Futva menekült gyermekével a két meztelen ember, amikor meghallották a szirénát Forrás: RTL/Képernyőkép
„Egy megbotránkoztató, Debrecenben tanuló fiatal a bazilikában, egy szoboszlói férfi templomba menet és a kerékpáros elé ugró komádi szemérmetlenkedő. Többször is előfordult, hogy meztelen emberek próbálták megbotránkoztatni a járókelőket.
Nem mindennapi esetről számolt be a Haon hétfőn. Debrecenben, a Nagyerdő környékén két meztelen ember és négyéves kislányuk sétált a járdán kézen fogva november 15-én, szombaton. A szemtanúk szerint a ruha nélküli család egy közeli szállodából jött ki, később onnan hoztak ki nekik takarókat. A Tények keddi riportja több részletet is felfedett. Kiderült, hogy a szülők gyermekükből akarták a rituáléval kiűzni az ördögöt.
Űzd ki magadból, távozz tőle sátán!
– kiabálták séta közben. A mentők végül kórházba szállították a háromfős család tagjait, a szülőkkel szemben pedig a rendőrség eljárást indított.
Egyes meztelen emberek esete valláshoz köthető
Nem először történt ilyesmi a vármegyében az elmúlt években. A Hajdú-bihari Napló korábbi számaiból és Haon cikkeiből idéztünk fel hasonló eseteket. Ahogy a lap 2015 júliusi számában az újságíró fogalmazott,
Hajdúszoboszlót is elérte a vetkőzős, meztelenkedős emberek betegsége.
A helyi református templomba ugyanis ruha nélkül próbált bejutni egy férfi. Az illető kerékpárral érkezett a helyszínre a késő délutáni órákban, azonban a templom ajtaját zárva találta. Hosszú percekig állt anyaszült meztelenül, arra várva, hogy valaki majd beengedi. Mint írják, nem hőzöngött, nem kiabált, nem vergődött a földön, mindössze időnként megpróbálta kinyitni az ajtót. Végül (feltehetőleg egy lakossági bejelentést követően) megérkezett a rendőrség és a mentők, akik a férfit kórházba szállították.
A bazilikában őrjöngött a nigériai férfi
Ugyan nem a vármegyében történt, azonban Debrecenhez kötődik az az eset, amely 2024. január 22-én voltak tanúi Budapesten. Ráadásul szintén vallási vonatkozása van. Egy zavart, külföldi férfi rontott be a Szent István-bazilikába, félrelökve az őröket.
A szentélyben levetkőzött, majd megbotránkoztató dolgokat kezdett el művelni, testére vonva a figyelmet. Közben hangosan angolul kiabált, kezébe vette a vallási kegytárgyakat, és azokkal megbotránkoztatást keltő mozdulatokat végzett. Az emberek megpróbálták jobb belátásra bírni, azonban nem hallgatott a szép szóra, így rendőrök vezették el.
Később kiderült, hogy a 19 éves nigériai férfi korábban Debrecenben tanult, a rendőrség kábítószert is talált a ruházatában.

Forrás: MW-archív
Feltehetőleg szexuális indíttatás vezérelte azt a komádi lakost, aki 2018 augusztusában, a déli órákban egy Debrecen és Létavértes között kerékpározó nő elé ugrott ki ruha nélkül, és szeméremsértő módon viselkedett. A nő úgy megijedt, hogy gyorsan továbbhajtott, és csak otthonából értesítette a segélyhívó ügyeletet. A rendőrséget rövid időn belül beazonosította a férfit, és megindították ellene a szükséges eljárást.
A kétezres években is voltak hasonló esetek
Huszonhárom évvel ezelőtt Debrecen főterén is különös figurát pillanthattak meg a járókelők. A Piac utcai Megyei Központi Könyvtárból egy meztelen férfi sétált ki, és elindult a Csapó utca irányába, majd a Kossuth téren lézengett a szabadság szelét élvezve.
Mikor az erről szóló hírt kerestük az archívumban, egy hasonló esetre bukkantunk, amely Pécsett történt 2002 szeptemberben. Egy csupaszra vetkőzött férfi kisebb csődületet keltett a város sétálóutcájában. A 25 év körüli fiatalember előbb a szökőkút medencéjének peremén meditált és imádkozott lótuszülésben, majd két karját kitárva fel-alá kezdett rohangálni az utcán. A szemtanúk szerint úgy viselkedett, mint amikor repülőset játszanak a gyerekek. Körülbelül 15 percig szórakoztatta az egyre népesebb közönségét, majd a kiérkező rendőrök ráadták a földre dobott ruháit, és előállították. Az illető nem ellenkezett az intézkedés során.”
Fotó forrása / Eredeti írás: haon.hu
