Kiderült, ki mikor kapja meg a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát: ha itt laksz, eddig kell várnod
„A dél-dunántúliak az ötödikek a sorban. Kiderült, hogy ki mikor kapja meg a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát: ha itt laksz, eddig kell várnod.
Kiderült, hogy kihez mikor jut el a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa, mert meghatározza a postás érkezésének idejét a jogosult lakhelye.

A nyugdíjasok élelmiszer-utalványa érkezési sorrendje
Napvilágot látott a nyugdíjasok élelmiszer-utalványának kézbesítési sorrendje. Vannak, akik már megkapták a juttatást, másoknak még heteket kell rá várniuk – írta meg a Pénzcentrum.
A Magyar Posta hivatalos oldalán olvasható közlemény szerint: „ A több mint 2,3 millió jogosult részére a Magyar Posta Zrt. ütemezetten 2025. szeptember 1. és október 15. között kézbesíti, illetve megkísérli kézbesíteni a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.” Ennél pontosabb ütemtervet biztonsági okokból nem osztanak meg a nyilvánossággal, de ebből is ki lehet következtetni, mely területeken nagyjából mikor várható a kézbesítés. A portál szerint ebben sorrendben lehet számítani az utalványok érkezésére:
- Budapest (1xxx)
- Pest megye (2xxx)
- Kelet- és Északkelet-Magyarország: Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza környéke (3xxx-4xxx)
- Dél-Magyarország: Kecskemét, Szeged, Békéscsaba (5xxx-6xxx)
- Dél-Dunántúl: Pécs, Kaposvár (7xxx)
- Nyugat- és Északnyugat Magyarország: Székesfehérvár, Győr, Sopron, Szombathely (8xxx-9xxx)
Értesítést kap a címzett
- A sorrend alapján a Dél-Dunántúl, vagyis Somogy október elejére kerülhet sorra előreláthatóan. A Posta az utalványokat egyszer próbálja kikézbesíteni. Akit nem találnak otthon, annak értesítőt hagynak, az illető pedig tíz napon belül személyesen vagy meghatalmazott útján veheti fel a küldeményt a megadott postahivatalban.
Somogyban is várják a postást az érintettek
- Amit adnak, azt el kell fogadni, ennek szellemében a somogyi nyugdíjasok már készülnek a juttatás felhasználására, felelte Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke az utalvánnyal kapcsolatos érdeklődésünkre. Véleménye szerint a támogatást szinte biztosan gyorsan el fogják költeni, és nem valószínű, hogy kitart majd egészen a karácsonyi vásárlásokig. Felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos tudniuk az érintetteknek, ha nem használják fel az utalvány teljes összegét, a kasszánál a fennmaradó részt nem térítik vissza.
A Magyar Államkincstár által kibocsátott utalványok kizárólag hideg élelmiszer vásárlására használhatók fel. A kézbesítést a posta végzi 2025. október 15-ig. A küldemény kézbesítését egy alkalommal kísérlik meg, sikertelenség esetén a jogosult kérheti az újbóli kiküldést a nyugdíjfolyósító szervnél 2025. november 14-ig.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: KOVÁCS GÁBOR LÁSZLÓ
