántsem volt hátrány, hiszen a 7. pontot elhagyva egy jókora kaptató következett a Kövesdi-kilátóig és az egyesület Várkúti turistaház mellett található Dobó István vadászházáig.
A festői környezetben található Várkúti turistaház története is régmúltra tekint vissza, az első föld-, majd védkunyhó már az 1900-as évek elején állt ezen a helyen, ami aztán hét év után elpusztult. Ennek a helyére húzták fel a kőépületet, melyről 1925-ben már fényképfelvételek tanúskodtak. (Jelenleg sajnos a ház zárva van üzemeltető váltás miatt, de bízunk benne hamarosan gondos gazdára talál.)
A kunyhónál elfogyasztott zsíros kenyerek és hűsítő limonádé új lendületet adtak nekünk, így viszonylag könnyen vettük a szintén érdekes történettel rendelkező Nagy-Eged púpjára való felkapaszkodást.
Az egri és környékbeli civilek áldozatos kutató munkájának köszönhetően egyre több lelet kerül elő a hegytetőn egykoron álló Szent Kereszt kápolnából, mely vélhetően a 18. század első felében épült, majd 1752-ben a főpap kérésére teljes felújításon esett át és megépült a hozzá tartozó remetelak is, hogy illő szállásául szolgáljon az évek óta ott élő remetének. Ettől kezdve a kápolna igen hamar kedvelt búcsújáró hellyé nőtte ki magát, évente kétszer vezettek ide körmenetet az egri bazilikától. Az utolsó búcsút 1768. szeptember 14-én tartották, ezt követően az épületet elbontották, berendezési tárgyainak legnagyobb részét pedig az 1776-tól épült Fájdalmas Szűz- (hatvani) temetőkápolnába szállították át.
A hegy tetején található fakeresztnél állva nehezen lehetett betelni a csodálatos körpanorámával, hiszen a környező hegyek ölelésében lábunk alatt terült el egész Eger és jól kivehető fentről is a híres vár és környéke, a minarettel egyetemben.
A kötelező „csúcsfotók” elkészítése után hamar rá kellett jönnünk, hogy az utolsó kilométerek sem adják magukat túl könnyen, a gördülő köves keskeny ösvény, mely egyben a Nagy-Eged hegyi természet- és tájismereti tanösvény is, bizony nem kímélte a hosszú gyaloglásban kissé megfáradt bokát és térdeket. A hegyen jellegzetes bokortársulás, a cserszömörcés sem nyújtott túl sok árnyékot. A fájából kinyert, magyar tímárok által évszázadokon keresztül használ cserzőanyag gazdag lelőhelye a napsütötte hegyoldal – és ahogyan az egyik információs tábláról meg is tudtuk – októberben, távolról nézve szinte tűzvörösre festi a leejtőt a bokrok sokasága.
Bár a táv során megtett közel ezer méter szintkülönbség szerencsére szépen eloszlott ezen a változatos látnivalókat kínáló 30 kilométeres körön, azért alig vártuk, hogy újra lehuppanhassunk a Mátyus Udvarház egyik árnyas padjára egy-egy hűsítő ital társaságában. A Bükk ismételten megmutatta, hogy megéri a hosszabb utazást, hiszen páratlan kincseket rejt, így ünnepélyesen meg is fogadjuk, hogy jövő júniusban ismét rajtba állunk a misztikus kőfülkék vidékén.”
Címlap fotó: Bori Bianka
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
