Szembeszállás a német, osztrák, török ellennel

Egy „hőstett” értelmezést érdemes gyorsan adnunk a válogatásunk elején, hogy legalább e tekintetben egy kategóriába sorolhatóak legyenek az alábbi cselekmények. Tehát, egy hőstett egy alkalommal vagy egy időperiódusban egy személy vagy egy csoport által véghez vitt katonai tett vagy tettsorozat, mely a résztvevő személy(ek) életének kockáztatásával, sok esetben annak feláldozásával jár együtt. A hőstetteket magukat és megvalósítóik létezését, pontos kilétét nem minden esetben lehet történelmileg (teljes mértékben) hitelesen igazolni. A saját hitelességünk érdekében ezt viszont mi minden esetben jelezzük.

A német-római császár hajóinak elsüllyesztése Pozsonynál

„…Ekkor a várbéli magyarok találtak egy Zothmund nevű, úszni igen jól tudó férfit, akit elküldtek az éj csendjében a császár hajóihoz. A víz alatt jutott oda, megfúrta az összes hajókat, és ezek hirtelen megteltek vízzel…”

z idézet a Képes Krónikából származik és a Búvár Kund néven ismert Zotmund lovag hőstettéről szól, aki I. András magyar király (1046- 1060) seregében szolgált. Az eset 1051-ben Pozsonynál történt, amikor III. Henrik német-római császár már harmadszor támadta meg Magyarországot. Az éj leple alatt véghez vitt hősi cselekedet hatására az ellenséges sereg visszafordult.

A pozsonyi hősi cselekedetről több korabeli – köztük német – forrás is megemlékezik, így a történészek azt valós eseményként kezelik. Zotmund nevét csak a Képes krónika említi, más források nem.

Az esemény kritikusai szerint a Duna sodrása Pozsonynál rendkívül erős, így szinte elképzelhetetlen egy ilyen tett végrehajtása a korabeli szerszámokkal a valószínűleg kemény tölgyfából készült hajókon.

Önfeláldozás Nándorfehérvárnál?

Az 1456-os nándorfehérvári diadalhoz kapcsolódik Dugovics Titusz, a csata magyar hősének neve, legendája. A várra lófarkas-félholdas zászlót kitűzni készülő török katonát a magyar vitéz magával rántotta a mélybe, így megakadályozva, hogy az oszmánok bevegyék Nándorfehérvárt.

A történettudományban a névtelen hős alakját Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója említette először. A későbbi szerzők mind Bonfinire hivatkoznak. A vitézt először Döbrentei Gábor nevezte Dugovics Titusznak, 1824-ben, miután egy Vas megyei nemesemberrel, Dugovics Imrével találkozott.

Dugovics úr azt állította, az ő őse a nándorfehérvári hős, ezt Döbrentei a bemutatott iratok alapján elhitte, és vele együtt mindenki más is. A hőstett Wagner Sándor híres festménye, Dugovics Titusz önfeláldozása alapján él máig a köztudatban. Szőcs Tibor szegedi történész azonban 2009-ben bebizonyította, hogy a vasi nemesember oklevelet hamisított arisztokrata származása igazolása céljából, és ezzel neves hőst teremtett magának.

Magáról a hőstettről sem állítható biztosan, hogy megtörtént. Bonfini nemcsak a nándorfehérvári csatánál, hanem az 1464-es jajcai ütközetnél is említ török zászlótartóval leugró vitézt, elbeszélésekre hivatkozva. Egy másik történetíró csak a jajcai ostromnál ír le ilyen hőstettet, más Nándorfehérvárnál, viszont cseh vitézt említ.

Valószínűleg egy toposzról, a korabeli elbeszélések egyik vándormotívumáról van szó, amelynek lehet alapja, de kideríthetetlen, valójában hol történt ilyen. A mostani középiskolai történelemkönyvekben már az áll, hogy Dugovics Titusz kitalált személy. Ám akik régebben jártak iskolába, ezt még nem tudják, vagy lehet, hogy hallották, de nem hiszik el.

Mindenesetre a legendája él: Dugovics Titusz „szülőfalujában”, a Vas vármegyei Nagysimonyiban iskola viseli a nevét. A vitéz emlékét ápolják a községben. A települést bemutató honlap korrektül megemlíti, hogy „bár ezt történelmi források cáfolják”, a helyiek mégis hisznek abban, hogy Titusz élt, és ott született. Emlékét kőkereszt őrzi, a település címerét a nemes Dugovich család címere alapján rajzolták meg.

Szulejmán feltartóztatása Kőszegnél

Jurisics Miklós 1490 körül született egy tekintélyes horvát nemesi család gyermekeként. Neve a forrásokban az 1526-os mohácsi csata után jelenik meg. A magyar trónért folytatott harcban a főnemes először Szapolyai János híveként tűnt fel, de 1529-ben már az osztrák főherceget, Ferdinándot támogatta.

Szulejmán török szultán 1529-ben sikertelenül ostromolta Bécset. 1532-ben újabb hadjáratot indított, amelynek célja az osztrák főváros elfoglalása volt. A török seregek rendszerint a Duna mentén vonultak, de most Nyugat-Magyarországon keresztül támadtak. Az útjukba kerülő Kőszeg nem volt jelentős erődítmény, amit meg is kerülhettek volna, de helyette ostromolni kezdték. A történészek számára ez sokáig érthetetlen volt, de kiderült, hogy Bécs védelmére hatalmas birodalmi sereg gyűlt össze V. Károly német-római császár személyes vezetése alatt. Szulejmán nem akart csatát kockáztatni ezzel a haderővel, így Kőszeg ostroma számára egyfajta alibit szolgáltatott.

Kőszeg védelmére Jurisics kilátástalan helyzetben vállalkozott. A kis vár mindössze 700 fős védősereggel rendelkezett. Közöttük kevesen voltak képzett katonák, a védők nagy részét a várba menekülő nép alkotta. Ma is van olyan vélemény, hogy a szultán valójában csak az időt húzta, és nem is akarta igazából elfoglalni a várat. Ennek azonban ellene mond az a tény, hogy az ostrom 23 napig tartott, melynek során a védők több támadást is visszavertek. 1532. augusztus 27-28-án általános roham indult a vár ellen, és a törökök az erődítmény egy részét elfoglalták. A védők végül visszaverték a rohamot, de a védősereg fele elesett a küzdelemben.

A vár további védelme reménytelenné vált. Jurisics tárgyalásokat kezdeményezett a megadásról régi ismerősével, Ibrahim pasával, a török sereg parancsnokával. A törökök végül nagylelkű ajánlatot tettek. Jurisics a várat jelképesen átadta nekik, zászlajukat kitűzhették, de a várba nem léphettek be. Szulejmán belátta, hogy Bécs ellen már nem vonulhat tovább. A szultán helyzetét az is nehezítette, hogy seregében súlyos pestisjárvány tört ki. Visszavonulásuk után a törökök 1683-ig nem is próbálkoztak Bécs elfoglalásával.

Munkács hősies védelme

A kárpátaljai, ma Ukrajnához tartozó Munkács vára Magyarország észak-keleti részének egyik legjelentősebb erődítménye volt. A 17. század Habsburg-ellenes mozgalmai során fontos szerepet játszott, a császári erők 1685 végén indítottak a vár ellen támadást, miután a török fogságba került vezetője, Thököly Imre nélkül meggyengült Felső-magyarországi Fejedelemség legfontosabb városait mind elfoglalták. A kurucok utolsó hadállását jelentő Munkácsot Thököly Imre távollétében felesége, Zrínyi Ilona védte sikerrel több mint két éven keresztül.

Caraffa osztrák hadvezér hiába vette körül seregével az erődítményt és szólította fel a vár átadására. A császári ágyútűz és rohamok közepette Zrínyi Ilona mindig ott járt a várvédők között, nem egyszer első férjétől, I. Rákóczi Ferenctől született gyermekeivel (Júliával és Ferenccel, a későbbi nagy fejedelemmel) együtt. Az ostrom szüneteiben a betegeket, sebesülteket kereste fel, orvosságot készített a számukra, ő maga adta be azokat. Hatékonyan „menedzselte” a vár készleteit, levelezést folytatott férjével, követet küldve lengyel földre anyagi segítség szerzett a harc fenntartásához.

Zrínyi Ilona Buda 1866-os visszafoglalása után sem adta meg magát, ám hosszú, kitartó küzdelem után a vár készletei 1867 végére megcsappantak. Zrínyi Ilona egyik tisztje, „kancellárja”, Thököly Imre korábbi nevelője, Absolon Dávid a romló ellátás miatt háborgó várvédőket rábeszélte a fegyverletételre.

Kilátástalan helyzetét látva Zrínyi Ilona tárgyalásokat kezdett a vár átadásáról, 1688. január 17-én megszületett a megállapodás. A Munkács védésével, a magyar szabadság szimbólumává váló asszonynak, miután a vár védői amnesztiát kaptak, Bécsbe kellett vonulnia, ahol – a megegyezést részben megsértve – elválasztották a gyermekeit tőle, őt pedig három évre kolostorba zárták. Egy fogolycserével szabadult ki a császár rabságából, s követte férjét a törökországi száműzetésébe, így gyermekeit és hazáját örökre elveszítve.

Források:

Besnyő Miklós: Történetek a középkorból
Dörnyei László – Kővágó Sarolta: A magyar történelem nagy alakjai
kisalfold.hu (Bakos András: Dugovics hol volt, hol nem volt)
montazsmagazin.hu (Weninger Erzsébet: Magyar hősök, hadvezérek – Jurisics Miklós)
wikipedia.org”

Szöveg: honvedelem.hu