
Hiába az özönvíz: menthetetlen az idei kukorica? Fotó: MW
„Május vége óta nem esett
Ezen a héten kezdődik az aratás a baranyai szántóföldeken. Elsőként az őszi árpát kezdik betakarítani a földeken, amelyeket a szokásosnál hűvösebb és csapadékosabb május után, már a meleg és a szárazság fenyeget – tudta meg lapunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) baranyai elnökétől.
Rittlinger József a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy a gyengébb minőségű baranyai őszi árpába már a múlt hétvégén beleálltak a kombájnok, a jó minőségű táblákon azonban ezen a héten kezdődik a betakarítás.

Még májusban írtuk meg ugyancsak az agrárkamara baranyai szervezetének tájékoztatása alapján, hogy az őszi kultúrák közül Baranyában csaknem 49 ezer hektáron vetett őszi búza 71 százaléka jó minőséget mutat, míg 28 százaléka tekinthető közepes és csupán 1 százaléka gyenge minőségűnek. Nagyjából ugyanez az arány látható a 14360 hektáron vetett őszi árpánál is a vármegyében.
Aratás – Baranyai menetrend
Rittlinger József beszámolt arról, hogy a május a szokásosnál hűvösebb és csapadékosabb volt, azonban május végén esett utoljára számottevő csapadék, a hét második felétől pedig visszatér 35 fokos meleg. Ez azt jelenti, hogy az árpa és a búza gyökere meg fog szakadni, mindkét kultúra robbanásszerűen fog beérni.
A NAK baranyai szervezete attól tart, hogy mivel kevés a víz, ezért a búzánál szemek betöppedhetnek, az árpánál pedig előfordulhatnak hektolitersúly-problémák. A gazdálkodók az őszi árpával kezdik az aratást, majd az őszi búza, utána pedig később a napraforgó, a szója és a kukorica betakarítása jön.
A baranyai gazdálkodók 47235 hektáron terveztek vetni szemes kukoricát, silókukoricát pedig 2809 hektáron, a vetőmag kukoricából 602 hektáron vetettek a vármegyében.
Szintén tekintélyes termőterülettel büszkélkedhet idén Baranyában a napraforgó, amelyet 21620 hektáron vetettek. Az agrárkamarától azt is megtudtuk, hogy a napraforgó térnyerése, az országos trendeknek megfelelően Baranyában is folyamatos, a repce termőterülete ugyanakkor fokozatosan csökken.”
Fotó / Eredeti írás: bama.hu