szerkeszto 
„233 éve, 1789. július 14-én a párizsi nép elfoglalta és lerombolta az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille erődjét, ezzel kezdetét vette a nagy francia forradalom.
A döntő mozzanat
A 18. század elején még Európa leghatalmasabb államának számító Francia Királyság a század végére válságba jutott. A különösebb eredmény nélkül folyó háborúk és a csillogó udvar felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, a reformkísérleteket a rövidlátó udvar elbuktatta.
Az államcsőd szélére került országban 1786-tól évekig rendkívül rossz volt a termés, éhínség tört ki. XVI. Lajos királynak nem maradt más választása, mint hogy az új adók megszavazása érdekében 175 év után ismét összehívja a rendi gyűlést.
Ezen hagyományosan a három rend, a klérus, a nemesség és a harmadik rend (közemberek) 300–300 képviselője vett volna részt, de a király 1788 végén a harmadik rend képviselőinek számát 600-ra emelte. A forrongó országban 1789 elején választották meg a küldötteket, a gyűlést 1789. május 5-én nyitotta meg a király.
Az első hetek hosszú és reménytelen egyezkedései során még abban sem sikerült megállapodni, hogy a döntéseket rendek szerint hozzák (ami a klérusnak és a nemességnek kedvezett volna), vagy minden képviselő szavazatát figyelembe vegyék, ahogy a harmadik rend akarta volna.
A parttalan vita azzal ért véget, hogy a harmadik rend küldöttei június 17-én nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat, s mivel üléstermüket a király bezáratta, a közeli Labdaházban tettek arra esküt, hogy alkotmányt adnak az országnak. Miután a másik két rendből is egyre többen csatlakoztak hozzájuk, június 27-én a király beadta derekát, s a gyűlés július 9-én Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánította magát.
Az eseményeket ezután nem lehetett feltartóztatni, a régi rend, az ancien régime szinte hetek alatt megbukott. A forradalom kitöréséhez a döntő lökést az adta, hogy a király július elején csapatokat vont össze Párizs körül, majd elbocsátotta a népszerű pénzügyminisztert, Jacques Neckert.
A feldühödött párizsi nép július 14-én reggel megrohamozta az Invalidusok Házát, ahonnan 32 ezer puskát vittek el. Puskaporra és lőszerre is szükségük volt, ezért úgy döntöttek, megostromolják az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t.
A hivatalosan Bastille Saint-Antoine elnevezésű, nyolctornyos erődbe a királyok elfogatóparancs nélkül bárkit bezárathattak, de a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten kényelmes, „ötcsillagos” börtön volt. A Bastille akkor már szinte üresen állt, csak hét idős ember raboskodott itt, akikre 80 veterán és 30 gránátos vigyázott.
A körbevett erőd parancsnoka tárgyalást javasolt, de a türelmetlen tömeg nem sokkal később behatolt a védtelen külső udvarra, ahol lövöldözés kezdődött. Az ostromlókhoz hamarosan a párizsi nemzetőrség tagjai és katonák csatlakoztak, akik ágyúkat hoztak magukkal, amíg a királyi hadsereg közelben állomásozó egységei tétlenül szemlélték az eseményeket.”
Címlap fotó: Mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
