A szegedi drogper vádlottjai közül ketten már ítéletet kaptak, a többiek ügye még folyamatban van a törvényszéken. Fotó: Karnok Csaba
„Tizennégyen ülnek a vádlottak padján a Szegedi Törvényszéken: a vád szerint bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek. Volt, aki táplálékkiegészítőt árult álcaként, más házhoz vitte a drogot. A szegedi drogper csütörtöki előkészítő ülésen már ítéletet is hirdettek két vádlott ügyében. Őket a tárgyalás után azonnal megbilincselték és börtönbe szállították a rendőrök.
A Szegedi Törvényszék elé került egy drogkereskedelemmel foglalkozó ügy, melynek vádlottjai között tizennégy személy szerepel. A csütörtöki előkészítő ülésen három vádlottak hallgattak meg a szegedi drogper ügyében
Kódolt rendelésekkel működött a hálózat
A bűnszervezetben elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem ügyében a vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2018-tól 2020 júniusáig rendszeresen szerzett be és adott el marihuánát Szegeden. A férfi eleinte otthonából árulta az anyagot, heti tíz körüli fogyasztónak, grammonként körülbelül kétezer forintért. Később már szervezettebben dolgozott: bűnszervezetet hozott létre, és egy táplálékkiegészítőket árusító üzletet használt fedésként. A vásárlóknak kódolt nyomtatványokat kellett kitölteniük, ezeket zárt borítékban adták át az üzletben tartózkodó vádlottaknak.
Futárok és egy volt SZTE-s szakember
A megrendelt kábítószert ezután a VII. rendű vádlott futárként vitte házhoz. A II., III. és IV. rendű vádlottak a szállításban, tárolásban, csomagolásban segédkeztek, míg mások – köztük az V., VI., X. és XI. rendű vádlottak – külső helyszíneken is terjesztették a „terméket”. Az egyik vádlott, a csütörtökön meghallgatott V. rendű, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán végzett.”
„Nincs mit bevallanom”
A csütörtöki előkészítő ülésen a Szegedi Törvényszéken a XI. rendű vádlott azt mondta, nincs mit bevallania. Védője elmeorvosi szakértő kirendelését kérte, mondván, felmerülhet a büntethetőséget kizáró ok. A bíróság helyt adott a kérelemnek, így a fiatal férfi távozhatott a tárgyalóteremből. A folytatásban a III. és V. rendű vádlottak kerültek sorra, akik mindketten beismerték a bűncselekményt.
Két ítélet már megszületett
A bíróság a két vádlott ügyében már döntést hozott. A bíró az ítéletet hosszan, paragrafusokra hivatkozva olvasta fel:
- a III. rendű vádlottat hét év szabadságvesztésre, hét év közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre ítélték.
- Az V. rendű, online marketinggel foglalkozó fiatalember nyolc év fegyházbüntetést kapott, szintén közügyektől eltiltással.
A büntetésekbe beszámították az előzetes fogva tartás idejét, majd az ítélet kihirdetése után azonnal bilincs került a kezükre. A két férfit a rendőrök kivezették a tárgyalóteremből. Mindketten felkészültek az ítéletre, hiszen egy-egy tömött reklámszatyorral érkeztek a bíróságra.
A szegedi drogper folytatódik
A többi vádlott ügye még folyamatban van. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott akár tizennégy év fegyházra is számíthat, a többiekre hét és tizenkét év közötti büntetés várhat, míg a legkisebb szerepet játszó, rendszeres vásárlóként érintett vádlottaknál felfüggesztett szabadságvesztés is szóba jöhet.”
Eredeti írás: ARANY T. JÁNOS
Fotó: delmagyar.hu
Videó az eredeti írás alatt.

