
Szkander győzelem: európa- és világbajnokokkal is versenyzett a kadarkúti kamaszlány. Forrás: Barna Csilla
„A kadarkúti kamaszlány már tavaly is világkupát nyert, idén pedig újabb mérföldkőhöz érkezett. A szkander világában immár a felnőttek között is bizonyított.
Csilla, mint mondja, sohasem volt olyan klasszikus értelemben vett, babázós lányos lány. Gyerekkorában szeretett focizni, 13 éves pedig belecsöppent a szkander világába. Már a kezdetekkor is versenyezett, és minden megmérettetésen szépen szerepelt. Tavaly a világkupát is megnyerte a 15 év alatti lányok között. Az idei év azonban még ezt is felülmúlta: az U18-as korosztályban – ahol három évvel idősebbekkel versenyzett – bal és jobbkezes junior kategóriában is aranyérmet szerzett Baján, a Magyar Nemzeti Bajnokságon.
– Amikor kimondták a nevem, felmentem a színpadra, és az a sok ember engem nézett… A csapattársaim tapsoltak és kiabáltak. Nagyon jó érzés volt – mesélt a győzelem pillanatairól a fiatal sportoló.
Szkander: Csilla már a felnőttek közt is érmes
Ráadásul valamilyen okból benevezték a felnőtt női kategóriába is – noha még nem szkanderozott felnőttekkel. Ennek ellenére bronzérmes lett.

Nem hiába tehát a heti három edzés, melyek komoly fegyelemmel zajlanak: szkanderasztalnál technikai gyakorlás, súlyzós edzések, tömegnövelés, valamint kötelező húzódzkodás is szerepel a programban. Ez utóbbi különösen erősíti a fogáserőt, ami elengedhetetlen a sportban.
–Ezt nagyon szigorúan kell venni, mert itt, aki lóg az edzésről, akkor nincs eredmény a versenyen. De Csillánál nem kell ettől tartani, mert nagyon elhivatott. Ez az ő sportja, ez teljesen neki van kitalálva – mondta Kesztyűs József, Csilla felkészítőedzője.
A helyi sportegyesület elnöke azt is hozzátette, hogy ezen a versenyen figyeltek fel Csillára. Nem is csoda, hiszen a felnőtt női kategóriában Európa-és világbajnok versenyeztek.

De nincs megállás: a nyári szünetet is végig edzik, az októberi magyarországi világkupára készülnek, ezután novemberben következik az országos bajnokság. A fiatal lány számára ez a sport azonban nemcsak a versenyzésről szól.
– Kikapcsolódok, levezetem benne a feszültséget. Azt szeretném, hogy büszkék legyenek rám – a családom, a barátaim, és az edzőm is – mondta motivációjáról a fiatal szkanderes.”
Fotó: sonline.hu; Forrás: Barna Csilla
Eredeti írás: PINTÉR ADRIENN