Forrás: MW
„Beruházás
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, így megkezdődhetnek a munkálatok Mohács belvárosában: harmincezer négyzetméteren dolgoznak majd a szakemberek.
A munka már meg is kezdődött, a Széchenyi téren lezárták a templom környezetét, jövő héten pedig a Színház utca teljes szakaszát is lezárják.
A Rákóczi és a Szabadság utca sarkától a sétálóutca végéig folyik majd a munka, beleértve a teljes Széchenyi teret, és a templom mögötti teret. Nem egyszerre, hanem ütemezve dolgoznak majd a kivitelezők.
A mohácsi csata ötszázadik évfordulójára tervezett munkálatok költségeit az állam állja. Ezek részeként a Széchenyi tér és a Fogadalmi Templom árkádsorának megújítására idén 2 280 000 000, jövőre 3 420 000 000 forintot biztosítanak.
A szóban forgó két beruházás messze nem csak Mohács főterének átépítéséről és templom felújítását foglalja magában.
Többek között új burkolatot kap a Széchenyi tér, szökőkutat építenek a közepén, az árkádsor tetőzete teljes felújításon esik át, történelmi sétányt és ligetet alakítanak ki a templom mögött interaktív táblákkal.
Felújítják a zászlótartó csoportot, az országzászlót, a Szentháromság szobrot, új dísz- és közvilágítási rendszert építenek ki. A sétálóutca is teljes egészében megújul, ahogy a Szabadság utca egy része is.
A teljes beruházás hatalmas, harmincezer négyzetméteres területet érint. A kivitelezést az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. végezheti el bruttó 6,062 milliárd forintért, a cégnek 650 napja van a befejezésre.
Az óra már ketyeg, ennek megfelelően hozzá is láttak a feladatokhoz. A Mohács500 Programiroda közlése szerint a Széchenyi téren lezárták a Fogadalmi templom közvetlen környezetét, a tér felől a kandeláberekig, valamint a Színház utcában a járdáig. Ez azt jelenti, hogy a járda és a parkoló továbbra is használható maradt.
Várhatóan a jövő héttől azonban a Színház utca teljes szakaszát lezárják, így a járda és a parkoló sem lesz elérhető, azonban a közlekedés biztosított marad.”
Eredeti írás: MÁTÉ BALÁZS (MOHÁCSI ÚJSÁG.HU)
Fotó: bama.hu
