Olvasói fotónkon látszik, hogy szellősek voltak a sorok, a Majka koncerten persze nem.
„Összefüggések
Bukdácsoló programszervezés árnyékolta be a Pécsi Napokat, vagy csak a fanyalgók fanyalognak és minden lehető legjobb Pécsen? Majka oltotta ki a bulit?
A Pécsi Napok körüli, előtti rendezvények egyik legnagyobb anomáliája az ózdi rapper Majka koncertjének időzítése volt, amire 15 millió forintot fordított a csőd szélén tántorgó, másfél milliárdos hitelt felvevő város, illetve annak rendezvényszerezéssel is megbízott cége, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft.
A 15 milliós Majka-koncertre messzebbről is érkeztek
A program rengeteg embert vonzott, hiszen máskor tízezret is elkérhetnek egy belépőért az ilyen „sztár” fellépők azért, hogy egy-másfél órát zenéljenek. Majka koncertjére más településekről is érkeztek, a belváros megtelt. A szervezés körülményei azonban annál több kérdést vetnek fel. A koncert időpontját már februárban rögzítették, később azonban váratlanul megváltoztatták. Így fordulhatott elő, hogy ugyanazon az estén a Káptalan Kertben a pécsi kötődésű Punnany Massif is fellépett. A két program időbeli ütközése sokak szerint feleslegesen osztotta meg a közönséget.
Hasonló szervezési problémák mutatkoztak a Pécsi Napok más eseményein is. A Margaret Island koncertje például szinte érdektelenség mellett zajlott a Széchenyi téren, holott a zenekar országosan ismert és népszerű.
Mindez felveti a kérdést: vajon nem lett volna célszerűbb a Majka-fellépésre fordított hatalmas összeget a Pécsi Napok programsorozatának erősítésére, több helyi zenekar meghívására fordítani? A pécsi könnyűzenei életben bőven akadnak olyan formációk, amelyeknek fellépése szélesebb közönséget is megmozgathatott volna.
A Pécsi Napokon minden rendben volt?
A Pécsi Napok idén is sokszínű kínálattal várta a látogatókat, ugyanakkor a szervezés, az időpont-ütközések és az érdektelenség egyes produkcióknál beárnyékolta a rendezvény sikerét. Persze az is lehet, hogy a pécsiek már szinte hozzá vannak szokva a folyamatos fesztiválokhoz, és csupán a fanyalgók fanyalognak, és minden a lehető legnagyobb rendben van Pécsen?
Kerestük a Zsolnay Örökségkezelő Nkft.-t is, hogy az álláspontjukat elmondják, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.”
Eredeti írás / Fotó: bama.hu
