"A kiemelt beruházással elgördítik az akadályokat..."
„A várostáblán belül, egy 60 ezer négyzetméteres területen épülhetnek meg a fiataloknak szánt lakások. A nagy léptékű debreceni ingatlanfejlesztést kiemelt beruházássá nyilvánította a kormányt.
Új jogszabálytervezet jelent meg a nyilvánosan elérhető kormányzati dokumentumtárban november 11-én. A rendeletmódosítás célja az Otthon Start program keretében megvalósuló építési beruházások kiemelt beruházássá nyilvánítása. A tervezet gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a fix 3 százalékos lakáshitellel megvásárolható lakások megépülését felgyorsítsák.

Forrás: Google Térkép
A rendelet 7 projekt megvalósításának elősegítését tűzte ki célul, köztük egy debreceni beruházásét is. Konkrétan az ingatlan-nyilvántartás szerinti 2919/23 helyrajzi számú ingatlant jelölik meg, a dokumentum szövege szerint
korábbi kereskedelmi szolgáltató gazdasági jellegű, használaton kívüli barnamezős terület megújítása nagy léptékű lakóingatlan fejlesztés keretében Debrecen területén.
A helyrajzi szám kereső alapján a kérdéses ingatlan a Vámospércsi út, Veres Péter utca és Berzsenyi út által határolt szakaszon található, voltaképp a Vámospércsi Úti Kollégium mögötti, jobbára üres telken. A becslésre 60 ezer négyzetméternyi területen jelenleg egy elhagyatott telephely található, a telket minimális növényzet borítja.

Forrás: Google Térkép, Haon
A kiemelt beruházással elgördítik az akadályokat
A kiemelt beruházássá nyilvánítás gyakorlatilag annyit takar, hogy megkönnyíti a közúthasználati, forgalomtechnikai engedélyeztetést, és lazít többek közt a közművesítés feltételein. Mindezzel az a cél, hogy támogassák a fiatalok első lakáshoz jutását elősegítő kormányzati célkitűzés megvalósítását.
Az indoklásban kifejtik, az építési tevékenységgel érintett ingatlanok közvetlen környezetének, valamint az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület-használat időtartamának meghatározása a feltétlenül szükséges időtartamra és helyszínre korlátozódik. Hozzáteszik, mind a hét beruházás megfelel az elvárható településrendezési és építésügyi szakmai elvárásoknak, sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények meghatározásával.
Mint a rendelettervezetben olvasható, már korábban is nagy számban érkeztek az Otthon Start Programiroda és az Építési és Közlekedési Minisztérium felé beruházói megkeresések olyan fejlesztésekről, amelyek megfelelnek 3 százalékos lakáshitel feltételeinek. A debreceni mellett kiemelt beruházássá nyilvánítanak egy budaörsi, öt budapesti projektet (egyet a XVIII., hármat a XI. és egyet a XV. kerületben).
Legutóbb a Monostorpályi úton épülő lakóparkról adtunk hírt, de Debrecen belvárosában is készül egy nagyszabású beruházás. „
Eredeti írás: HAJNAL LÁSZLÓ
Fotó forrása: haon.hu
