
Mindig is szerettem a történelemet. Ha nem is mindig tanulni, viszont az álltalános iskolámban nagyon jól adott elő a történelemtanár. Élvezettel hallgattam, az őskor, az ókor történeteit. Egyiptomi fáraók életét, a Római birodalom hódításait, a Honfoglaló magyarok útvonalát és megérkezését a Kárpátmedencébe és természetesen a nagy földrajzi felfedezések történeteit.
Ha kicsit visszaemlékezünk, akkor a nagy népvándorlások jó ezer éve lezajlottak a világban. E folyamat alatt sok ország igyekezett a hódító hadjáratok alkalmával másoktól elvenni ha lehet mindent, mert elrabolni könnyebb, mint megteremteni. Legyen az élelem, ásványi kincs, terület, vagy olcsó munkaerő a rabszolga. Az emberi mohóság és mások semmibevevése mindig is jelen volt a történelem során.
Fűszerért indultak
Kolumbusz hitt abban, hogy a föld gömbölyű és nyugatnak indult keletre. A gyarmatosítások korában történtek a nagy felfedezések, melyek alkalmával új földrészeket, területeket fedeztek fel főként az Angolok, Spanyolok, Franciák, Portugálok. Így találták meg az amerikai kontinenst.
Azt itt élő őslakosokat, civilizálatlan barbár népeknek tartották és úgy gondolták velük mindent megtehetnek. Rájuk kényszerítették az európai kultúrát, vallást, nyelvet. Rabszolgagént kezelték őket és elkezdték kizsákmányolni ezt a földrészt.
A merhetetlen mohóságuk végett meg is telepedtek itt, majd egyre nagyobb városokat alapítottak. Elindult a kapitalizmus globális terjedése a világban. ennek köszönhetőein kebelezték be a gyarmatosítók, Ausztráliát, Afrikát, hogy csak a nagyobb kontinenseket említsük. Sok európai ország akkori vezető uralkodó osztálya akart így gyarapodni.
Mégis az észak amerikai kontinens vált ezek közül a leg kártékonyabbá, az akkor még békésnek mondható világ elpusztítójává.
Migráns világuralmi törekvések
Ha egy felfedezettlen lakatlan szigetet talál valaki, „joggal” mondhatja azt, hogy az övé. De ha egy lakott területre téved a felfedező hajója, akkor ott csak vendég, ha tovább akar maradni akkor migráns. Az Észak-Amerikai kontinensen élő indián őslakosság javarészét lemészárolták, hogy ne bevándorlóként legyen „nyilvántartva” a Spanyol a Francia és a Nagy-Britannia területéről érkező hódítók.
Hivatalosan 1776-ban alakult meg az USA. Még észak és dél háborúja dúlt, hogy kié és milyen legyen a hatalom az USA-ban. Miközben az utca sarától mocskos padlózatú kocsmák lengőajtajaira indiánok megskalpolására buzdító WANTED feliratú plakátokat ragasztgatnak, hazánkban Mária Terézia eltörli a kínvallatást. Még a tudomány és a kultúra szintje az ősi mesterséget űző ledér hölgyek társaságában az ivókban zajlik, addig ez évben születik Nyiry István, természettudós, matematikus, az MTA tagja és Lacsny Miklós mezőgazdász, országgyűlési követ, az első két magyarországi cukorgyár alapítója.
Ebből a kevert migráns népből alakult ki mára az USA, mely világhatalomra tőr. Skizofrén gondolkodású amerikai politikusok demokráciáról és emberi jogokról papólnak és gondolkodásmódjukat akarják franchise rendszerben önálló szuverén népekre erőltetni.
Aki nincs velem, az ellenem van
Az amerikai felfogás rettentő egyszerű. Amerikai állom és a lehetőségek hazájaként hamis illúziót keltenek a világban és igyekeznek mindenhonnan elszipkázni mindent, ami szükséges a fejlődéshez. Így tesz szert mindenféle előnyre a gazdaság a tudomány a kultúra és egyéb területeken. Ami nem megy oda a saját lábán, azért érte mennek. Ehhez viszont legalizálni kell ezeket a törekvéseket. A második világháború után számos olyan szervezetet hoznak létre mondván, hogy soha többé fasizmus, mint az ENSZ, a WHO és a NATO. A szervezetekhez sok nemzet csatlakozik és innentől elindul a világ leigázása.
Aki nem hódol be Amerikának azt könyörtelenül bedarálják. Ezek a nagy szervezetek hivatottá váltak beleszólni más országok belügyeibe. Holott senkinek nincs joga eldönteni azt, hogy melyik ország, hogy éli az életét, főként Amerikának nem, kinek ilyen a történelmi előélete. Aki nyíltan nem fogadja el az USA-t mint szuperkontinens és a világhatalom megkérdőjelezhetetlen ura, az ellen indul az offenzíva. Emberi jogokra hivatkozva, embargóval sújtják az adott országot, felszólítva a szövetségeseket a követésre. Vallási vagy ideológiai feszültségeket generálnak a CIA szupertitkos akcióival. Mikor a belviszály a tetőfokra hág akkor az ENSZ vagy a NATO megy és eljátssza a békefenntartót. Ezt hívják harckocsival érkező demokráciának.
Szocializmus ellen küzdeni, bármivel
Az aktuális USA adminisztráció tűzzel-vassal harcol a szocialista kommunista gondolkodás ellen. Tudja, hogy ezt az ideológiát vallók vethetnek véget az ő kapitalista világuralmi létének. Egy valamit megtanultak az indián törzsek ellen folytatott küzdelemben, meg kell skalpolni a törzsfőnököt és a többiek lassan behódolnak. A hidegháború idején a Szovjetunió volt az egyesszámú közellenség és mindazok akik velük barátkoztak. Minden erővel, minden pénzzel, minden szövetségessel a Szovjetuniót kellett megskalpolnia, néha-néha odacsapva a többieknek is. De ez már történelem.
Jelen időben Kína a „közellenség”, és minden odavezető úton található olyan ország, mely nem osztozik az USA politikájával.
Oroszország és szövetségesei komoly fejtörést okoznak, mert annak ellenére, hogy nem klasszikus szocialista országok és a Szovjetunió szétesése óta a tőke és a magántulajon játssza a főszerepet a gazdaságban, kulturálisan, vallásilag és évszázados hagyományok tekintetében merőben mások mint Európa nyugati fele. De nem tesznek le arról, hogy bekebelezzék ezt a területet is, mert hatalmas piacnak számít, rengeteg természeti kincs található itt. Valamint, ha sikerülne megvetnie a lábukat az amerikaiaknak Oroszország területén, akkor már semmi nem tartaná fel őket, hogy jenki tankok dübörögjenek végig a sztyeppén egészen Kínáig.
Észak-Koreával katonailag nem mer szembeszállni, mert a nagy fa árnyékában, Kína szomszédságában van. Ezért próbálják a Kim dinasztia által vezetett országot totálisan elszigetelni a világtól, hátha így kivérzik. A második világháború után kettészakított Korea akkor egy megegyezés része volt, mely mára már kellemetlenné vált nyugatnak. Csak világ hülyítés az, hogy családokat akarnak egyesíteni a kettészakított koreai félszigeten. Nem tetszik nekik a KNDK rendszere, mert nem kapitalizmus van, mert az ember fontosabb mint a pénz. Ne feledkezzünk meg arról, hogy tenger felöl csak innen tudná Kínát megtámadni.
Vélhetőleg a papírra vetett invázió terveinek borítóján ez a felirat szerepel: Final Destination (végső állomás). A Kínai falon átjutni, megdönteni a Kínai Kommunista Párt vezetését, szétzilálni egy több mint ötezeréves kultúrát, ez van abban a bibliában amire felesküsznek az amerikai elnökök beiktatásukkor. Ebben minden amerikai adminisztráció egyetért, hisz ha nem mutatnak fel az USA lakosságának egy első számú közellenséget, akkor a nép megkérdezi, hogy miért élünk napról napra rosszabban?
De nem tudják levetkőzni azt a magatartást sem, mellyel megszállták anno az indiánok földjét és mint a rák szét terjedtek a kontinensen. A kapitalista USA, rabszolgatartó társadalomként csak úgy tud fejlődni, hogy vagy rabszolgát importál, olyan migráns politikát folytat, hogy a fejletlenebb országokból megérje oda menni olcsón dolgozni. Vagy a termelést a technológiát exportálja a modernkori gyarmatokra, a főként erőszakkal bővített szövetségesi országok területeire. A mérhetetlen mohóságának és a globalizációs politikájának köszönhetően egyre szűkülnek a terjeszkedés lehetőségei.
COVID a valóság tükre
A világjárvány tisztán rámutat arra, hogy melyik ország milyen állapotban van, gazdaságilag, erkölcsileg, társadalmilag, emberileg. Az USA kizsákmányoló gazdaságpolitikájának köszönhetően, gazdag és fejlett. Erre támaszkodott a korábbi amerikai elnök és a világ járvány idején is ostorozta a kínai vezetést és semmijen felajánlást nem fogadott el a Nagyfal mögűl. Egyéb megközelítésben leszerepelt az USA a vírussal és lakosságával szemben. Mai napig nem tudta kezelni a megbetegedéssel járó helyzetet. Az igaz, hogy elsők között állítottak elő vakcinát, mégsem tudnak elegendőt gyártani és kettős mércével oltják az embereket. Előbb a gazdagokat és a nagyváros lakóit oltják, és valamikor talán sorra kerülnek a Texasi földművelő, állattenyésztő farmerok is. Jelenleg is dollármilliókat költ fegyverkezésre, katonáinak átvezénylésére, megszálló tevékenységének folytatására ahelyett, hogy emberségből mutatna példát és ezekből a pénzekből megszüntetné a mélyszegénységet, az analfabetizmust és a munkanélküliséget Amerikában. A világon és az USA-n végig futó járvány harmadik hulláma olyan, mint Weber háromfelvonásosa A bűvös vadász, szenior művészekkel előadva. Az aggastyán korú amerikai elnök, Trump az első felvonásban még el tudta hitetni a nagyérdeművel a nemzetük nagyságát, a második felvonásban már mocorog a közönség, és új művészt akar a további felvonásokra. A harmadik hullámban, felvonásban kezd rájönni a nagyjából 330 millió ember, hogy Biden nem bűvös vadász és egyhamar nem vadássza le a COVID-ot.
Valami nagyot, valami rendkívülit
Biden első intézkedéseiből látszik, hogy minden megmaradt erejével kelet ellen indul nem törődve azzal, hogy otthon százezrek hallnak meg a vírustól. Semmi más nem motiválja. Meg kell mutatnia népének a világnak, hogy még mindig az USA a világ, vezető hatalma. Nem hagyhatja, hogy Kína megelőzze semmijen téren. Egy percig se gondolja senki, hogy az USA-t érdekli az Ujgurok sorsa, vagy a Mianmari feszültség áldozatai. Nekik egy a lényeg, találni valami nagy indokot, valami rendkívülit, amire hivatkozva csatlósait felhergelve nekimehet Kínának. Egy ekkora országgal szemben, mely már túl nőtte az önellátást és a világot látja el termékeivel, nem lehet embargóval térdre kényszeríteni. Katonailag öngyilkosság lenne nekimenni a világ harmadik legnagyobb hadseregének, melynek technikai fejlettsége vetekszik a nyugatiéval. Ezért próbálkoznak zavart kelteni a térségben, hogy a Kínai Kommunista Pártba vetet hitet megrendítsék az emberekben. Belső viszályokat generálnak a közvetlen szomszédos országokban, és Kínán belül is ez a terv, hogy rendfenntartóként, népmegmentőként az amerikai lobogóra cserélhessék le a vöröscsillagos és a sarló és kalapácsos zászlót.
Két dolgot nagyon elfelejtenek a Washingtoni politikai gépezetben. Az egyik, hogy a kínai nép szereti és bízik az ország vezetésében, hisz napról napra jobban élnek, gyorsabban fejlődnek, mint bárhol másutt a világon. Ez a nép közel négyszer több mint az USA lakossága. A világ harmadik legnagyobb hadserege is hisz a politikai vezetésben, és vélhetőleg egy katonai csapás esetén a világ második legnagyobb hadserege a Vietnámi hatsereg is örömmel segít az USA ellen harcolni, hisz nem feledték mit tettek velük pár évtizede. És ne felejtkezzünk meg arról a közel százmilliós párttagságról, mely szinten kitart a Kínai Kommunista Párt vezetése mellett és elkötelezetten hisz a Kínai Sajátosságú Szocializmusban.
A másik ok, hogy Amerika etnikai összetétele a migráns létének köszönhetően nagyon sokszínű. Már kevesen hisznek az amerikai álomban, már nem lehet hülyíteni az egyre jobban elszegényedő százmilliókat, pláne most a járvány idején, mikor rengeteg emberáldozatot szed a vírus, a rossz döntéseknek köszönhetően. Már közel nincs olyan egység az amerikai vezetés hata mögött, mint amikor csak az Indián volt az ellenség.
Kovács István
A cikk 2021. 03. 30.-án lett leközölve, de mai idő szerűsége végett újra közöljük