Különösen figyelni kell arra, hogy a gyerekek ne kerüljenek a mérgező növények közelébe. Fotó: FotoHelin / Forrás: Shutterstock
„Súlyos sérüléseket okoznak
A kertészkedés kiváló szabadidős program. A természet közelsége, a friss levegő és a ragyogó napsütés nagyon pihentető lehet. Viszont könnyen elronthatja a kedvünket, ha egy mérgező növényt érintünk meg, hiszen a bőrirritáció és az égési sérülések hatalmas fájdalmakat okoznak. Mutatjuk, hogy mit tanácsol egy kertész ebben az esetben!
A kertünkben nemcsak azért szeretünk dolgozni, mert szebbé és rendezettebbé varázsolhatjuk vele környezetünket, hanem azért is, mert ezzel kiszakadhatunk a mindennapi mókuskerékből is. Ugyanakkor fontos körültekintőnek lennünk, mert a mérgező növények érintése és szembe kerülése súlyos sérüléseket okozhat. Kisgyermekeknél és háziállatoknál az elfogyasztásuk pedig akár halálhoz is vezethet.
Bosszantó látni, ahogy a szeretettel ápolt kertünket belepik a gazok. Ilyenkor a legtöbben gondolkodás nélkül elkezdjük ezeket kitépkedni, még akkor is, ha nem tudjuk pontosan milyen gyomot irtunk éppen. Ha például egy vadpaszternákot ragadunk meg, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy órákkal, sőt, akár napokkal később durva bőrirritációt tapasztaljunk. A növény nedve a bőrre kerüléskor még nem fejti ki a hatását, ehhez szükség van napfényre is.
Az, hogy az ember hozzáér nem feltétlenül jelent problémát. Viszont, ha egyből nem mossa le szappanos vízzel, vagy nem takarja el a bőrét a napfény elől, az már komoly gondokat okozhat. Az érdekessége ennek az, hogy nem minden esetben jelentkeznek a gyulladásos, égéses, hólyagosodásos tünetek azonnal, hanem körülbelül egy nap múlva. Sőt, két-három nap elteltével ez még rosszabbodhat is.
– fogalmazott Koronya-Jung Dalma, a kozármislenyi Koronya Kertészet tulajdonosa.
Melyik mérgező növényeket jobb kerülni?
Többféleképpen lehet csoportosítani mérgező növényeket. Amelyek a bőrre kerülve, majd napfény hatására produkálnak súlyos tüneteket az úgynevezett fototoxikus növények. Ide olyanok sorolhatók, mint:
- a vadpaszternák,
- a kaukázusi medvetalp,
- az amerikai alkörmös,
- vagy akár a foltos bürök.

Emellett számos olyan növényt is lehet említeni, amelyek fogyasztás esetén fejtik ki mérgező hatásukat. Így a kertben a gyermekekre és a háziállatokra kifejezetten veszélyesek lehetnek. A leander, a kikerics, a gyöngyvirág, a fokföldi ibolya és a borostyán is halálos lehet szervezetbe kerülés esetén.
A gyöngyvirággal különösen óvatosnak kell lenni, hiszen könnyen összetéveszthető a medvehagymával. A két növény levele hasonlóan néz ki, főleg a tavaszi időszakban, amikor a gyűjtés zajlik.
Hogy kertészkedjünk, ha szeretnénk elkerülni a bőrirritációt?
A szakember azt javasolja, hogy mindenképpen kesztyűben dolgozzunk. Továbbá, amennyiben tudjuk, hogy egy erősen mérgező növénnyel van dolgunk, akkor kellő körültekintéssel próbáljuk meg irtani azt.
Gumikesztyű kell. Egy sima kertészkesztyű, amin a nedv át tud hatolni, nem lesz megfelelő. Szerintem inkább az a legfontosabb, hogy az emberek fel tudják ismerni ezeket a növényeket. Ha már a hajtástól figyeljük őket, akkor már a korai fázisban kezelni tudjuk a problémát.
– folytatta gondolatát a Koronya-Jung Dalma.
Amennyiben valakinél a mérgező növény érintése után bőrproblémák, hólyagosodás vagy égési sérülések jelentkeznek, mindenképpen keresse fel bőrgyógyászát vagy háziorvosát.”
Eredeti írás / Fotó: bama.hu
