Kötelező felszerelések: a fékek, (első hátsó kerékre), a csengő, a világítás (elől fehér lámpa, hátul pedig piros), illetve fényvisszaverők (küllőprizmák).
„Sziréna
A bírság összege akár 65 ezer forint is lehet, ez a körülményektől függ, illetve attól, hogyan dönt a rendőr. A kerékpárnak vannak kötelező tartozékai, amelyek, ha nincsenek, pótolni kell!
Napokon belül elérkezik az óraátállítás ideje, amely sok ember mindennapjait megzavarja. Mint megírtuk, idén korábban lesz a változás, mint eddig. A nyári időszámítás az Európai Unió szabályozása szerint március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Tehát október 26-án hajnalban 3:00-kor vissza kell állítani az órát 2:00-ra, így egy órával tovább aludhatunk majd. De ez azt is jelenti, korábban sötétedik. Ahogyan a közvilágításnál, úgy a közlekedési eszközökön is hamarabb fel kell kapcsolni a világítást. Sok bringás nem tudja, de törvényileg előírt kötelező felszerelések vannak a kerékpárosok számára is: ha valamelyik hiányzik, akkor a rendőr komoly büntetést szabhat ki.

Forrás: MW-archív
Kerékpárokra is előírnak követelményeket
A kerékpár nem pusztán sporteszköz, hanem a közúti közlekedés résztvevője. Ennek megfelelően a közúti szabályok (például a 1/1975. (II.5.) KPM–BM rendelet, azaz a KRESZ, valamint más műszaki feltételeket szabályozó rendeletek) kerékpárokra is előírnak követelményeket.
Ezek célja elsősorban az, hogy a kerékpárosok és más közlekedők biztonságban legyenek az utakon. A láthatóság, fékek, hangjelzés mind olyan tényezők, amelyek baleset esetén sokat számíthatnak.
Mit írnak elő a szabályok?
A kerékpár-üzemeltetés műszaki feltételeit Magyarországon több jogszabály határozza meg, többek között a 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet is, amely a kerékpár kötelező és nem kötelező tartozékait részben szabályozza. A kerékpárnak – mint járműnek – úgy kell közlekedni, hogy az megfeleljen a közlekedés biztonsági feltételeinek.
Kötelező felszerelések: a fékek, (első hátsó kerékre), a csengő, a világítás (elől fehér lámpa, hátul pedig piros), illetve fényvisszaverők (küllőprizmák). A világítás akkor kötelező, amikor sötétedés után vagy korlátozott látási viszonyok között közlekedünk. Ekkor az első és hátsó lámpának, valamint a fényvisszaverőknek működniük kell. A fékeknek pedig akkor is hatásosan kell fogniuk, ha kedvezőtlenek az útviszonyok, tehát száraz és nedves az időjárás.

A rendőr szabálysértési eljárást kezdeményezhet
Sokan nem is sejtik, ha a kerékpárról hiányzik valamelyik kötelező felszerelés, a rendőr intézkedhet, és szabálysértési eljárást kezdeményezhet.
A jelenleg érvényben levő szabályozás szerint, ha valaki a közúti közlekedés szabályait kisebb fokban megsérti – ide tartozik jármű kötelező tartozékainak hiánya is –, akkor 6500 és 65 ezer forint közötti összeggel büntethető, ha nagyon szigorúan jár el vele az igazoltató rendőr, aki értelemszerűen a helyszínen mérlegel. Továbbá fontos kiemelni, ha 6 hónapon belül ismét szabálysértésen érnek valakit, akkor 90 ezer forintra büntetik.
Ahogyan arról a közelmúltban írtunk, nem árt tisztában lenni azzal sem, hogyan szabályos a vonóhorog használata, ugyanis akár meg is büntethetnek, ha az autón marad. De vajon miért? Horváth László gépjármű-szakoktatótól kaptunk erre választ, aki részletesen kifejtette, mikor nem szabályos, ha fent hagyják a horgot, és egyáltalán, milyen formában szabályellenes a vonóhorog felszerelése.”
Eredeti írás: NAGY EMESE
Fotó: haon.hu
